A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
uáqa (azELLEN I. Felderítés A túlzott alkoholfogyasztást Jack London keresztelte el sárga láznak és egy egész könyvet irt erről a veszélyes „betegségről". A betegségekkel úgy van az ember, hogy csak akkor kezd tőlük félni, ha az orvos ' feltárja előtte teljes borzalmasságában. Ilyenkor aztán gyakran a másik végletbe esik: irtózik még az olyan beteg közelségétől is, akiről biztosan tudja, hogy nem ragályos — sose lehet tudni'. Engem egy véletlen találkozás ijesztett meg. A prágai Karc'"-egyetem alkoholizmus tanulmányozási és gyógykezelő osztályának tanársegédjével, Skő'a Jaroslav doktorral keveredtem beszélgetésbe. Mivel — mi tagadás benne — jómagam sem vetem meg az egy-két pohárka jó bort, nem akartam elhinni neki, hogy olyan komoly az ivás körüli helyzet, mint ahogy ö állította. Mit tehettem volna mást, mint amit általában az ember tesz, ha az orvostól kedvezőtlen véleményt hall az állapotáról. Kikértem mások véleményét is. Először orvosokét, aztán magukét a betegekét és a végén még a javasasszonyokét is. Meghallgattam e kérdésben Vámosi Milan doktort, a Törvényszéki gyógykezelés intézetének orvosát, dr. Schmidtet, a pozsonyi alkoholelvonó tanácsadónak vezetőjét, és ráadásul egy nemzetközi szaktekintélyt, Tongue Archer lausannei szociológust, aki nemrégen tartott nálunk előadást az alkoholizmus probiémáiról világviszonylatban. A sok utánjárás során ugyan egy kicsit megnyugodtam, hogy az én esetem még nem reménytelen, viszont hallottam és láttam olyan dolgokat, hogy kár volna azokat véka alá rejteni. Hátha akad valaki, aki okul belőlük. Hogyan kezdődik? Nehéz általánosítani. Van, aki már gyermekkorában kezdi a szeszes italok élvezését, mások később kapnak rá. Van, aki miseborral ministrálás közben, van akinek az apja nyújtja a pohár bort reggel, kávé helyett — a szőlőtermelő vidéken ez nem ritka eset. Leggyakrabban azonban mint társasági ivók kezdik. A vidám fiatal társaság nóta, tánc mellett felhajt egy-két pohár bort, néhány korsó sört, vagy egy-egy kupica papramorgót. A jókedvet, a hangulatot (eufória) elejével inkább a vidám társaság hozza meg, mint a szesz. Később a tehetséges kezdő rájön, hogy a jókedv hamarább jelentkezik és hangosabb, ha a vidámság palántáját itókával öntözgeti. Ez még nem veszélyes állapot. Általában „szalonspicc”-nek becézik és ritkán végződik még földrengéssel. (A földrengés eme különös fajtáját csak az érti meg, aki átesett rajta: lefekszik az ember a mozdulatlan ágyba és az abban a pillanatban hintázni kezd. A környezet pedig forog le-föl, jobbra meg balra. A földrengés aztán legtöbbször rókavadászattal végződik.) Ezt a társadalmat a szakemberek az ivók első csoportjába sorozzák és az öszszes ivók zömét képezik, úgy nyolcvan százalékát. A folytatás Az első csoport után nyilván az ivók második csoportja következik. Itt a kellemes hangulatot, amiben minden feladat könnyűnek látszik, amikor az ember bátor és mindenkit szeret, már tudatosan idézi elő; természetesen a ’hangulat eléréséhez már nagyobb szeszmennyiség szükséges. A másnapos állapotban nem az a legkellemetlenebb, hogy fáj az ember feje, hanem az, hogy néha már kihagy” az emlékezete, nem emlékszik mi minden történt vele az előző nap. Az első két csoportba tartozók még nem notorikus alkoholisták. Innen még aránylag könnyű a visszatérés, persze'innen vezet az út a felsőbb osztályba is, a harmadikba. Ebben az osztályban már elveszti tájékozódását a nagyszomjú ember. A jó hangulat reményében hajtja föl a féldeciket, vagy eregeti le a torkán a bort literszámra, az eredmény mégis ellenkező: még nem csiholt ki a szesz gőze egyetlen szellemes ötletet a „mulatóból” és már itt is a földrengés, az agy kihagy és az emberek kezdik elkerülni, nehogy végig kelljen hallgatni a végnélküli elmélkedést, esetleg csúnya kirohanásokat. A jó szándékúak ilyenkor abbahagyják az ivást és néha hetekig, hónapokig megállják, hogy ne igyanak. Akkor aztán jön egy alkalom, amikor a delikvenst valaki megkínálja és ráveszi: hajts föl egy pohárka bort, mi bajod lehet. Igaz is, gondolja magában, már hónapok óta nem iszom és meg tudom tartóztatni magam. Az ital íze azután