A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-24 / 12. szám

BÁNYÁSZSORSOK IV. Az Oldal utcából jó félórányi járás Má­ria-bányáig. Miért vezet oda az utunk? Már az István bányában főmérnök, bá­nyamester, felőr említette Kerekes János nevét, hogy jó bányász, pontbs, lelkiisme­retes. Herencsák Gyulával megyünk le az ak­nába. ^ Karbidlámpával, bányászoknak kijáró ruhában ereszkedünk le. S míg célt érünk, ennek a fiatal embernek az élete is ide kívánkozik a riportba. A munkaerőtartalékok iskolájából került a bányába, az állam nyolcszáznegyven ko­rona «ösztöndíjjpl segítette, emelte erre a helyre. S ez eddig talán nem is érdekes! De ha azt vesszük figyelembe, hogy szülei korán elhunytak, igen. Mert az árva gye­rekek szoktak elkallódni, mint a gazdátlan fillérek, s lám ő itt van reménnyel, el­szántsággal, lehetőséggel — felőr lett belőle! Nincs annyi ereje az embernek, hogy minden életet számba vegyen. Kerekes csalt ide, maradjunk nála. A felvonó már letett bennünket a hatos szintre. Sínek és derékvastagságú szellőz­tetöcsövek vezetnek a kutatókhoz. Azért adjuk a vájáróknak ezt a nevet, mert itt a műszerek vasércet mutatnak s most a két vájár. Kerekes és Kovácik gyorshajtást végeznek. Előttük földréteg, törni kell, mögöttük rakodógép. Verseny­ben állnak a vájárok, ezért és másért is lent a föld méhében sok idő nincs a be­szélgetésre. A munkahely tehát sürget, a bányászok a fúrógépre néznek, meg a rakodóra, minden perc drága, ezt mondják a tekin­tetek. így csak olyan kérdésekre térnek ki, amelyek közös gonddá váltak. Például: nemrégen olyan métereken dol­goztak a bányában, amit nem terveztek. Mi lett a következménye? A költségvetést átlépték és nem a bányászok hibájából. Kik érzik meg ezt a hanyagvágot, ha nem a bányászok? Száz százalékon felül telje­sítették a tervet, pótjutalmat hnégsem kaptak. Másik példa: hetven méteres akna mé­lyítését tervezték. De anyagot nem ter­veztek hozzá, amivel ácsolhattak volna. Négy-öt napig nem tudtak dolgozni, az anyagra vártak. A tervezési osztály hanyagságára mutat­nak ezek a példák! Kerekes és Kovácik, az egyik erős, egészséges, a másik vékony nyúlánk. Nem­zetiségüket nézve kétféle ember, szándék­ban, felfogásban, elhatározásban egyek. Annyira egyek, hogy még komolyabb szó­váltás nem volt köztük, pedig három éve dolgoznak együtt! Kommunisták mindaketten! Másnap Kassai úti lakásán felkeresem Kerekest. Nagy, szép lakás, udvar az övé, illetve a felesége nagynénjeé. Az ember a kapu mellett térdel, nem jól zár, igazí­tani kell rajta. A konyhába kerülünk, asz­tal mellé ülve, beszélgetve, gondolkozva ugrálunk az éveken. Tegnap csak a bá­nyáról mesélt, most egy életet jár be a pillantása. Mindent emlékezetbe vésni, feljegyezni képtelenség. Gyorsírói stílusban jegyezünk: tizenegyen testvérek ... mészárosnak ta­nult, de a házépítés nem engedte meg az inaskodást... bányásznak állt... s a gaz­dasági válság idején szakma nélkül, kenyér nélkül kerül az utcára ekkor jár egy csehországi fűrésztelepen, s később él heti húsz koronás munkanélküli cédulán ... Mondják: a bányász élete, mint a föld méhébe rejtett üreg, nem mindig vezet ásványra, néha gázra, néha posvadt álló­vízre ! Mondják: a bányászélet rizikó! Ha si­kerül: életet lehel, ha nem, pusztulást! Harmincöt után,'ez a jellemzője a bá­nyászéletnek. Két hetet