A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1956-12-02 / 1. szám

emőeriesség Jelenet a „Rumjancev ügy” című filmből I. A szovjet filmek nagyszámú kedvelői az utolsó esztendők folyamán kevés olyan fil­met láthattak, amelyeket zavartalan öröm­mel élvezhettek és teljes elismeréssel fogad­hattak volna. Ha a szereplők elmélyült játé­ka körül nem is akadt különösebb hiba, és technikai tekintetben sem akadhatott kifo­gás, — nélkülöznünk kellett a régi nagy szov­jet filmek forróra hevített realizmusát, le­nyűgöző valószerűségét, mélyenszántó lélek­tani eszközökkel finoman megoldott jelene­teit, nemkülönben az eszmei tartalomnak útmutató magas színvonalát. A válságot leginkább az elszUrkülés jelle­mezte, amit jórészben a „konfliktusnélküli­ség" elmélete okozott. Valóban nem lelkesít­hettek olyan filmek, mint a Donyeci bányá­szok, a Vidám vásár vagy Az aranycsillag lovagja és egész sor más film sem, amelyek­ben a külső ragyogás, az idillikus környezet­rajz és a rózsaszínű jellemfestés eltorzította a nehézségekkel hősiesen küzdő szovjet em­berek igazi vonásait. Fel kellett számolni a káros elméleteket, hogy ismét olyan filmek szülessenek, amelyek az élet konfliktusainak reális ábrázolásával, a haladást hátráltató tényezők bátor feltárásával újra hitelesen és megragadó művészi formában ábrázolták a szovjet valóságot. Két esztendővel ezelőtt a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon nagydljat nyert Vidám tutajosok már jelezte a fordulatot. Egyszerű, közvetlen mondanivalójával való­sággal új zsánerként hatott. Az idei feszti­válon bemutatott Rumjancev-ügy pedig már a válságból kijutó szovjet filmgyártás új nagy művészi alkotásának bizonyult. Elsősorban emberi hangjával lepett meg. — Nem érnénk két garast, ha csak az ér­dekelne bennünket, ami rossz az emberekben, — mondja ebben a filmben Afanaszjev ezre­des egy munkásnak, aki eljött, hogy az áru­csempészéssel ártatlanul megvádolt barátja, Rumjancev gépkocsivezető mellett tanúskod­jék. Ma, amikor a szocialista törvényesség körül rengeteg a vita és a XX. pártkongresszus nagy eredményeként egyre sürgetőbben lép előtérbe az emberség szava, a Rumjancev­­ügy egyszerű emberi mondanivalójával, a nyo­mozó hatóság rokonszenves beállításával és különösen Afanaszjev ezredes remekbe for­mált alakjával igen hasznos tettnek bizonyul. Az utolsó hetekben és a barátság hónapja folyamán az új szovjet filmeknek egész sorát ismerhettük meg, amelyekben egyre erőteljesebben jelentkezik az a törekvés, hogy az életet lakkozás nélkül, valódi prob­lémáival kell feltárni. Ugyanakkor erőtelje­sebb hangsúlyt kapott ezekben a filmekben az árulás; hőseiben pedig a múlt nagy szovjet filmjeinek hőseire emlékeztető önzetlen, szé­leslátókörű, áldozatkész igazi bolsevik típu­sokkal találkozhattunk. A megújhódásnak egyik ilyen filmje A f i ú. Nem állíthatjuk, hogy példát mutató klasz­­szikus alkotás és nincsenek sematikus alak­jai, hogy drámai szerkezete kifogástalan. De ami a lényeg: bátor és új a mondanivalója. Az ifjúság nagy figyelmet érdemlő problé­máját érinti, szókimondóan figyelmeztet, hogy az iskola, a Komszomol, a társadalom és a család együttműködése még nem zárja ki egyesek kisiklását, tévútra kerülését. Ilyen az elhanyagolt nevelésű, a szülői otthont el­hagyó, rossz társaságba keveredő Andrej ese­te is. Andrej azonban nem züllik el, mert alapjában' véve derék, jellemes legény és ezért magára talál, nem válik bűnözővé, a társadalom kártevőjévé, mint cinikus, gyáva és önző barátja. Jó figyelmeztető ez a film, milyen veszélyekbe sodródhat az ifjúság, ha a nevelés tényezői elhanyagolják. A szovjet film megújhodásának útja ter­mészetesen nem vezet egyesen a csúcsokra és olykor visszaesések is mutatkoznak. Ilyen visszaesésnek érezzük Az új ember kovácsát. Annál sajnálatosabb ez, mert Makarenko munkája, a szovjet irodalomnak ez az egye­dülálló remekműve, szinte korlátlan lehető­séget kínál, hogy nagyszerű film készülhes­sen belőle. A film csak kevés jelenetében tudta visszaadni a regény páratlan humaniz­musát, tisztaságát és szenvedélyes összecsa­pásait. A hiba talán ott van, hogy a film al­kotói túl sokat akartak markolni, elaprózták a mondanivalót, epizódokra szagatták, ahe­lyett, hogy Stehlík példájára, akinek sikerült a regényt páratlanul dramatizálnia, egy-két epizód élesebb és szélesebb kidolgozásával a teljességre törekedett volna. És talán a leg­­bántóbb a filmben Gorkij szónokias és pó­zoló beállítása. Mégis, minden hibája ellenére figyelmet érdemel a film, mert Jemeljanovnak sikerült igen elevenen és rokonszenvesen elénk állí­tania Makarenkónak, a szovjet pedagógia e legnagyobb úttörőjének halhatatlan alakját. A barátság hónapjában két olyan filmet ismerhettünk meg, amely megérdemli a nagy és a klasszikus jelzőket. Az Anyára és a Szabadság gyermekeire gondolunk. Mindkettőt emlékezetessé teszi az új szovjet filmnek legnagyobb erénye, az igazi emberiesség fen­tebb idézett hangja. Az új rend építésén ön­feláldozóén, egész énjük bevetésével fáradó törhetetlen emberek magatartása fénylőn, példát mutatón nyilvánul meg ezekben az új alkotásokban, amelyek a múlt évtized nagy szovjet filmjeire emlékeztetnek és a film­művészet hagyományát új tartalommal töltik meg. Lapunk legközelebbi számában e két nagy szovjet film részletesebb ismertetésére visz­­szatérünk. EGRI VIKTOR „Az új ember kovácsa” Makarenko munkáját örökíti meg Gorkij „Az anya" című híres regényének filmváltozata Leonid Haritonov mint Andrej „A fiú" című filmben »

Next

/
Oldalképek
Tartalom