megdönti a szigorú elhatározást és kezdődik minden elölről. Az ebbe a csoportba tartozók már terhűkre vannak környezetüknek, főleg családjuknak és munkatársaiknak. A kimondott iszákosok tartoznak a negyedik csoportba. Ezek szervezete már anynyira át van itatva szesszel, hogy elég nekik egy-két féldeci és már „készek”. Ezek már hivatásuk rovására nappal is isznak, sőt van olyan, akire, ha „rájön", két-három nap iszik egyfolytában, nyilván az ilyenre mondják: Iszik mint a gödény. Az ilyen iszákosokat már a törvény kötelezi az elvonó kúrára. Ezek után már csak az iszákosság végső állapotai vannak: a delirium tremens és az elmebaj. Egy kis földrajzi áttekintés Európában ott isznak a legtöbbet. ahol a legtöbb szőlő terem: elsősorban Franciaországban és O'aszországban. Franciaországban a felnőtt lakosság 5,6 százaléka iszik és ezeknek 7%-a több, mint napi három litert. Igaz, náluk a bor hozzátartozik az étkezéshez. Ez azonban nem mentesíti őket az iszákosság káros hatásától. Nálunk az országos átlag úgy a világszint közepe táján van. A felsorolt két államon kívül sokat isznak az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Jugoszláviában, viszont kevesebbet az északi államokban, meg Spanyolországban, Törökországban és Argentínában. Az északi államokban az utóbbi időben fokozódik a szeszfogyasztás. Kémia, avagy mit iszunk A sör, bor és égetett italokban a hangulatcsináló a szesz, közelebbről az etylalkohol. Kis mértékben orvosság, nagy mértékben méreg. Nálunk országos viszonylatban azelőtt a sör dominált (50%), ma már a pálinka. Egy személyre egy év alatt 3,7 l töményszesz jut, ami nem is látszik olyan soknak így magában. Hasonlítsuk azonban össze az egész fogyasztás értékét — ami 5,75 milliárd koronát tesz ki — a kultúrára kiadott összeggel, ami viszont csak 850 millió korona. Ekkor döbbenünk csak rá, mennyivel többen szeretik a maguk féldeci sligovicáját, a háromszor kétdeci borát, vagy a korsó sörét, mint a jó könyvet, a nagyszerű színi alakítást, vagy a lé’ek ünnepét: a zenét. És ez az értékkülönbség még csak a kisebbik baj. Sokkal nagyobb bajok járnak az iszákossággal: betegségek, balesetek, szétdúlt családi élet, válások és halál. Ezért olyan fontos az alkoholizmus elleni harc és .ezért kell ismerni ennek a harcnak a módját. Csúzi Cs. Ferenc — A szovhoz falujában. Kaptam az államtól tízezer rubel házépítési kölcsönt és már fel is építettem egy kétszobás házat. Vannak tyúkjaim, kacsáim, disznóim és tehenem. Gyakran járok vadászni ide a közeli tóhoz. így mondta el életét az új szovhoz egyik úttörője. Visszafelé benéztünk a kétéves falúba. Olyan volt ez a falucska rendezett utcáival, szép házaival, villanyvezetékeivel, hangszóróival, kis kertjeivel, mintha hosszú-hosszú éveken át csinosították volna gondos munkáskezek. Mozi, iskola, kultúrház, hatalmas gabonaraktár, garázsok, javítóműhely és benzinkutak árulkodtak arról a nagyszerű tényről, hogy a szovjet emberek akarása máról holnapra kultúrterületté tudja változtatni a tegnapi pusztaságot. Mindezt azok a komszomolisták építették, akik még tegnap ott ültek az iskola padjai között, vagy pedig nemrégen virágcsokrokkal a kezükben búcsúztak el gyáraiktól, üzemeiktől. Ötvenkétezer hektár földet műveltek meg komszomolisták, fagyban, esőben, forróságban megedzett fiatal hazafiak, akik azt válaszolják kérdésemre, hogy nem a fizetés a legfőbb tényező munkájukban, hanem a cél elérése. Ilyen a szovjet ember. Amire elszánja magát, azt véghez is viszi. * * * Visszatértünk a szüzföldekről ismét Novoszjolovba. Este volt már, mire porosán, a hőségtől elcsigázottan kiszálltunk autónkból. A csillagok és a hold már feljöttek a sötét égboltra. Messze a szűzföldön egy traktor kis lámpája világított még. Én pedig a jövő tengerének fenekéről felnéztem a magas gyárkémény legtetejére, amely felett egynéhány év múlva összecsapnak majd a tenger hullámai. S ha akkor eljönnék hajón tnég egyszer erre a vidékre, s Józsi bácsi is velem lenne, kihajolnék a hajó korlátján, a tenger mélyére mutatva, lelkesen ezt mondanám: — Látja, Józsi bácsi, ott lent a tenger fenekén jártam én száraz lábbal és laktam egypár napig három-négy évvel ezelőtt. Horváth Sándor •.. 17
