A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

Eckerdt Sándor rajza alíwiíbv^ А ház előtt ágaskodó tökjuhar lombos ágait megcibálta a korareggeli szél. A levelek surrogva lapultak a gallyacskákhoz. Majd visszaomlottak. A szél újra támadt. A levelek pörögve táncoltak hol ide, hol oda... A nap fénye áttört közöttük. Ätröppent az ablakon és lebukott a szobába, be az ágyba... Az asszony álmában megremegett. Hunyorgó szemmel felült az ágyban. Riadtan nyúlt a csörgös óra felé. — Jóska te! Már félhat... Az istenért ... — költögette ijedten a mellette szuszogó nagydarab embert. Ki is ugrott az ágyból. Piszkálta, babrálta, forgatta a csörgös órát. Szidta, mint a bokrot. De leginkább a gyárat, ahol megcsinálták. Szabó Jóska nehezen ébredt. Még meg is kérdezte az asszonyt: — Mennyi te ? ... Félhat ? ... — Annyi hát... ha mondom... — pattogott a válasz. Az ember nem volt rest, csak eltörődött kicsinyég az esti borozástól. Fel is ugrott hamarosan. Húzta a csizmát. Már a nadrágszíját húzta. Az asszony visszaült az ágy szélére. — Már biztosan kifelé hajtanak. Ne menj már oda se! Visszafekszel. Beteg vagy és kész. Egyszer veled is megeshet... Szabó Jóska meghőkölt. — Beteg ? ... Már negyedik éve tehenes vagyok, de még ... — Épp azért! — Nem lehet az... — dünnyögte az ember és már indult is az ajtóhoz. Ott megállt. Hallani vélte, hogy bőgnek a tehenek. Csörgetik, rázzák a láncokat, mert a szomszéd álláson Baka Zsiga már meg is fejt. — Megyek — lépett vissza az asszonyhoz. Kicsit megállt mellette. Kezét a karjára tette. És köszöntésként felé suttogta: — Megyek, lelkem, megyek . .. A kapuban szemébe tűzött a nap. Riadtan hunyorgott, hisz ö hajnali ember, tehenész és amikor ő szokctt munkába indulni, mégesak pirkad az égalja. Hol van még olyankor a nap! Most meg szemrehányón, szemtelenül a szemébe sütött. Sietős lépteit lelassította. Azért se! Már csak azért" se fogok sietni. Loholni. Minek az? Amiért elaludt? No és? Négy év óta se vasárnap, se ünnep. Most elaludt... Szél Andrásék előtt négyen-öten álldogáltak. Rájuk köszöntött. Megelőzött minden szót, mert rögvest meg is kérdezte: — Várakoztok? Várakoztok? — Ügy hát — felelték gúnyosan — a dohányostábla nem tehén, az nem szalad el... Szabó Jóska megint sietett. Igazuk van. Nem szalad el a dohányos. Bezzeg a tehenek ... Verje ki a ragya ... Nem is sokáig lesz ö tehenész... Megmondja Bokpr Dénesnek, még ha zootechnikus is most az az ember... Se vasárnap, se ünnep... Gyalogmunkás lesz! Reggelenként bevárja a csoportvezetőt... Kiballag a földekre... Jobb is lesz az! Megint csak lelassított. Szembe tűnt, hogy a kocsma ajtaja kinyílt. Bement. Megivott egy féldecit. Már miért is sietne? Ügysem fog ő sokáig tehenészkedni. Mennyire más, ha reggel az ember felhajt egy kis itókát és úgy ballag ki a földekre. Máskor még ez a kocsma sincs nyitva, amikor ő már indul... Megmondja ö bizony még az elnöknek is! Szép, szép az állatok körül dolgozni... úgy az emberhez szoknak... A Csillagos is ... meg a pirostarka Csárdás ... nehéz ellése volt... de most ontja a tejet... persze, mert az ember törődik velük, kedvükre tesz, idejében... Eh mit! Nem élet az azért. Sorvasztja az embert még az istálló levegője is. Bezzeg kint... a szabadban ... Sietett azért tovább. A dohányospajtánál azonban lelassított. Ha kinéznek az istállókból, hát ne lássák, hogy ő lohol, mert elkésett. Ne gondolják, hogy ... Lépkedett. Kicsiket. Kényelmesen. És fülelt. De semmi különös neszt nem hallott. A tehenek nem bőgtek. Mégesak lánccsörgés sem hallatszott. A tejesszekér is ott állt indulásra készen a hűtő előtt... Mi ez? Olasz Bálint, az éjjeliőr került elébe. — Semmi baj, Jóska! A ganét lehúztam. Mindjárt gondoltam, hogy... — Jó, Bálint bá ... Jól van ... De meg sem állt. Sietett befelé. Az ajtónál meg az inci-finci Urbán gyerek, a Karcsi került elébe. — Jóska bátyám! — lelkendezett. — Oda se neki! Megetettük már mi Varga sógorral. Könnyű volt, mert maga igazán rendesen bekészített mindent... — Könnyű volt — dünnyögte Szabó Jóska, de meg sem állt. A hűtő felé sietett, Bokor Dénes, a zootechnikus ott babrált a kannákkal. Szabó Jóska meg csak odabökte a szót: — Elaludtam. Az istenségit... De már fordult is ki a hűtőből. Odament az állásra. Megtapogatta a Csillagos tögyét. A pirostarka Csárdást is körüljárta. Aztán segített a kannák felrakásánál. Senki sem szólt. 0 sem. Kieregették a teheneket a kifutóba. Megrakták a trágyakocsikat, kitolták. A vályúkat kimosták. Rendbetettek mindent. Csak akkor szólt Varga sógor: — Rendben volnánk ... — Igaz is ... — hagyta rá Szabó Jóska. Cigarettát sodortak. Rágyújtottak, úgy léptek ki az istállóból. — Tudod sógor — magyarázta Szabó Jóska —, mégiscsak jó hajnali embernek lenni, mert íme alig nyolc, kilenc óra és már szabad vagy. Délig dolgozgathatsz a kertben, vagy ahol éppen akarsz ... Csak a hajnali felkelés ... Varga bólintott. Szabó Jóska kigombolta az ingét. Siettek a falu felé. A nap sárgás, aranyos sugarakkal követte őket... a hajnali embereket... Hajdú András тшттттттштттт« 9 IVAN KR AS КО: I Bár úgy hiszem & Azt hiszem, hogy balgaság, ha & Ismerősök pártján állok: sp — Mind a maga útját járja, — Mégis dőrén rájuk vároki % íjft Elkerül mind. Nem vesz észre. Nem emlékszik többé egy se, Hogy ittunk a megértésre; Ш Mindünk közös vágy vezette. Okosabb én mégsem lettem. Osztogatom a szívem még, $ Mégsem fogy; teli a keblem. Csak vigyétek, várom, tessék! Fordította: Zala József STEFAN Í.ÁRY: Mégis mozog Minek kis mérleg, mondjad? Szirmaimat lemérni? Lankad a rózsa. Hervad. Ki nem engedi élni! Mit kívánsz? Mi legyen ö? Telt szín? Vagy visszhang? Felelj!S Fehér kötés, áttetsző? j Pattanó ostor? Delej? Ki csalatkozott bennem? Jóslatod tőlem félted? Sok-sok pásztortüzemben Nem sziszeg kígyóméreg. Haladj, te lassú óra; Szebb holnapok útját törd! Bocsánat, lényem mondja, Hogy mégis mozog a föld! Fordította: Zala József jS 9