Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
buzgalma még a haldoklókat sem kímélte. Székely Mihály kapitány halálos betegségbe esvén, a simontornyai várból a városban levő házához vitette magát. Midőn már az utolsó percekben volt s alig lélekzett, a fentebb jelzett megyei gyűlés alkalmával épen jelenlevő püspök a haldokló emberhez ment, s mindenképen igyekezett eddig vallott hitét vele megtagadtatni. de hasztalan volt minden kísérlet, mert az halálig ragaszkodott ahhoz. A simontornyai prédikátor, midőn a holt tetemek fölött prédikált, a hitben állhatatosságáért megdicsérte; mit az októberben tartott közgyűlés alkalmával megtudván a püspök, börtönbe liurcoltatta érte, melyből csak nagy nehezen és hosszabb idő múltával szabadult meg. A különféle módon s irgalom nélkül sanyargatott baranyai egyházak nyögtek és sóhajtoztak, — majd pedig Mária- Magdolna ünnepén, mely julius 22-én esik, Veszprémi Torsok .János prédikátor az eláradt bajok orvoslását keresendő, néhány karancsi paraszttal elindult, hogy Kenessei Istvánt megtalálja, s útközben meghallván, hogy az jelenleg Bécsben van, egyenesen Bécsbe ment. Ott vallásügyi Ágensünknek, Szilágyi Sámuelnek, a baranyai egyházak keserves állapotát elősorolván: ettől azon utasítással bocsáttatott vissza, hogy az egyházakban pontosan összeírandók s pecséttel hitelesítendők a szenvedett sérelmek; mely tanácsát Dámány András Seniorhoz Bécsből 1742-dik óv julius 28-án küldött következő magyar levélben is kifejezte: „Tisztelendő Esperest1 uram! Bizodalmas nagy jó uram! A tudvalevő helységeknek becsületes deputátusai s ezek között Tiszt. Veszprémi Torsok János uram feljővén, a földesurakat mind itt nem találták, és így azok előtt nem is effectuálhatták szándékukat. Da ha szinte mind itt lettek volna is, kevés presidium lehet a földesurakban a Ns vármegye ellen, ha csak immediate Felséges asszonyunk kegyelmessége nem accedál. Mivelhogy pedig méltán lehet valamely non putaremtől félni: szükségesnek Ítélem, minél hamarább az egész dolgot egy species factiba cum omnibus circumstantiis szorítani, observatis in expositione particularis: quis, quid, ubi etc. hogy az expositio in sua formalitate legyen, mely a helységek pecsétjeikkel megpecsételtetvén, sine mora küldessék kezemhez, hogy avagy csak in statu tarthassunk meg mindeneket. Ezeket pedig quanto scius kell effectuálni.“ Dámány András vevén ezen levelet, szorgalmasan utánna látott, hogy a sanyargatott ekklésiák szenvedése a kívánt 1 Az esperes név e században itt fordul elő először a sup. jegyzőkönyvben.
