Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

99

ne legyenek, se tanítói rend között, se hallgatók között: minden emlékezzék tisztiről és számadásáról és jól viselje magát, hogy büntetésbe és kárba ne ejtse magát, sőt tisztitől meg ne fosztassék.

Hogy pedig kegyelmetek az én távollétemben tudjon kire nézni és az egymás között való dolgokról beszélgetni: ezen levelemet hallván és látván, és a három atyafiaknak szavukat hallván, a mint izentem, mindjárást egyenlő akarattal egyest válaszszon maga közül, hogy ő kegyelme bona fide, sincere corde lásson, halljon ott az eklézsiában és énnékem mindenekről jövendőben vagy visitálni megyünk, vagy gyűlésünk leszen, írásában számot adhasson, és a mit kegyelmetek ott elvégezhet, az legyen helyben, s a mi végbe nem mehetne, az én elömbe jöjjön az gyűlésnek idején. Akkor Isten azt az időt megengedvén érhetnünk, kegyelmeteknek hites Széniort rendelünk; csak addig az a jóakaró urunk vigyázzon hiti szerint, a kit kegyelmetek választ és annak a jámbor urunknak mindenek szavát fogadják és megbecsüljék mint magamat.

Ha immár kegyelmetek közinkbe adta magát, megkivántatik a hit, a becsület, a szófogadás és engedelmesség, mert valakik vakmerők, engedetlenek, dobzódók kezdenek lenni, meglátják hova fogják fejüket hajtani, és ki viseli gondjukat, ha agyafúrt fejű emberek lesznek, mint némelyeknek sem hivataljuk, sem commendátiójuk, sem kibocsáttatásuk, sem fölszenteltetésük nincsen és még is papságot akarnának viselni. Maga a mint a győzhetetlen császároktól és vezérektől nekünk adatott levelekben sokszor meg vagyon Írva, az én hírem és akaratom nélkül sem falu, sem város prédikátort nem fogadhat és a prédikátor is nem taníthat, miglen én nekem liirré nem teszik ebben a budai szancsákságban és az egész kevi püspökségben, melyre énnekem sokféle leveleim vannak a hatalmas vezérektől, török és magyar nyelven megirattatván és megpecsételtetvén; melyre képest mi köztünk szép rendtartás vagyon falukban és városokban, és egyező szép emberséges becsület mind az egész községtől, sőt még a vitézlő török uraktól is minden becsületünk és oltalmunk meg vagyon panasz nélkül; és nem tudom, melyik város vagy falu merne ellene járni a mi artikulusunknak, avagy Tanító vakmeroképen, mivelhogy mindenek jól tudják, hogy a hatalmas vezérektől erre minékünk leveleink vágynak, hogy minket senki ne háborgasson, se török, se jobbágy, se senki, hanem tisztünkben eljárhassunk.

Ezeket értvén, kegyelmetek ehhez tartsa magát és a faluknak is, a kik a mi keresztyéni társaságunkba akarnak állani és mi tőlünk akarnak Tanítókat kívánni, hogy azok

7*

K.

it