Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
310 nem is tudom hol s kinél vagyon. Azért Tts Vay úr és a papok rútul szidalmaztak, fogukat is.. ugyan _ ^csikorgatták, hogy liamis vagyok, hamis lelkű pásztor és tolvaj, s ezt mondván : ügori ki mindjárt a juhok közül: ha emberül I pedig nem: ebül is kiugrasz. Ahá ámító, ahá csabítóTsz-ín/ égető lelki-hóhér! A lovas pap pedig mind a többinél gonof szabb volt, tízszer is fogta fogcsikorgatva a pálczáiát a fejemnek s' ezt mondotta: te ilyen teremtette Sámfutter, úgy megütöm a fejedet, hogy a fejed veleje is majd ă falon marad; hocca ide, huncfut, a kulcsot stb. így pedig egynéhány ízben cselekedett; Vay úr pedig így felelt: te hamis lelkű ilyen-olyan atta, hiszen nem a disznópásztornál van a kulcs, hanem te nálad, Tröcce ide a kulcsomat, farkas, fé tolvaj !' Isten engemet úgy segéljen, hidd el, ilyen teremtette, hogy ma bizony tormát fúiatok veled. Én azt feleltem: igaz dolog, hogy á kulcs én nálam szokott állani. de ma az ajtóban hagytam; ki vette ki? nem tudom. Melyre annálinkább haragították magukat és csúfoltak. hogy te seductor ! te impostor ! nem vagy méltó a kondásságra és disznópásztornak sem vagy érdemes, hogy a kulcsot nem tudtam hol és kinél vagyon s oda nem adtam. Tts Vay úr pedig rettenetes haraggal magát mérgesítvén, dúlt-fult, az esküdteket renddel stringályán vexálta, hogy melyiknél vagyon a kulcs ? rettentvén őket szörnyű erős beszédekkel, szitkokkal, rettenetes fenyegetésekkel annyira, hogy a szegény emberek reszketvén, lábukon is alig állottának. Le is fogatott ő kegyelme és Vikárius úr ő nagysága három szén ősz. öreg hártyám embereket és azokat 12--—12 pálcákkal erősen meg verették, hogy nagy keserves sírásokkal keltenek föl a földről. Ivét rádi szegény embert pedig, mint a tatár rabokat úgy megkötözött maga Vay úr és a kocsihoz kötözvén, Vácra küldötte s ott vasba veretvén a halálos tömlőébe vettette őket és másfél hétig ott sanyargattatok; esztendeig akarta ugyan, a mint meg is esküdött, de feleségeiknek, gyermekeiknek ő kglme előtt való sírásokra, jajgatásukra s keserves instántiájukra, éS vidéki bizonyos böcsületes embereknek kezességükre és hitlevelükre kibocsátotta. Engemet is négy vagy öt óráig annyira vexáltak a kulcsért, hogy ugyan hevtiitem belé, hogy maid ugyan elájultam már, annyira strmgáltattam és sanyariáltattam. Végre a nap iS~niár elnyugodván, mind az 5 hintő az ajtó előtt készen várván s állván, ez alatt pedig egy pap ment titkon a parochia udvarára s az Isten szerelméért kérte a néptől a kulcsot; de hogy neki ki nem adták, a zsebiből csak ki vett egy kulcsot, mondván: mi haszna, hogy ki nem adjátok a templom kulcsát, ime hoztunk bizony mink magunkkal egy kulcsot, ezzel bizony mi majd kinyitjuk; ha pedig ezzel ki nem nyílik.
