A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

úttal undort keltett bennem Ogy vélteim, hogy ostoba szerelmével Edith már igencsak tolakodóvá válik, engem meg nevetségessé tesz az emberek előtt. Ingerülten kezdtem a gyanúsan mozgolódó oroszlánokat ostorommal .megdolgozni". A nagyobbak egyike. Maharadzsa _két hatalmas ugrással ott termett előttem, hanem egyetlenegy mozdulatom a rettegett I vasvillával azonnal visszakér-. I gette a helyére; most már csak távolról fenyegetőzött, tátott pofájából feltörő dühödt horkanásokkal. Aztán meg a kis berberek szökkentek le jellegzetes nyúlánkság ukkal az állványokról, s éppen ott keringtek körülöttem és a lábamnál fekvő, folytottan morgó két szelindek körül, meglehetős zűrzavart teremtve a ketrecben, amikor a rácsozatnál egyszerre csak megjelent Kusy, karján Beryllel, Madame Allegro idomított kutya-együttesének apróka nősténykutyéjával. A pici Beryl, egy egészen rendkívül okos s ugyanolyan kedves kis teremtés, volt a közismert és közkedvelt együttes dísze, büszkesége. Mielőtt még ráeszmélhettem volna, mit is forgat Kusy a fejében, Beryl már benn is volt a ketrecben, hatalmas, félelmetesen hörgő oroszlánok és tigrisek között. Dermedten állt meg a porond fűrészporában, fehér kis teste szemlátomást reszücetett a félelemtől az óriási állatok láttán. Halotti csend támadt. Az oroszlánok és tigrisek szinte kővé merevedtek. Ámulatuk alighanem még nagyobb volt, mint a közönségé. Egyetlen lélegzetvételt se lehetett hallani. Edith is mozdulatlanul, az iszonyattól tágra nyílt szemmel figyelt le az egyik árbochoz erősített trepéz-állványáről. Ekkor Kusy hangosan felnevetett — vadul, eszelősen — és eltűnt. Egyszeriben elszabadult a poklok pokla. Maharadzsa ugrott le elsőnek, egetverő ordítással, a kiskutya felé. Utána, sárga szemét bőszen összehunyorítva, Boxer, a bengáli tigris. A szemközti oldalról a berber-oroszlánok szökkentek oda. A két szelindek, kétségkívül faji ösztönből, Beryl védelmére kelt: azannyomban odavetették magukat a kiskutya elé. Közvetlen előttem fetrengett, vonaglott az egymásba fonódott, egymást tépő, szaggató állatok eszeveszetten hörgő, bömbölő tömege. S a fakósárga és csíkozott testek lavinájában a fehér kis kutyatest elveszett, mint vízcsepp a tengerben. Az egyik szelindeket Maharadzsa óriási mancsa vágta fel a magasba; átszelte a levegőt és élettelenül hullott vissza a porondra. A másik, amelyet két berber-oroszlán támadott meg, a lábamhoz rogyott és szlvettépően vinnyogott; a fenevadak a bordákig szakították le a húst a mellkasáról. Ebben a pillanatban felocsúdtam kábulatomből. Éreztem, hogy szörnyű, féktelen düh tör fel bennem. Előrántottam revolveremet és vad kiáltozással az őrjöngő fenevadak közé ugrottam. Egyetlen másodperc alatt kilőttem valamennyi vaktöltényemet. A hasznavehetetlenné vált fegyvert elhajítottam, és jől megmarkoltam az ostoromat, mert már csak az maradt a kezemben. A vastag szíj fütyülve hasított át a levegőn. Teljes erőmből suhintottam a még mindig marakodó bestiák közé — még egyszer — s még egyszer — és lábammal eszeveszetten rugdaltam beléjük. Támadásom megijesztette a berber-oroszlánokat és visszakergette őket a helyükre. Maharadzsa még állta a csapásokat, irtózatosan bömbölve s félelmetes fogait felém villogtatva. , Boxer meg ... Boxer eltűnt a szemem elől. Amikor azonban ennek jelentőségét felismertem, már késő volt. » Még hallottam Edith velőtrázó sikolyát, a nézők rémült kiáltásait, s nyomban rá Boxer diadalordítása tört közvetlen közelből a fülembe. Aztán már csak egy isszonyú, leírhatatlan fájdalmat éreztem a hátamban, fogak csikorgását koponyámon — mellkasom összeszorult, levegő után kapkodtam, lélegzetem elállt. A hátamra zuhantam. A vérszagtól az állatok végképp megvadultak. Rettentő karmaival Boxer felszakította a mellkasomat, Maharadzsa meg a bal lábamat roncsolta szét egyetlen harapással. A berberek is újra leugrottak állványaikról s az egész falkával együtt körém sereglettek. Még a mindeddig nyugodtan viselkedő öreg oroszlánok, Szultán, Mary, M&hmut-Ali még azok is bőszülten hörögve közeledtek felém. Aztán... 0, Edith, Edith, te nagyszerű lány! A reflektorok fényében ott csillogott a ketrec fölött a formás testlén feszülő fehér trikó. Aztán leugrott a trapézről, egyenest a fenevadak közé, amelyeiktől mindig oly rettegve félt. Felkapta elejtett ostoromat és szembefordult velük. Az ostor mintha mérgeskígyóvá változott volna a kezében. Csodával határos módon Boxer lángoló szemei közá talált, s ezek vértől elöntötten lecsukódtak. A következő pillanatban Maharadzsa orrára sújtott, a hatalmas oroszlán, felbődülve kínjában, a ketrec másik végébe szóikként s a rácsozat tövében meglapult. És Edith vagdalkozott, küzdött tovább, démonian — maga -a végső kétségbeesés megtestesült démona... S amint így láttam, nem éreztem többé semmi fájdalmat, se félelmet — mélységes meghatódottság áradt el bennem. ... Edith, egy ilyen félős, ijedős teremtés!... Edith, aki még a maga árnyékától is megriadt!... Amikor Antek Marele döbbenetéből végre magához tért és beugrott a ketrecbe, már mindennek vége volt. Oroszlánok és tigrisek, megverve, meghunyászkodva, mind egy sarokba húzódtak s egymáshoz simulva csendesen kinyújtóztak. Fölöttük ott áll Edith. A közönség szűnni nem akaró ovációikban részesítette. Edith azonban már nem láthatta, nem hallhatta: ahogy az utolsó oroszán is elhagyta a porondot, egyszer még a szemembe nézett, elmosolyodott aztán elájult. Három hónap telt el az esemény óta. Kórházban fekszem, és Edith az ápolónőm. — Mán a feleségem. — S mindketten Berylt dédelgetjük. A szegény kis kutyus épen került ki a nagy oroszlánháborúból: az mentette meg az életét, hogy oly sokan marakod- -^j tak érte. Madame Allegro aztán odaadta nekünk — nászajándékul. Fordította Szoldin Alfréd L-JL. л