A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-03 / 5. szám

I M: ií íii J«l и Л menyasszony „1930 nyarán történt". Egy nyári napon nyit be az olvasó szívébe Szabó Béla új regényének felejthetetlen sápadtarcú hőse, a menyasszony. Emma megszökik falusi gazdasszonyától és elindul a patak mentén. Hova visz útja ? Nem tudja. A bokrok közt kanyargó patak fogja a kezét. Pajkos csobogásával vigasztalja, barátjává szegődik. A tegnap, a gazdasszony, a templomtornya szürke homályba merül, kihullik emlékezetéből. Lelkét a fák, a bokrok csendes közelsége tölti be. Hova kerül Emma ? Milyen sors vár majd rá? Hol talál megértő emberi szóra? Kíváncsi kérdések egész sora tolakodik az olvasóbag. már az első oldal elolvasása után. A választ Emma életútja adja meg. Sorsa — cselédsors, mely egy megrázó regény fehér lapjait festi sötétre. Emma sorsa egy kor kísértete, sötét árnya. A nyíló leányélet hamvas, tiszta szerelmének, szerelemsóvárgásának s az aszszonnyá levés vágyának a művészet majd minden ága állított már emléket. Az ilyen témájú irodalmi művek többnyire a szerelem vágyásának s e vágy megvalósulásának akadálytalan, vagy kisebb-nagyobb akadályokon át való célhozérését örökítik meg. Azonban kevés az olyan vers, regény, dráma, amely a fiatal élet egész életet betöltő vágyának, a valakihez tartozás akarásának meghiúsulását ábrázolná. A pártában maradt vágy, egy leányélet kegyellenül szétzúzott álma, a menyaszszonnyá levés akarásának megsemmisülése: az a témája Szabó Béla Menyasszony című regényének. Emma egész éjjel gyalogol Reggelre a patak folyóba torkollik. Követőjét, Emmát egy ébredő városra bízza. Emma cselédnek áll. Az első cselédnapok bizalmasa, jóbarátja Virsli kutya. A megértést, hűséget Emma eddig csak Virsli szemében érezte meg. Ha bántották Virslit, neki is fájt. Ha Emma gyermeklelkére árnyék borult, Virsli hízelegve feledtette a rosszat. Micsoda megalázó bilincse egy lélek útjának, amikor gondolatában, vágyaiban csak egy állattal osztozhat mások szolgálója, Emma, a cseléd. Védekezést nem tűrő eréllyel vonul be életébe a külváros, az udvar, a nyomor farkastörvénye. Gazdasszonya, Friedné beteges, fáradt asszony. Gyermekei szomjas virágként anyai melegségre, szeretetre, gondos kézre vágynak. A gyermekek közelsége az, ahol Emma öntudatlanul is magára eszmél. Szűnik lelkének zsibbadtsága. Gyermek és serdülő éveit a fák, borjak, tehenek, kacsák, libák népesítették be. Nyílt, tiszta didergő lelke eddig csak verést, szidást kapott. Itt eddig nem ismert érzések tágítják életét. Friedné gyermeke, Ida, serdülő leányságának bizalmasságával társul sorsához. A családban az anyát helyettesíti. Nyomot tör életében a cselédlányok pedrettbajszú udvarlója, a katona. Az udvarban mulatságot is lát. Remegve éli Ida kalandját. Mindez új, soha nem látott, nem tapasztalt. Emma szűk világa benépesül. Fried, a család feje övéit szívében hordja. Távol áll tőle a kedves, felengedő szó. Két törvény szab korlátot életének. Az országút, mely kenyeret ad, s az ősi erkölcs. Az erkölcs Fried életének csendes temploma, melyre vastag réteget rak a nyomor. Van az udvarnak más erkölcse is. A nyomorszülte törvény. Fodorné és F.lekné anyaerkölcse. Férjet fogni leányaiknak. Milyen úton? Mindegy. A cél: házasság. Mi az ára: egy élet kuporgatta hozomány. Piac ez a külváros — emberpiac. Ahol előbb a bugyellárist, aztán a menyasszonyt tapogatja a vőlegény mohó szeme. E világban az emberséges vágy előtt két lehetőség áll: vagy földig alázkodni — ez út végén a férjhezmenés sovány öröme csalogat. Vagy álmokban éli ki magát a vágy, az akarás. Ilyen környezet, ilyen érzések világában eszmél, ébred, telik Emma lelke. Emmát kitúrják Friednétől. Ezután az udvarban lakó Katkához költözik. Katka könnyű szerelmi örömökben, fiatalságában megöregedett örömleány. Teste fáradt. Lelke összeomlott romhalmaz. Vigasztalás, ital! Imádkozás! Téboly! Bolondokháza! Emma naiv gyermek. Az élet várása. Sovány, sápadt arc, vézna termet, lúgtól vörösre mart kezek. De a lélek mélyén becsületes őszinteség, szűzies tisztaság honol. Ök ketten egy kamrában laknak. Majd Emma egyedül marad. Egy éjszaka férfi kopogtat be hozzá. Emma az idegent kávéval, pénzével, szegénységével melegíti fel. Egy éjszaka elég ahhoz, hogy lelkében megfogamzzon a vágy: lenni valakié, tartozni valakihez. Azonban a férfinak csak egy éjszakai fészekre volt szüksége. Reggelre