A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-03 / 5. szám

Marie Majerová 75 éves Marie Majerová államdíjas nemzeti művészt nemcsak a cseh és szlovák olvasóközönség zárta a szívébe, de ismerik és szeretik a magyar olvasók is. Éppen ezért most, amikor február 1-én betölti termékeny életének 75. évét, olvasóinak és tisztelőinek százerzes tömege is vele ünnepel. Marie Majerová annak a cseh írógárdának a tagja, akik az egyszerű munkásember, a munkástömegek életproblémáival és szociális küzdelmeivel foglalkoznak. Müve elválaszthatatlanul összeforr mai életünkkel, harcös irodalom ez, mely a nép, a munkásosztály és főként a bányászok életének kiváló ismeretéből s a haza, a cseh föld iránt érzett mélységes szeretetéből fakad, így lett a modern cseh szociális regényírás élenjáró képviselője. Majerová össze tudja kapcsolni a kemény szociális élet élesszemü, aprólékos és plasztikus megfigyelését az átérzések finom bájával. Ez teszi prózai írásait is melegszívű költői alkotásokká. Legismertebb regénye, 'a magyar fordításban is megjelent Sziréna, több emberi sorsot, munkássorsot fog csokorba, hatalmas epikai képben mutatva be a bányavidéket és harcait, szociális struktúráját s azt, hogy miként változik át egy idillikus falusi táj szántóival és sűrű erdeivel sötét, füstös szénbányász és vaskohász ipari góccá, Szociális szentimentalizmus nélkül festi meg a Kladno-vidék társadalmi összetételének fejlődését és átalakulását a munkások és a vállalkozók gondolkozásán keresztül, a munkásszolidaritás megszületését s a' munkások Szervezett összefogását életviszonyaik jobbátételére. Marie Majerová egész életművét az a harci szellem jellemzi, mely egyéniségének mélyéről fakad, gazdag és átütő intellektusából, finom és érzékeny érzésvüagából, az élet céljának tudatából. Reméljük, hogy most ünnepelt jubileuma után is töretlen szellemmel és energiával teszi szebbé, gazdagabbá a testvéri cseh irodalmat. J. Horník rajza Mikor pár évvel ezelőtt először voltam Nagymegyeren, a Csallóköz „fővárosában" — ahogy gondolatban elneveztem —, bizony nem a legjobb benyomásokkal távoztam. A falu főterén nyakig a ért a sár, járdafélét a házak előtt csak mutatóba lehetett találni. Kultúrház, olvasóterem, — ezek felöl kár is volt kérdezősködni, mert mikor az ember meglátta, nem sok öröme telt bennük. így nem csoda, hogy a kultúrmunka is aligalig pislákolt. Most amikor részt vettem a Csemadok évzáró közgyűlésén, meglepetéssel tapasztaltam, hogy sok rlfinden megváltozott azóta. Nagymegyer felett nem suhant el nyomtalanul az idő. A község főterét parkírozták, a gödröket feltöltötték, gyönyörű kultúrházat építettek. A Járási Nemzeti Bizottság kétemeletes épülete pedig nem egy nagyobb város becsületére válna. A kultúrház termeiben barangolunk. A nagy termet most készítik elő sürgő-forgó emberek az esti évzáróra. A hatalmas csillárok barátságosan szórják fényüket. A széksorok példás rendben várják a közönséget. Elől a beépített színpad széles torka feketén ásít felénk. Fent az emeleten egy kisebb előadóterem. Közepén az asztalon televíziós készülék. Minden hétfőn, kedden megtelik a terem szórakozni , vágyó fiatalokkal, öregekkel, akik kíváncsian figyelik a televíziós adásokat. íme már a technika korszerű vívmányai sem elérhetetlenek a falusi ember számára. A szomszéd helyiség a könyvtár. A kopott fedelű könyvek arról tanúskodnak, hogy nem holmi díszként állnak itt, hanem gyakran járnak kézröl-kézre, a dolgozók tudását gyarapítják. Kulcsár Rudolffal, a kultúrotthon igazgatójával beszélgetünk. A kis irodahelyiség hamarosan megtelik dohányfüsttel. Kulcsár elvtárs egyben az énekkar vezetője is, tehát mindjárt arra terelődik a szó. — Nagymegyeren mindenki büszke az énekkar munkájára. Nem is csoda, hisz kilencven tagja van. A tizenötéves lányoktól a hetvenéves öregekig megtalálni itt minden korosztályt — mondja mosolyogva Kulcsár Rudolf. — Nehéz munka volt összehozni az együttest. Míg az első sikerekhez elértünk, bizony