Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
256 Dömsödi Jánost. E fenyegetés által megriasztva, az ülésről Csúzi Mihálylyal együtt hazaérkezett prédikátorukat kérvekörték a tabajdiak, hogy ne hagyja el őket, nehogy távozása folytán bajba essenek. Ugyanekkor Balog Judit úrnő, Ns Gányi István h. hitv. özvegye s Tabajdnak negyedrészben földesasszonya az őt meglátogatott Seniort szintén sürgetve kérte, hogy a jelenlegi Minister hagyassék meg helyén, mert szereti az egész gyülekezet s távozása veszélyes lenne az ekklésiára nézve. A prédikátor a gyülekezet kérésére s a körülményekre való tekintetből hajlandó volt maradni; midőn azonban a tabajdiak a Senior és prédikátor levelével megkeresték a Superintendenst: nem adott hitelt a helytelen eljárásaival már többször zavart okozott Csúzi Mihály tudósításának, s nem egyezett Dömsödi János helyben maradásába, mely az Atyák intézkedését egészen összezavarná. A tabajdiak újra követet küldtek a Superintendenshez, megküldvén egyszersmind Száraz Juliánná bárónőnek, Rudnyánszki József feleségének Téténybén április 4-dikén sajátkezűleg irt levelét, melyben kijelenti, hogy komoly és megmásíthatlan akarata, miszerint a jelenlegi prédikátor, Dömsödi János, a tabajdi parochián továbbra is meghagyassék. A Superintendens kénytelen-kelletlen beleegyezett. Ekképen az ordasi egyház Dömsödi Jánostól, s Feleskei János a tabajdi egyháztól elesvén: a Superintendens Peleskeit akarta adni az ordasiaknak; de akarata nem érvényesülhetett s pedig ugyanazon okból mint Tabajdon. Ordasnak tulajdonosa ugyanis szinte Száraz Juliánná bárónő volt, s férje Rudnyánszki József az ordasiaknak nem engedte meg, hogy Peleskei Jánost magukhoz vigyék. Minélfogva ezek arra kérték a Superintendenst, engedné meg nekik, hogy az ez idő szerint Cecén tartózkodó s földesuruk Rudnyánszki József kegyét megnyert Horváth Ferenc akadémikust választhassák prédikátorukul. A Superintendens közölte e dolgot a körösi prédikátorokkal, s mindnyájan azon véleményben voltak, hogy engedni kell nekik, annyival inkább, mert ezt a méltányosság is parancsolja. Ugyanis: a volt ordasi prédikátor Borsos Mihály hallgatói által annak idejében s rendje és módja szerint marasztatván, megígérte, hogy köztük tovább is folytatni fogja papi hivatalát; ez igérettétel után azonban, midőn a Ceceiektől meghivatott, odaígérte magát azoknak is, s e dologba a Bugyin ülésező Atyák is beleegyeztek, mert midőn a cecei egyház által a következő évre böcsülettel fölkért és fogadott halasi Gózón Istvánnak megengedték, hogy kötelezése ellenére a kecskeméti egyháznak lekötelezze magát: igazságos dolognak látszott, hogy a hasonló helyzetbe jutott Borsos Mihály is átadassák a közkedvességben állott Halasi Gózon Istvántól megfosztott ceceieknek. És midőn az ordasi egyház is megengedte, hogy az általa már megfogadott Borsos