Emma pénzével megszökik. De ott marad emléke, arcának vonala, ölelésének melege. S az emlék akarással erősödik: Emma menyasszony akar lenni. De a vágy csak álom, ábránd, akarás maradhat. Keservesen mosásból hozományt gyűjt. Hisz ez a menyasszonyság váltsága, ára. Közben várja vissza az éjszakai látogatót, vőlegényét. Ez a várás mániákus hitté erősödik. Menyasszonyruhát varrat. Készül esküvőjére. És a templomban csakugyan találkozik vélt vőlegényével, de más karján. Emma jelenléte botrányt okoz. A férfit a szánalom Emmához viszi. íme eljött a vőlegény ... Emma pénzéért, hozományáért a bankba siet. Egy pillanatra felvillan előtte a család utáni vágy. A bank csődbe került. A menyasszonyság váltsága, egy élet ára nincs többé. Évek várásáért egy boldog nap volt a fizetség. E nap ára — egy élet. Szétfoszlott az álom, élete értelme. Emma világa összeomlik — vízbe öli magát. Tragédia tesz pontot az élet, az álom végére. Szabó Béla e regénye húsz éve íródott. Művészi értékeivel a mában él. Irodalmi hatásában messze felülmúlja például a Mint szemünk fényét című regényét. Miért? A Mint szemünk fényét írásának éveiben az irodalmi mű elsődleges kritériuma a tématika volt. A munfcás vagy paraszt téma már előlegezett sikert, biztosítékot jelentett. Következésképpen az alkotás folyamatában előtérbe kerültek a tartalmi elemek, ami aztán a jellemek egyoldalú felfogásához és ábrázolásához vezetett. A jellemábrázolás külsődleges vonások, tulajdonságok, jelenségek leírásában vagy tények megállapításában hangsúlyozásában merült ki, A szlovákiai magyar próza ezekben az években leíró, konstatáló jellegű volt. Ezek a vonások jellemezték a Mint a szemünk fényét című regényt is. A szlovákiai magyar próza képviselői a múlt és jelen ábrázolásában figyelmen kívül hagytak egy tényt. Nevezetesen azt, hogy a tőkés társadalom nemcsak a munkásosztályt nyomorítja meg, hanem a társadalom ranglétráján lefelé csúszó polgári rétegeket, a kispolgárságot, a polgári társadalom szolgálóit, kisiparosait, kereskedőit, kistisztviselőit, utcalányait is. A munkásosztály és a burzsoázia ellentéte nyílt politikai tény. Azonban sokkal bonyolultabb, szövevényesebb ez az ellentét pl. a kispolgárság elnyomorodó rétegeiben, a külváros árusaiban, kofáiban, fuvarosaiban, cselédleányaiban. Miért? Mert életük célja: kis vagyon gyűjtése és ezáltal felemelkedés — elvágyódás a mocsokból, a szennyből. De a felemelkedés nemcsak külsődleges törtetést, hanem gondolati és érzésbeli vívódást, fellángolást és megtorpanást, erkölcsi züllést és megtisztulást, egy élet szerencséjét vagy tragédiáját is jelenti. E nélkül hiányos a múlt társadalmának írói ábrázolása. A társadalom perifériájára szorított emberben szüntelen lobog a felemelkedés vágya. De ez a vágy legtöbbször csak képzeletben, álmokban valósulhat meg. S mi következik az álmok után? Züllés, tragédiák és nagyon ritkán kijózanodás, megtisztulás. E folyamat elsősorban benső, lelki, érzésbeli, gondolati jellegű. Ennek írói ábrázolásához kevés a leíró jellegű realizmus — elmélyült művészi elemző munkát követel. Erről tett bizonyságot a „Menyasszony" című regénvében Szabó Béla. Emma Nyilas Misi őszinte gyermekségével lép az emberek elé. Cselédnek áll. Cselédsorsa önmagáraeszmélés. Parázsló vágy, álmokban kivirágzó fiatalság. Törtszárnyú madár. A halál adósa. A lélek mélyében fogant ez a regény. Emma élete, sorsa a népmesék hőseire emlékeztet. Életútja népmesei realizmus. Szabó Béla az elemző realizmus finom eszközeivel értékes müvet alkotott. Az írói szem a lélek mélyére lát. Érzi Emma gyermekleikének minden rezdülését. Az olvasó is érzi, hogy az író Emma alakjában súrlti a társadalom perifériájára szorítkozott ember minden kétségét, vívódását. Emma alakjában összpontosítja egy külvárosi udvar farkastörvényeit, erkölcsét és züllöttségét. Emma képes mindezt magában hordozni és közvetíteni az olvasók felé. A jellemábrázolás nehéz, de művészi útja ez. Emma sorsának olvasásakor az olvasónak az az érzése, hogy Szabó Béla megírta Móricz Zsigmond „Árvácska" című regényének folytatását. Kár, hogy az író a regény drámai feszültségét riportszerú be-! fejezéssel oldja fel. Jelenleg irodalmunk keresi őseit, hagyományait. Szerintem ezen az úton Szabó Béla Menyasszony című regénye kell, hogy legyen az első állomás, az első tanító példa, mely egyben felszabadulásunk utáni legjobb regényünk is. Dobos László