A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-31 / 13. szám

Szeretném tudni, hogy ki talál­ta ki ezt az ostoba pletykát. Az igazság úgy fest, hogy Ro­meo Mantovába szökött, az a szegény Júlia pedig bánatá­ban egy kicsit megmérgezte magát. De nem lett belőle ko­moly baj, cavalliere, csak amo­lyan gyerekes duzzogás volt az egész; hisz alig volt még tizenötéves a leányka... A tör­ténétet attól a bizonyos Loren­zőtól tudom, fiatalember; jó­magam akkoriban ekkorka kis ragazzo voltam, — mutatta a derék páter, egy könyöknyire a földtől. — Júliát később el­vitték a nagynénjéhez Besen­zanóba, hogy egy kicsit össze­szedje magát. Oda ment utána Párls gróf, a kezét még fel­kötve hordta és maga ls tud­hatja, hogyan szokott az tör­ténni ilyenkor: akkora szere­lem kerekedett közöttük, hogy meg se lehet mondani. Három hónap se telt bele és férj-fe­leség voltak. Ecco, signore, ilyen az élet. Jómagam mlnistráltam az esküvőjükön. Sir Oliver lesújtva iilt a szé­kén. — Ne haragudjon, Padre, — mondta végül, — de ebben a mi angol színdarabunkban ezerszerte szebb minden. lppolito páter fújt egy na­gyot. — Szebb, szebb! Nem tu­dom, mi szép van abban, ha két ember megöli magát Kár lett volna értük, fiatal úr. Én mondom magának, ezerszerte szebb dolog, hogy Júlia férjhez ment és nyolc gyereket szült, de micsoda gyerekeket, uram, festeni se lehetne szebbet. Oliver a fejét csóválta: — Ez már mégsem az, Pad­re; maga nem tudja, mi az igazi nagy szerelem. Az apróka páter elgondol­kozva pislogott. — Nagy szerelem? Én úgy képzelem, az a nagy szerelem, ha két ember egy életen ke­resztül megérti egymást, meg­férnek egymással, odaadok és hűségesek... Júlia derék asz­szony volt, drága uram. Nyolc gyereket nevelt fel és haláláig szolgálta a férjét... Maguknál tehát Veronát Júlia városának hívják? Igen szép dolog ez az angoloktól, cavalliere. Júlia asz­szony példás feleség volt, Isten adjon neki örök nyugodalmat. A fiatal Oliver leküzdötte el­fogódottságát. — És mi történt Rómeóval? — Azzal? Nem is tudom. Csak véletlenül hallottam ... Igen, most már emlékszem. Mantovában beleszeretett vala­mi márki lányába ... Hogyan is hivták? Monfalcone, Mon­tefalco, vagy így valahogy. Hej, cavalliere, az aztán igazi nagy szerelem volt, ahogy az Imént mondtam! Még meg ls szök­tette a lányt... átkozottul ro­mantikus história, de a részle­teket már eltelejtettem; elvég­re Mantovában történt. De ál­lítólag hallatlanul szenvedélyes szerelem volt, országszerte be­széltek róla. Ecce, signore, el­állt az eső. Sir Oliver felállt; póznányi teste zavart és bizonytalansá­got tükrözött. — Határtalanul szíves volt hozzám, Padre. Thank you so much. Megengedi talán, hogy itt hagyjak valamit... szegény hívei számára, — motyogta pirosra gyúlt képpel. és a tá­nyér széle alá maroknyi zec­chinot dugott. — Ugyan, ugyan. — ször­nyülködött Pátere 'lppolito és tiltakozva rázta a kezét, — mi nem jut az eszébe, ennyi pénzt egy darabka veronai kolbá­szért ! — Talán inkább az Iménti his­tóriáért, — vágta rá sietve Sir Oliver. — Nagyon ... Izé, nem is tudom, hogyan fejezzem kl magamat. Very much, Indeed. A plébánia ablakán szélesen ömlött be a napsütés. (1932) Tóth Tibor fordítása Eckerdt Sándor rajzai volna. Igaz azonban, hogy Ro­meo nyílt utcán megtámadta a grófot, s összevagdalta. Talán részeg volt, azért tette. — Bocsánat, Padre, de a do­log egészen másképp történt, — tiltakozott Sir Oliver. — Az az igazság, hogy Júliát elte­mették, és Romeo a lány sírja felett ledöfte Párist... — Megálljunk csak, — sza­kította félbe a pap. — Először is a verekedés nem valami sír fölött történt, hanem az utcán, a Scaligerok emlékműve köze­— Dehogyis, — dörmögött lppolito atya. — Nem mér­gezte meg magát, hanem el­szökött Mantovába, barátom. — Bocsánatot kérek, Padre, — ragaszkodott a maga igazá­hoz Sir Oliver, — hisz ezzel a két szemmel láttam, — az első sorban ültem! Végül Júlia magához tért, és amikor látta, hogy szerelmese, Romeo halott, 6 is mérget vett be és elpusz­tult. — Ml ütött magába, — mér­gelődött Padre lppolito. — Így történt. Júlia szerette Ró­meót, de a szülei kényszerí­tették, hogy menjen feleségül Páris grófhoz ... — Jól tették, tudták, hogy miért, — helyeselt az öreg pap. — Romeo kapcabetyár volt és Mantovával tartott. — De mielőtt megtörtént volf na az esküvő Párissal, Lorenzo atya valami port adott Júliá­nak, amitől tetszhalott lett, — folytatta Sir Oliver. — Ez gyalázatos hazugság, Robbant ki Padre lppolito. — Lorenzo atya Ilyet soha se tett lében. Másodszor pedig Romeo nem szúrt le senkit, hanem csak belevágott a gróf karjába. Hiába, fiacskám, nem mindig sikerül valakin keresztül döfni a kardot. Próbálja csak meg egyszer, cavalliere. — Scusl, — ellenkezett Sir Oliver, — én a darabot mind­járt a bemutatón láttam. Páris grófot párbajban ledöfték, ott helyben kiszenvedett. Romeo meg azt hitte, hogy Júlia való­ban meghalt, és megmérgezte magát a lány kriptájában. Igy történt, Padre. 13. UCSIA Ö nézd a fákat és a kék eget, — a fényben fürdő tarka réteket. Vagy hallgasd мед a csermely lágy szavát, a vágyakozó ősz halk nászdalát. Es ízleld meg e friss gerezdeket, — s ti csókomat, mert én már elmegyek. RÄCZ OLIVÉR k^lynúlik mindi Szomjasan csobog bennem valami, mit hányszor vágytam már megvallani. Mennyi reménység csülagoz le rám, mint a messze ég. Ó, mennyi jel, vágy s mennyi akarat, ki tudja számát? És mennyi öröm, ей mennyi háborgás és nem látott könny lapul burkában a holnapomnak. S egyszer mégis elmúlik minden, jön valami új és ismeretlen. Jön, ki tudja mi. mit nem tudhatok csupán sejteni. TÖRÖK ELEMÉR Í9

Next

/
Oldalképek
Tartalom