sokat kellett tanulnunk, nekem is és a tagoknak is. Már nyolcra jár az idő. Igaz, a gyűlést fél nyolcra hirdették, de Nagymegyer is hű marad a szokásokhoz. Mikor belépünk, az 500 férőhelyes teremben már több mint háromszázan foglalnak helyet. Az énnekkar elénekli a Munka dalát. Varga Dezső, ä HNB elnöke üdvözli a Csemadok központi titkárságának megjelent tagjait, a közönséget és felkéri ifj. Arvai Józsefet, a helyi csoport elnökét, tartsa meg beszámolóját. A terem csendes. Az arcok feszülten figyelnek. Ifj. Arvai József a közelmúlt kül- és belpolitikai eseményeit ismerteti. Részletesen foglalkozik az Egyiptom elleni barbár támadással és a magyarországi véres tragédiával. Rámutatott az események igazi okaira. Puzser Béla tanító, a helyi csoport titkára a Csemadok egész évi kulturális és tópnevelő tevékenységéről számol be. Kiemeli az énekkar jó munkáját, amely rés,-t vett a pozsonyi kerületi, és a losonci országos bemutatón, Esztrádműsort adtak Nemesócsán és Kolozsnémán. A színjátszókör — vezetője Német Imre — a Szabad szél c. operettet adta elő nagy sikerrel. Most Egri Viktor: Házasság c. drámájának előadására készülnek és még két darabot szeretnének betanulni. Irodalmi vitaestét is rendeztek. Ismertették Veres Péter Gyepsor című könyvét, Sziklay László, a szlovák és magyar irodalmi kapcsolatokról tartott előadást. Beszámolója végén Puzser elvtárs kiemelte, hogy jó az együttműködés a járási kultúrotthon és a Csemadok között. Majd beszédét ezekkel a szavakkal zárta: Minden igyekezettel azon voltunk, hogy tudásunk legjavát adjuk. Az új vezetőség feladata lesz, hogy tovább vezesse a csoportot a megkezdett úton. A beszámolókat vita követte. A felszólalók általános véleménye az volt, hogy a helyi csoport még nem lehet elégedett az eredményekkel, jobb munkára van szükség. Id. Arvai József, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője felszólalásában a többi között ezeket mondta: — A múltban nem volt lehetőségünk, helyiségünk, ahol összejöhettünk volna, mégis végeztünk kultűrmunkát. Ma, amikor a lehetőségek jóval nagyobbak — van szép kultúrházuk — többet kellene tennünk kulturális vonalon. Emberanyag van, az ifjúság lelkesedése sem •hiányzik, csak megfelelően vezetni kell őket. Erős, színvonalas csoportot lehetne összehozni, amely legalább havonta egyszer esztrádműsorral szórakoztatná a lakosságot. A vita befejező részében Lőrincz Gyula, a Csemadok országos elnöke kért szót. Beszéde elején a külpolitika néhány fontos kérdésével foglalkozott, Kiemelte a csehszlovákiai magyar dolgozók helyes politikai állásfoglalását a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. A továbbiakban a Csemadok feladatairól beszélt. Rámutatott arra, hogy kultúrmunkánk csak akkor lesz igazán teljes, ha nem pusztán szórakoztatásra törekszünk, de dolgozó népünk nevelését is szem előtt tartjuk. Aá vita befejezése után megválasztották a vezetőséget. Ifj. Arvai József lett újra az elnök. Elnöki zárszavában megköszönte a tagságnak a belé helyezett bizalmat és támogatást kért a további munkához. Ezután felolvasták a határozati javaslatot, melyben kötelezettséget vállaltak, hogy öt községben fellépnek kultúrbrigáddal, 30 új előfizetőt szereznek a Hét c. hetilapnak, két irodalmi vitaestét rendeznek és három népnevelő előadást tartanak. Az évzáró közgyűlés rövid, színvonalas kultúrműsorral zárult, melynek keretében Szabó Rezső, a Csemadok központi titkárságának dolgozója díszoklevelet nyújtott át az énekkarnak a losonci országos szemlén való értékes szereplésük elismeréséül. Éjfél felé jár az idő, mire a terem kiürül. Az előcsarnokban még kisebb csoportokba verődnek az emberek, terveket szőnek a jövőről, vitatkoznak a hibákról, mint általában minden gyűlés után. De abban mindnyájan megegyeznek, hogy az évzáró mérföldkövet jelent a helyi csoport életében, rögzíti a megtett út eredményeit és egyben újabb, merészebb célok elérését tűzi a csoport elé. -d-Évzáró közgyűlés Nagymegyeren