A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

A halhatatlan helyőrség Szimonov filmje új a szovjet háborús filmek sorában. A háború után este 6-kor, az Egy igaz ember, az Iíjú gárda, a Berlin eleste című filmek mind nagy epikus emléket állítottak a Honvédő" Háborúnak, de ezzel sorsuk be is teljesedett, háborús dokumentációk maradtak. Már úgy tűnt: a szovjet filmek, különösen az említett zsánerből, adósok a teljes filmélvezettel, mintha leszűkített távlatuk csak a szovjet állampolgár hazafias érzéseire apellált volna. Ez az újabb film a világ közönsége elé kívánkozik, erre főképp művészi eszközei szánják, az univerzális, filmművészet összegező hatása vonul végig a filmkockákon, lemosva róluk minden felesleges pátoszt. Úgy is lehetne mondani, hogy az emberi megpróbáltatás regénye ez a film; a felvevőgép lencséjét sokvérü szív dobogása szűkítette vagy tágította, az egész emberiséget emlékezteti éz a visszatekintő film. Európa nyugati állapai már összeismerkedtek a hitleri fasiszta hadsereggel. amikor a Szovjetunióra ugró Wehrmacht csapását elsőnek szenvedi a breszti erőd. Váratlanul, hajnali négy órakor bombák zuhognak a városra, s röviddel utána már szuronyközelségbe kerül a breszti garnizon legénysége a hadüzenet nélkül támadóval. Első ocsúdásukban csak fasiszta provokációt sejtenek a világháborút véglegesítő hajnali támadásban, néhány véres rohamot vissza ls vernek, s csak a szovjet kormány bejelentésére bizonyosodnak meg, hogy nem határincidensröl van szó, hanem egy gondosan előkészített, s minden nemzetközi jdgszabályt felrúgó hadműveletről. Portrét lehetne festeni az emberekről, amint beléjük döbben a tudat, hogy voltaképpen most már elszakadtak a hazától, egy Ismeretlen világ készül rájuk szakadni az ellenséges fegyverek mögül. Itt már nem lehet megalkudni, itt harcolni kell a végsőkig, a halál biztos tudatával! Ezt teszi a breszti legénység s háromnapos megrendítő viaskodásban egy száüig elhullnak a katonák, a nők, a gyerekek, a vének. Egyetlen ember éli túl a fegyverek tüzét az éhséget és szomjúságot, a helyőrség parancsnoka, Baturin őrnagy. Nincsenek a filmben különösen megrázó jelenetek, nem agitál a támadás bestlalitása ellen, a németek sem gyűlöletesre torzított figurák, s mégis a film szürke és fekete fényei szívszorítóan festik a háború erkölcstelenségét, a humánum egyensúlyvesztését. Annál Inkább, mert a film világos kockái, a garnlzon-élet derűs emléke belénk döbbbentl a felismerést: ma ugyanilyen békés élet van! A szovjet filmművészet nem maradt adós, ebben a filmben a legfőbb vád kelt életre: nem lehet moralizálni az alattomos rátörés, az erőszakos hódítás ténye felett. Pirkadat Ez az Emanuel Robles regénye nyomán készült francia—olasz film egy, a munkásokkal rokonszenvező orvos közösségvállalását rajzolja meg. Egy francia szigeten élő fiatal orvos felelősségteljes munkájában nem vesz részt felesége, egy gazdag nizzai polgár lánya. Unatkozik és el is utazik apja látogatására. A gyárban kazánrepedés történik és sok munkás megsebesül. A munkások között van az orvos harctéri bajtársa, kivel fenntartja a baráti viszonyt. Az egyik gyári munkás gyermekén eröszakot követ el egy vén szatír. A gyermeket az orvos kezeld és ittt ismerkedik meg a szép olasz özveggyel, kiben megleli igazi, testi-lelki társát. Az orvos bajtársát, kinek felesége halálos beteg, kilakoltatják lakásából. Ez elkeseredésében agyonlövi a gyárost, a rendőrség elől egérutat nyer, és az orvos elbújtatja saját lakásán. Felesége visszatér Nizzából, de amikor megtudja, hogy férje mást szeret, elhagyja őt. A munkás menhelyét felfedezik és menekülése közben egy rendőír angyonlövi. Az orvos megundorodva a társadalom igazságtalanságától, szerelmesénéi talál megnyugvást és boldogságot. Ez lenne a film meséjének szegényes leírása, mert Luis Bunel rendező emellett a való élet sok mesteri megfigyelését is vászonra viszi. A tisztességes orvost játszó Georges Marohal könnyen nyeri el a néző tetszését intelligens játékával. A már nálunk ís jól ismert Lucia Bosé nemcsak gyönyörű jelenség, de a szerelmeséért minden társadalmi konvenciót félredobó asszonyt kevés mozdulattal, halkan, de annál meggyőzőbb szenvedéllyel alakítja. Külön öröm a kitűnő operatőr művészetében gyönyörködni, aki nagyon megkönnyítette a rendező munkáját. A francia tengerpart lélegzetáUItóan szép felvételei ugyanúgy sikerültek, mint a nyomornak, a csendnek, az utca fényének-ámyékának művészi visszaadása. Mindezek dacára a film kicsit vontatott, a vége pedig hihetetlen, amennyiben nem feltételezhetünk a látottak után a francia rendőrségben annyi gavallériát a gyanús „prolikkal" rokonszenvező orvos iránt, hogy letartóztatás nélkül el hagyja sétálni a tett színhelyéről a boldogság felé. De ne felejtsük el, hogy ez a film Franciaországban is nagy sikert akarelérni és Így megbocsáthatjuk a rendezőnek ezt a kicsit émelyítő happyendet. Simkó Margit . A „Pirkadat" főszereplői A megrázd szovjet háborús film két drámai jelenete