A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
Jó úton haladnak a püspökiek Már egészen besötétedett, mikor Pozsonypüspökin kiszálltam az autóbuszból. A kultúrház nagy ablakai vékony fénysugarakat vetettek a széles utcára. Bent a fütetlen teremben vagy tizenöten, fiúk, lányok vegyesen táncot próbáltak. Hideg volt, de a tánc gyors ritmusa egy-kettőre kipirosftotta az arcokat. Ismerem jól a csoport tagjait,’ hisz nem egyszer gyönyörködtem fellépésükben, megcsodáltam azt a lelkes közösségi, szinte családias szellemet is, ami kialakult közöttük. Éppen ezért örömmel mentem a próbára, hogy elbeszélgessek a tagokkal az eddig végzett munkáról, az eredményekről, a nehézségekről és terveikről. Striezsenec Rudolf, a Csemadok elnöke és egyben a tánccsoport vezetője, kérésemre elmondotta, hogy az együttes tulajdonképpen 1955. januárjában kezdte meg sikeres működését, amikoris beneveztek a népművészeti versenyre. Először csak hát lány alkotta az együttest, később a sikereken felbuzdulva kedvet kaptak a többi fiatalok is és ma már összesen 45 tagot számlálnak a zenekarral együtt. A népművészeti alkotóversenyeken szépen szerepeltek. Voltak Pöstyénben, Trencsénben, Pozsonyban és még Prágába is feljutottak az országos versenyre. Számos oklevél és dísztárgy őrzi a versenyek emlékét. De nemcsak versenyeken vettek részt. Nyáron kuitúrbrigáddal bejárták a csallóközi falvakat, öszszesen 88 alkalommal léptek fel, tánc-, ének- és zeneszámokkal. A legtöbb sikert a táncszámokkal aratták. Különösen közkedvelt a Cigánytánc, melyet eredeti, helyi források alapján Striezsenec kultúrtárs dolgozott fel, a Szálkái mulatság és a Bujócska is megnyerte a közönség tetszését. A tánccsoportnak 10 lány és 8 fiú tagja van. Hetente rendszeresen háromszor próbát tartanak. A lányok közül meg kel! említenünk Banyák Máriát, Mónosi Katót és Prikler Alenát, a fiúk közül Szabó Józsefet, Sármány Imrét és Wimmer Pált. Nyolctagú népizenekaruk is van, melynek Csabi Gyula a vezetője. A próba szünetében elbeszélgettem a táncosokkal. Sármány Imre szőke, vékony fiú, csillogó szemekkel mesél az élményekről, az utazásokról. Szinte már el sem tudja képzelni az életet a csoport nélkül. S mikor megkérdem, nem fárasztó-e a napi munka után késő estig próbákra járni és vasárnap fellépésekre ütazni, csodálkozva néz rám. — Mit is csinálna az ember otthon — mondja mosolyogva. — Van aki a kocsmában tölti az időt. Nekem meg ez a szórakozásom. Utazni, látni szeretnék még többet. Pozsonyban dolgozom a Drutechna műhelyében, már két éve segéd vagyok. Nagyon szeretem a munkámat. Szabad időmben pedig örömmel járok a próbákra. Két kislány, Prikler Alena és Mónosi Katóka ül le közénk, mind a ketten régi tagjai a tánccsoportnak. Alena a pozsonyi bankban dolgozik, Kató pedig óvónő Püspökin. — Annyira megszoktuk már a vasárnapi kirándulásokat, fellépéseket, hogy ha nem megyünk sehová, úgy érezzük magunkat, mintha börtönben volnánk — mondja Kató, s én el is hiszem néki, mert az egész kislány csupa tűz, elevenség. S ahogy elnézem a többieket is, jóleső érzés hat át, mindegyik szeméből kisugárzik a kultúra iránti szeretet, a tenniakarás vágya. — Az akarattal, a szorgalommal nincs baj, — mondja Koller Ferenc kultúrfelelős. — Persze nem ment minden simán. Voltak a csoportnak olyan tagjai is, akik csak a saját egyéni érdekeiket nézték, a többiek munkáját lebecsülték. Azt gondolták, hogy nélkülük a csoport nem is tud létezni. Ezek természetesen hamarosan kiszóródtak. Helyükre, ha nem is olyan tehetséges, de szorgalmas, szerény és szlvvel-lélekkel munkát vállaló tagok kerültek. A vezetőség és a tagok között sem volt meg mindig az egyetértés — folytatta Koller kultúrtárs. — A vezetőség nem tudatta a tagokkal, hogy mire is fordították a bevételekből eredő összeget. Nem volt, aki összefogja, eggyékovácsolja a tagságot. Ma már természetesen mindent közösen megbeszélünk. A Csemadok kerületi és járási titkárságával szoros kapcsolatot tartunk fenn. Nehézségeink azért mindig vannak. A bevételek nagy részét a zenekar viszi el, a vidéki fellépéseken pedig az autóbuszra fizetünk ki egy csomó pénzt. így aztán a 88 fellépés után nem tudunk kimutatni készpénzt. Az esetleg fenmaradt összegből ruhákat, csizmákat, hangszereket vásárolunk. Tervünk az, hogy olyan színvonalat érjünk el, mint egy félprofesszionális együttes, de sajnos, anyagi helyzetünk miatt ezt egyelőre nem tudjuk megvalósítani. Reméljük, a Csemadok központi titkársága segíteni fog munkánkban — mondotta búcsúzóul Koller kultúrtárs. Sok minden megörvendeztetett a mai estén, de mikor megtudtam, hogy a Csemadoknak 65 tagja van, az elszomorított. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen nagy községben a Csemadok, melynek népművészeti együttese a legjobbak közé tartozik, ne tudna még nagyobb közösséget maga köré tömöríteni. Vagy talán megelégedtek az eredményekkel? Nem hinném. A hiba talán ott van, hogy nem fordítanak még nagyobb gondot a kulturális tömegmunkára, pedig e nélkül erős helyicsoportot nehéz megalapozni. Későre járt, mikor kiléptem a kultúrház ajtaján. Csillagok ragyogtak az őszi égen. A mintegy 7500 lelket számláló nagyközség csendesen, békésen pihent, csak a léptem kopogott a fagyos úton. 0. A. A püspökiek bemutatják a Matador kultúrtermében a Leánytáncot Nagy sikerrel szerepeltek a püspökiek Nemeskosúton. A felvétel a „Cigánytánc” bemutatójáról készült A „Cigánytánc" egyik legszebb jelenete. A fiatal cigánylányok életörömét hűen adták viszsza a püspökiek