dolgoztak, kettőt pihentek, nem ök tehettek róla! Felesége, kislánya jelenlétében ásunk az években. Gyalog vagy kerékpáron jár a bányába, s nem a sötét folyosók izratják, nem is a szerencsétlenségtől való félelem, hiszen megszokta, szívébe zárta a bányát. A munkanélküliség? A munkanélküliségtől fél, mert az vezeti sötét üregbe, gázra, poshadt állóvízre az embert! Két évtizede fogja a bányászlámpát, két évtizede szorongatja az élet. S ebben a két évtizedben akad minden: tanácstalanság, kudarc, nyomasztó letörtség, siker. Szerinte az első köztársaság és a Hort­hy-rendszer életbe bocsátó summája: no fiam, szélnek eresztünk! A mai életé pedig: meglásd fiam, ember lesz belőled! S ezzel a mába száll vissza a gondolat. Elégedett. Havonta két-háromezer ko­ronát keres. Közelebbi célja házépítés, tá­volabbi egy jóképű Spartak vásárlása! Pártvezetőségi tag, képviselő a Kassai úton és még néhány funkcióról beszélhet­nénk ... Az ember azt hinné, egyébre nincs is gondja. Pedig dehogy nincs. Min­den érdekli, ami a bányászokkal történik. Íme egy eset, ami az emberséget, a nagy szívet mutatja: Megy a ködös, lucskos időben Rozsnyón, s Kézsai Lajos, ez a nyolcvan százalékos rokkant — a tüdejével van baj — meg­állítja. A sát adt arcban már csak a szemek csillognak lázasan, kahácsolva, a mondandóba belefúlva panaszolja, hogy a doktor nem akarja kiírni fürdőbe. Hogy a fürdő azoknak kell, akik még dolgoznak. Akiket még gyógyítani tudnak. — Forduljon az üzemi tanácshoz, én is segítek — biztatja Kézsait, de az csak legyint s köhécselvé megy tovább. S ö marad a nyirkos úton, szívébe mar­kol az eset. Mert sok más társa is kerül­het ilyen állapotba és annak nem járna más, csak a két öl föld? Néz a sorvadó s lassan ballagcsáló ember után, aki negyven éves sincs s két vagy három gyereke van! Megfogadja, kiharcolja Kézsainak a für­dőt, hiszen a törvény szerint is jár nekik Esze, szive átfogja a várost, az utcákat, az embereket. Előbb a mások bajával tö­rődik, aztán a magáéval. Mert ő már ott tart, hogy a bányában, a városban gondol­kozik. Örül az új házaknak, amelyekbe bányászok költöznek, az üdüléseknek s bosszankodik Kézsai esetén! Sok mindenről beszél Kerekes, akarva­akaratlan az is kicsúszik a száján, hogy kétszer kitüntették, sőt a tavalyi bányász­nap óta, mint régi vájár, a kormánykitün­tetés tulajdonosa. Marasztaló szavak, meleg tekintet, erős kézszorítás — ezt hozom a Kassai útra a Kerekes-házból.» Idáig több búnyászarcot megvillantottam, több bányászsorsot próbáltam megmutatni. Kezdtem Gazdag Palival, akit fiává foga­dott az ország, az italra kapatos Gyuri Bácsival, akinek már odadobták a mentő­övet s folytattam a beteges Rispánnal, aki egyik oldalon fogyó erején szomorodik, a másikon viszont új házán lelkesedik. Es megállok Kerekesnél. Mert az ő élete példa, az ő munkája példa, az ő szíve az emberségé! Rozsnyó, vén város, hány ilyen bányá­szod lehet? MÁCS JÓZSEF HIÁNYZOL Hiányzol mostan kimondhatatlanul, de nem úgy, ahogy kihűlt fészekbe nyúl a felismerés, s míg fájdalom tör rá vadul, kínlódva megmért veszteségén, könnyezni megtanul. Valahogy jobban "" másképp, véghetetlen, úgy hiányzol, mint .a,, gombnak a kabát, aki maga sem érti veszteségét s titkon sem sejti elhullt önmagát. MONOSZLÓY M. DEZSŐ 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom