A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

ztenüőkben sokunkig meg, hogy olyan •tokkal találkoztunk, ük, nem reméltük, etben találkozásunk |0t megrázó, milliók át eltörlö apokalipnúltán hírét vettük, bbé, hogy ők is álsmbertelenség tomhónapok, vagy évek zenitől szembe látiukat hallottuk, ke-Kevesen voltak, déző módon megüt, az elmúlást — t, akiknek esetében IM z Л yt e is Гif Vili 0 € p 1 i »^ Г" ak bizonyult —, a váratlan és nem minden esetben ébresztett és erőt n volt a napokban knak, akiknek a tva egy narancskerült a kezébe, tuk, miközben lepapiros-burkolatot, ipihent a fejlécen: nézeti, társadalmi, iivelődési szemle", az örömös felismegjelenik ismét! el hozzánk a habujdosva. Akkoriin Bécs annak a űzőjévé, amely az s az embertelengyüzelemre vinni íjon, ahol a Kárba a síkságot, hain is — Lengyelvérzett, a hódító legtaposottan, és it törölt le a téronicus. A kegyettelenség dunatáji hették, hogy Kott betűt láthassaéi, nem tűrhették, en hangoztassa a it: a Korunk nem ibé. iztendő állt akkor 5 tizenöt esztendő nek mi — a harán — már meghumanizmus fómutató iránytűvé, :árta fel és belőle olt magyar nyelat, amelynek oly na a munkatársi ián használom e oly eleven, bentartott volna fenn vorunk. Négy órában, Csehszlovákiában, Magyarországon és Jugoszláviában — írták és olvasták, híd volt, amely embereket és népeket kötött össze a szocialista humanizmus jegyében. Szerkesztője, Gaál Gábor helye ott van a haladó magyar irodalom két másik kiváló szerkesztője, Osváth Ernő és Mikes Lajos mellett. Szenvedélye volt a szerkesztés. Betegágyán kelt egyik leveléből idézik az alábbi sorokat: „A kritikusi tevékenység mindig kell, hogy elárulja valaminő fokát a szenvedélyességnek... A valóságban a gondolatok, az eszmék mindig az élet, az elevenség, a szenvedélyesség végtelen őrjöngésében jelentkeznek." Gaál Gábor szenvedélyessége, őrjöngő munka-akarása utolsót lobbant: néhány hónapja, hogy halála hírét olvastuk és meggyászoltuk. De műve, a folyóirat, amely fogalommá forrott emlékezetünkben, íme feltámadt — kezünkben tartjuk, belelapozunk, ismerős nevekre talál a szemünk. Az ismét életre kelt Korunk célkitűzéseit, teendőit a tőlünk elszármazott Balogh Edgár fogalmazza meg. Ezeket írja többek között: Őszinte törekvésünk a valóság felfedésére, törvényszerűségeinek kibontására és meghamisítóinak irgalmatlan leleplezésére vezetett el bennünket régi folyamunkban, a marxi-lenini világnézet elsajátításához, s így érthető, hogy ezekhez a tételekhez, mint világnézetünk dialektikus materialista kiindulásához, továbbra is következetesen ragaszkodunk. Még akkor is, ha saját sorainkban kell szembeszállnunk akár a személyi kultuszból eredt, tekintélyelvi dogmatizmussal, az élet állandó forrását-mozgását kifejező marxi-lenini tan szektás, ultrabaloldali elmerevítésével, akár e tan opportunista, jobboldali feladásával a hibák elleni harc ürügyén . .. Üj folyamunkban ... nagyobb teret kell elfoglalnia a szocialista jövő tudományos és művészi megtervezésének, s a megvalósítások mind általános, összképben való, mind részletes szakmai ellenőrzésének." Balogh Edgár mellett még több, ismerős névvel találkozunk a Korunk új folyamának első számában. Morvay Gyuláéval, aki „Téli utazás Pestre, Budára" címmel ad magyarországi helyzetképet, és Fábry Zoltánéval, akinek könyvét Robotos Imre ismerteti „Egy magyar kommunista igaza" címmel. Köszöntjük a viszontlátott „Korunk"-at. Magunkénak valljuk e folyóiratot és nemcsak kívánságunk, hanem munkánk szándéka is, amikor köszöntésünket e szavakkal zárjuk: legyen ismét az a harcos és szabad fórumunk, amely a szocialista humanizmus erejével épít hidat, határokon átnyúlva, egymás megismerésére vágyó népek között! TÖTH TIBOR PAIS DEZSŐT köszöntjük e sorokban mi is, Csehszlovákia magyar dolgozói. Nem maradhatunk ki azok sorából, akik Magyarországnak ezt a nagy tudósát születésnapjának 70. évfordulója alkalmából köszöntik. Mert Pais Dezső nemcsak Magyarországé, hanem a mienk is, sőt az egész tudományos világnak nagy értéke. Mi is kifejezést akarunk adni annak a hálás szeretetnek, amely eltölti szívünket Magyarországnak e kiváló tudósa iránt. Pais Dezső egyetemi tanár, az egyetem Magyar Intézetének vezetője, az Akadémia I. oszt. vezetőségének tagja, a Magyar Nyelv c. tudományos folyóirat szerkesztője; eddig is felmérhetetlenül gazdag és értékes tudományos munkásságot fejtett ki, és alkotó erejének talán most áll delelőpontján. Nincs a magyar nyelvészetnek egyetlen témaköre sem, ahol az ő munkájának eredményeivel nem találkoznánk. Pais a mi tanítómesterünk is, hiszen bölcseleti elvekre épített gazdag írásaiból igen sokat tanulhatott a mi egyetemi ifjúságunk és előadói gárdánk is. Kitüntetései, mint pl. a Kossuth-díj, a munkaérdemrend stb., mind gazdag munkásságának az elismerései. De Pais Dezső nemcsak mint tudós rendkívüli érték, hanem mint ember is csodálatra méltó. Tanítványai szinte legendás szeretettel veszik körül, tanulmányaik befejezése után is összeköttetésben maradnak vele és ragyogó szelleme fényének igen sokszor hasznát veszik. Tanítványai, barátai, tisztelői hatalmas emlékkönyvet írtak a nagy tudós jubileumára. Ebben írja róla Bárczi Géza akadémikus, Kossuth-díjas egyetemi tanár ezeket a jellemző szavakat: Pártfogására tanítványai, áldozatkészségére barátai, méltányos és emberséges magatartására minden ember föltétlen számíthat. Kívánjuk, hogy e tudós férfiú sikerekben gazdag, tudományos értékeket termő munkáját még igen sokáig folytathassa, s hogy élőszóval is még igen sokáig tanítsa országa határain belül és túl mindazokat, akik az ő tudományszakaszának kérdései iránt érdeklődnek. Orbán Gábor Március — a könyv ünnepe Taavsz. Március. A kék égen gömbölyű kölyökfelhök kergetőznek a böjti szelekkel. Fényes napsugár játszik a házak ablakán. Még a tört üvegcserepek is ezer színben ragyognak az elhagyott kertek tövében. Apró erecskék csörgedeznék a barna barázdákban, vadvizek fénye kéklik a zöldülő mezők lapályán. Fák, füvek, bokrok, virágok ünnepi köntöst öltenek. A természet, mint egy szeszélyes csitri lányka, kitárja minden szépségét, báját. Az emberek arcára mosolyt varázsol. Szívünkben eddig sohasem hallott dallamok, az élet örömének muzsikája csendül... Március a tavasz, a természet, az élet ünnepe. De az élet egészét, a természet szépségét, az ember örömét, harcát mi tárja elénk legigazabban? A könyv: az élet tükre, az ember hűséges barátja. Óh, március, úgy örül szívem, hogy a könyv ünnepe is lettél! A könyvé: a tudás, az emberi megismerés örök, ki nem apadó forrásáé! A napfényes utcákon ha járok, a könyvsátrak tarka vászna úgy lobog a szélben, mint győzelmi zászló. Öregek, fiatalok állnak a sátrak előtt, lapozgatnak, válogatnak a könyvek erdejében, valami furcsa, gyerekes izgalommal. Emberek, akik eddig tán nem is is-. merték egymást, most egyszerre kinyitják szívüket és meghitt barátokként beszélgetnek. A jó könyv megtalálja az utat az emberi szívekhez. Aki szereti a könyvet, az szereti az életet, az embereket. A könyvnélküli ember élete olyan mint a posványos tó, teher önmagának és társainak is. Friss éltető források nem táplálják. Nem tud az élet, a társadalom felszínére emelkedni. A jó könyv mindig tud újat mondani az embernek. Ami jó van bennem, azt a könyveknek köszönhetem, — mondja egy helyen Gorkij, a nagy szovjet író. Igen, az emberi szépségek, gondolatok tárháza a könyv. Öh, március, tavasz ébredése, köszöntelek a könyv ünnepén! OZSVALD ÁRPÁD 13 г