A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-24 / 12. szám
BÁNYÁSZSORSOK IV. Az Oldal utcából jó félórányi járás Mária-bányáig. Miért vezet oda az utunk? Már az István bányában főmérnök, bányamester, felőr említette Kerekes János nevét, hogy jó bányász, pontbs, lelkiismeretes. Herencsák Gyulával megyünk le az aknába. ^ Karbidlámpával, bányászoknak kijáró ruhában ereszkedünk le. S míg célt érünk, ennek a fiatal embernek az élete is ide kívánkozik a riportba. A munkaerőtartalékok iskolájából került a bányába, az állam nyolcszáznegyven korona «ösztöndíjjpl segítette, emelte erre a helyre. S ez eddig talán nem is érdekes! De ha azt vesszük figyelembe, hogy szülei korán elhunytak, igen. Mert az árva gyerekek szoktak elkallódni, mint a gazdátlan fillérek, s lám ő itt van reménnyel, elszántsággal, lehetőséggel — felőr lett belőle! Nincs annyi ereje az embernek, hogy minden életet számba vegyen. Kerekes csalt ide, maradjunk nála. A felvonó már letett bennünket a hatos szintre. Sínek és derékvastagságú szellőztetöcsövek vezetnek a kutatókhoz. Azért adjuk a vájáróknak ezt a nevet, mert itt a műszerek vasércet mutatnak s most a két vájár. Kerekes és Kovácik gyorshajtást végeznek. Előttük földréteg, törni kell, mögöttük rakodógép. Versenyben állnak a vájárok, ezért és másért is lent a föld méhében sok idő nincs a beszélgetésre. A munkahely tehát sürget, a bányászok a fúrógépre néznek, meg a rakodóra, minden perc drága, ezt mondják a tekintetek. így csak olyan kérdésekre térnek ki, amelyek közös gonddá váltak. Például: nemrégen olyan métereken dolgoztak a bányában, amit nem terveztek. Mi lett a következménye? A költségvetést átlépték és nem a bányászok hibájából. Kik érzik meg ezt a hanyagvágot, ha nem a bányászok? Száz százalékon felül teljesítették a tervet, pótjutalmat hnégsem kaptak. Másik példa: hetven méteres akna mélyítését tervezték. De anyagot nem terveztek hozzá, amivel ácsolhattak volna. Négy-öt napig nem tudtak dolgozni, az anyagra vártak. A tervezési osztály hanyagságára mutatnak ezek a példák! Kerekes és Kovácik, az egyik erős, egészséges, a másik vékony nyúlánk. Nemzetiségüket nézve kétféle ember, szándékban, felfogásban, elhatározásban egyek. Annyira egyek, hogy még komolyabb szóváltás nem volt köztük, pedig három éve dolgoznak együtt! Kommunisták mindaketten! Másnap Kassai úti lakásán felkeresem Kerekest. Nagy, szép lakás, udvar az övé, illetve a felesége nagynénjeé. Az ember a kapu mellett térdel, nem jól zár, igazítani kell rajta. A konyhába kerülünk, asztal mellé ülve, beszélgetve, gondolkozva ugrálunk az éveken. Tegnap csak a bányáról mesélt, most egy életet jár be a pillantása. Mindent emlékezetbe vésni, feljegyezni képtelenség. Gyorsírói stílusban jegyezünk: tizenegyen testvérek ... mészárosnak tanult, de a házépítés nem engedte meg az inaskodást... bányásznak állt... s a gazdasági válság idején szakma nélkül, kenyér nélkül kerül az utcára ekkor jár egy csehországi fűrésztelepen, s később él heti húsz koronás munkanélküli cédulán ... Mondják: a bányász élete, mint a föld méhébe rejtett üreg, nem mindig vezet ásványra, néha gázra, néha posvadt állóvízre ! Mondják: a bányászélet rizikó! Ha sikerül: életet lehel, ha nem, pusztulást! Harmincöt után,'ez a jellemzője a