Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
77 tatták a városiakat s különösen Koriót, hogy a szomszéd helyekről maguk mellé vett számos polgárok kezessége mellett tartsák állandóan maguk közt Szegedit s oldozzák föl bilincseit. Korió a kezességre kivevést kivihetetlennek mondván, csupán arra vállalkozott, hogy bilincseitől mindennap megszabadítja Szegedit azon időre, mig a városban időznie megengedtetik, úgy azonban, hogy arról a bég ne tudjon semmit. Koriót maga Méliusz is figyelmeztette, hogy távozásuk után gondosan fürkészsze ki, hogy a bég mit akar voltaképen Szegedivel, s megbízható ember által tudassa azt vele. Ennek következtében az meg is izente neki. hogy Szegedi kiszabadulásához nem sok reményt lehet kötni, sőt magának Meliusznak is óvakodnia kell, nehogy többé a barbarus elé kerüljön, mivel ennek az a szándéka, hogy vele az Al-Koránt magyar nyelvre fordittassa, nem feledvén el, hogy a mindent csodálatosan tudni vágyó Meliusz leíratta előtte magának török betűkkel az ábécét. Meglátogatta fogságában Szegedit a tisztelendő öreg Bakonyi Albert is, ki a béggel -— midőn ez Cegléden át Szolnokra utazott — saját hajlékában ismerkedett meg, s a kinek ez meghagyta, hogy a nála látott világkrónikát rövid időn vigye el hozzá eladás végett, a mit a kegyes férfiú meg^ is tett és a könyvet háromszoros árért átengedte neki. Szokása volt a bégnek úgy személyesen, mint udvari emberei által vallási vitatkozásokra ingerelni a Krisztus erős bajnokát, gúnyosan és csufondárosan sorolva elő a keresztyén hit fogyatkozásait. Ő azonban mindenkor bölcsen kitért azok elől, egész komolysággal csak annyit felelvén: „A vallással való játék és tréfálkozás csak gyermekeknek való csemege, nem pedig annak, ki már koránál fogva is ellenkezőt szokott élvezni. Az ilyenre tarka ruhák és cafrangok rosszul hatnak“. Később a börtön undokságai miatt vagy talán Bakonyi kórtéré kivétetett sanyarú tömlöcéből s azontúl egy nagy cellában — mely több más, legnagyobb részben katona-rendbeli foglyoknak szolgált zárkául — tartatott. Együttléte áldás és jótétemény volt a szegény rabokra nézve, mert általa egészen újjászülettek, a mennyiben a szentirásből vett kegyes intései és vigasztaló beszédeiből a legszomorubb rabságban reménységet s a hitben állhatatosságot merítettek ; sőt nemcsak lelkiekkel tápláltattak általa, hanem testiekkel is, mert Szegedi szeretettel osztotta meg velők kenyerét és mindazon adományokat, melyekkel innét-onnét ellátták. Ezeken felül pedig irt és dolgozott itt annyit, a mennyit csak lehetett, részint a szomszéd prédikátorok kértére, részint a késő maradék számára. Szegedi Kis István körülbelül másfél évet töltött már sanyarú fogságában. Szabadulása érdekében annyiaknak köz
