A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

őyősehm tánc аз ehjiumban Az észak-berlini Elizium táncterme ezen a péntek estén érdekes látványt nyújtott, minden áttagnémet szemét gyönyörködtette volna: egymás hegyén-hátán nyüzsögtek az egyenruhák. A színpompás kép hátterét a „Wehrmacht" CÍU-kaszürke és terepzöld uniformisai adták meg, tarka jellegét viszont inkább a különféle pártegyenruhák sötét- és világosbarna, aranybarna és fekete színeinek köszönhette. Az SA barna ingei elvegyültek a Hitler Ifjúság jóval világosabb ingeivel, a Todt-szervezet éppúgy képviselve volt, mint a Birodalmi Munkaszolgálat, ott láthattuk az aranyfácánoknak nevezett kiüönmegbízattak sárgás egyenruháit, megjelenték politikai vezetők és légoltalmi közegek. Ám nemcsak a férfiak ö'tHltek ilyen szívderítő jelmezt, sok fiatal leány is egyenruhát viselt, mintha a Német Lány szövetség, a Munkaszolgálat, a Todt-szervezet minden rendű és rangú vezetője megjelent twflrad a vezetett bárányokkal egyetemben. A civilek elvesztek ebben a forgatagban, jelentéktelenek vo'tak és unalmasak az egyenruhák között, mint ahogy odakint az utcákon a polgári nép sem jutott jelentőséghez a nácikkal szemben. A nácizmus minden, a nép semmi. A terem szélén álló asztalt sem méltatták figyelemre; egy lány és három fiatalember ült mellette. Egyikük sem viselt egyenruhát, pártjélvény sem vo't rajtuk. Eőször egy férfi kíséretében a fiatal leány lépett be a terembe; később egy másik fia> Member engedélyt kért, hogy melléjük ülhessen és végül még egy civilruhás férfi telepedett az asztalukhoz. A fiatal pár egyszer táncolni próbált a tolongásban. A két másik férfi ezalatt beszédbe ereszkedett: beszélgetésükbe később a gyűrötten és fethevillten visszatérő pár is bekapcsolódott. Az egyik férfi, úgy harmincéves lehetett, homloka már magasodott, haja gyérült, kényelmesen hátradőlt a székén, s egy ideig némán figyelte a nyüzsgő táncparkettet és a szomszédos asztalokat. — Rosszul választott találkahely, — jegyezte meg közömbösen, alig nézett a többlekre. Részlet Hans Fallada: „Ein jeder stirbt für sich allein" (Meghalnod magadnak kell) című regényéből. A könyv a hitlerizmus sötét világába vezet vissza minket. Idő 1940, szín Hitler Németországa. A világhírű író regénye izgalmas olvasmány és egyben megrázó figyelmeztetés: emberek, emlékezzetek! A szétágazó történet egyik drámai mozzanata következik. — A mi aszMunk jóformán az egyetlen, amelynél civilek ülnek. Feltűnést keltünk. A gavallér mosolyogva fordült a fiatal leányhoz, de szavai a magashomlokú férfinek szóltak: — Ellenkezőleg, Grigo'eil, egyáltalában nem néznek, legfeljebb lenéznek rrtfckel. Az uraságoknak csak az jár a fejükben, hogy ez az úgynevezett franciaországi győzelem néhány hetes fáncengedélyt hozott. — Ne mondj nevet! Semmi körülmények között sem! — szólt rá a magashomlokú férfi élesen. Néhány pillanatig hallgattak. A lány mutatóujjával köröket rajzolt az asztalra, nem pillantott fel, bár érezte, hogy mind a három férfi szeme ráfordult. — Trudel — szólalt meg a harmadik férfi, az arca olyan ártatlan, mint valami nagyra -nőtt csecsemőé — itt az alkalmas pillanat, nti hírrel jöttél? A szomszédos asztalok jóformán üresek, mindenki táncol. Halljuk! A két másik férfi hallgatása csak beleegyezést jelenthetett. Baunumn Trudel lesütött szemmel, akadozva