bányászéletnek. Két hetet dolgoztak, kettőt pihentek, nem ök tehettek róla! Felesége, kislánya jelenlétében ásunk az években. Gyalog vagy kerékpáron jár a bányába, s nem a sötét folyosók izratják, nem is a szerencsétlenségtől való félelem, hiszen megszokta, szívébe zárta a bányát. A munkanélküliség? A munkanélküliségtől fél, mert az vezeti sötét üregbe, gázra, poshadt állóvízre az embert! Két évtizede fogja a bányászlámpát, két évtizede szorongatja az élet. S ebben a két évtizedben akad minden: tanácstalanság, kudarc, nyomasztó letörtség, siker. Szerinte az első köztársaság és a Horthy-rendszer életbe bocsátó summája: no fiam, szélnek eresztünk! A mai életé pedig: meglásd fiam, ember lesz belőled! S ezzel a mába száll vissza a gondolat. Elégedett. Havonta két-háromezer koronát keres. Közelebbi célja házépítés, távolabbi egy jóképű Spartak vásárlása! Pártvezetőségi tag, képviselő a Kassai úton és még néhány funkcióról beszélhetnénk ... Az ember azt hinné, egyébre nincs is gondja. Pedig dehogy nincs. Minden érdekli, ami a bányászokkal történik. Íme egy eset, ami az emberséget, a nagy szívet mutatja: Megy a ködös, lucskos időben Rozsnyón, s Kézsai Lajos, ez a nyolcvan százalékos rokkant — a tüdejével van baj — megállítja. A sát adt arcban már csak a szemek csillognak lázasan, kahácsolva, a mondandóba belefúlva panaszolja, hogy a doktor nem akarja kiírni fürdőbe. Hogy a fürdő azoknak kell, akik még dolgoznak. Akiket még gyógyítani tudnak. — Forduljon az üzemi tanácshoz, én is segítek — biztatja Kézsait, de az csak legyint s köhécselvé megy tovább. S ö marad a nyirkos úton, szívébe markol az eset. Mert sok más társa is kerülhet ilyen állapotba és annak nem járna más, csak a két öl föld? Néz a sorvadó s lassan ballagcsáló ember után, aki negyven éves sincs s két vagy három gyereke van! Megfogadja, kiharcolja Kézsainak a fürdőt, hiszen a törvény szerint is jár nekik Esze, szive átfogja a várost, az utcákat, az embereket. Előbb a mások bajával törődik, aztán a magáéval. Mert ő már ott tart, hogy a bányában, a városban gondolkozik. Örül az új házaknak, amelyekbe bányászok költöznek, az üdüléseknek s bosszankodik Kézsai esetén! Sok mindenről beszél Kerekes, akarvaakaratlan az is kicsúszik a száján, hogy kétszer kitüntették, sőt a tavalyi bányásznap óta, mint régi vájár, a kormánykitüntetés tulajdonosa. Marasztaló szavak, meleg tekintet, erős kézszorítás — ezt hozom a Kassai útra a Kerekes-házból.» Idáig több búnyászarcot megvillantottam, több bányászsorsot próbáltam megmutatni. Kezdtem Gazdag Palival, akit fiává fogadott az ország, az italra kapatos Gyuri Bácsival, akinek már odadobták a mentőövet s folytattam a beteges Rispánnal, aki egyik oldalon fogyó erején szomorodik, a másikon viszont új házán lelkesedik. Es megállok Kerekesnél. Mert az ő élete példa, az ő munkája példa, az ő szíve az emberségé! Rozsnyó, vén város, hány ilyen bányászod lehet? MÁCS JÓZSEF HIÁNYZOL Hiányzol mostan kimondhatatlanul, de nem úgy, ahogy kihűlt fészekbe nyúl a felismerés, s míg fájdalom tör rá vadul, kínlódva megmért veszteségén, könnyezni megtanul. Valahogy jobban "" másképp, véghetetlen, úgy hiányzol, mint .a,, gombnak a kabát, aki maga sem érti veszteségét s titkon sem sejti elhullt önmagát. MONOSZLÓY M. DEZSŐ 11