mondta: — Azt hiszem, hibát követtem el. Nem tartottam be a szavam. En ugyan nem tartom hibának ... — Elég a szószaporításból! — vetette oda megvetően a magashomlokú. — Már te is felcsapsz libának ? Ne locsog], mondd meg kxreken, mi történt! A lány felnézett. Pillantása körülrebbent a férfiakon, úgy látta, kegyetlen hidegséggel néznek vissza rá. Szemében két könnycseop csillant meg. Beszélni akart, nem tudott. A zsebkendőjét kereste ... A magashom'okú hátratámaszkodott. Halk, átnyújtott füttyentést haloták. — Ne locsogjon? Hiszen már tocsogott! Csak rá kell nézni! Trudel lovagja hevesen tiltakozott: — Lehetetlen! Trudel színarany. Mondd meg nekik, bogy nem fecsegtél, Trudel! — Bátorítóan megszorította a kezét. A csecsemöképü kerek, mélykék szeme várakozón, csaknem Mfejtezésteleniil nyugodott a lámy arcán. A magashomlokú rvyakigtáb megvetően mosolygott. A hamutartóban elnyomta a cigarettáját és gúnyosan mondta: Nos, kisasszonyom? Trudel erőt vett magán, bátran suttogta: — Igen, igaza van. Eljárt a szám. Az apósom Ottó ha'álhlrét hozta. Ez valahogy földhöz vágott. Megmondtam neki, hogy az egyik sejtben dolgozom. — Neveket mondtál ? — A csecsemő jámborban nézett rá, de a szava vágott, mint a kés, ezt a metsző hangot senki sem tételezte volna fel róla. — Nem mondtam, ez természetes. Az apósom különben is régi munkás, az ki nem nyitja a száját. — Az apósod más lapra tartozik, az elsőn te vagy! Azt á Htod nem mondtál neveket... — Elhiheted. Grigoleit! En nem hazudok. Önként vallottam be a hibám. — Már megint egy nevet ejtett ki, Baumann kisasszony! A csecsemöképü közbeszólt: — Mondott -e most neveket vagy nem mondott, teljesen egyre megy! Hát nem értitek? Elmondta, hogy sejtben dolgozik, nem elég ? Egyszer locsogott, megint locsogni fog. Ha az is-, mert urak kezet emelnek rá, ha megkínozzák egy kicsit, beszélni fog, egészen mindegy, mit árult el eddig. — Nem árulok el semmit, inkább meghálok! — kiáltotta Trudel lángoló arccal. — Ö! — húzta el a szót a magashomlokú, — meghalni nagyon egyszerű, Baumann kisassz/v- de néha a háláit még fölöttéb kellemetlen dolgok is megelőzik! — Könyörtelenek vagytok — nézett rájuk a fiatál lány. — Hibát követtem el, de... — En is úgy találom — nyilvánított véleményt a lány oldalán ülő fiatálember. — Megnézzük az apósát és ha megbízható ... — Ezeknek a keze alatt nem létezik megbízhatóság — intette le Grigoleit. — Trudel — szólalt meg a csecsemőképű szelíd mosollyal, l— Trudel —/neveket még nem árultát el, ugye azt mondtad az imént? — Nem is tettem! — Es ha jól értettem, kész volnál meghalni, mielőtt ilyet tennél ? * — Igen! Igen! Igen! — kiáltotta szenvedélyesen. — Nos —, mondta a csecsemöképü és megnyerően mosolygott, — nos, Trudel, mi lenne, ha ma este meghálnál, még mielőtt alkalmad lenne tovább fecsegni? Ez némi bizonyosságot nyújtana nekünk és rengeteg munkától kímélne meg ... Haotti csend támadt a négy ember között. A lány arca mészfehér. A gavallérja egyszer kimondta: „Nem", és kezét könnyedén a lány kezére tette. Es csak egy pillanatra. A magashomlokú újból cigarettára gyújtott, a csecsemöképü észrevétlenül mosolygott, mikor látta, hogy a másik keze remeg. Majd a szótlan, sápadt lány mellett ülő sötéthajúhoz fordult: — Nemet mond. De tulajdonképpen miért? Ez lenne a fe'adat legkielégitöbb megoldása, még hozzá olyan megöl-18