Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
hajtatott végre) Ítéltettek: ez súlyos okoknál fogva történt, mert a pápisták feje ellen a község bírája és elöljárói durva lázadást támasztottak. Ugyanis az estéli harangozás végett a sekrestyébe menő harangozót a toronyból — élete veszélyeztetésével— ledobták s a mentésére odafutó józan pápistákat gorombán bántalmazták, és ha ö Felségének ott telelő katonái oda nem sietnek, a szegény harangozót a többi pápistákkal egyetemben kétségkívül meggyilkolják. Csoda-e annálfogva, ha ö Felsége parancsából a megyei hatóság által ily szigorú Ítéletet hozatott a zavargókra.“1 * A szenmártonkátai egyház ügy-bajáról megemlékezik az akkorban élt Veresmarti L. Péter kecskeméti prédikátor is, mondván: „1717. vagy 1718-ban a hartyáni és szentmártonkátai templomok elfoglaltatnak sok veszekedések között, melyek igen sok költséget, sok kárt, tömlöcözéseket okoztak haszontalanul, mert semmi sem lett éppen ez ideig, sem templomuk vissza nem adatott, sem istenitisztelet sehol sem engedődött meg, sőt a plébániának esztendőnként befizetésére fenyegetésekkel, fogságokkal, árestálásókkal erőltetnek s kényszeríttetnek a szegény lakosok.“3 A sanyargatott szentmártonkátaiak ő Felségéhez futottak instántiájukkal s panaszukra jött is rendelet a megyéhez, hogy a pesti commissio előtt templom, papiak és iskola használatában volt kátaiak ügyében tartson vizsgálatot és arról tegyen jelentést; de hogy ezen rendelet folytán minő relatió tétetett ? nem tudni; tudva van ellenben, hogy midőn a hozzájuk már beállított plébánosnak két évi salariumát megadni nem akarták, az via facti hajtatott be tőlük. Mert először két kátai ember a váci vásár alkalmával elfogatott s a megyei ocsinány börtönben maceráltatott mindaddig, míg a plebánus kielégítéséről reversálist nem adtak; majd a közönség nyájából 44 db marha megyei hatalommal kiszakíttatván a tartozás kiegyenlítésére lefoglaltatott; végre pedig maga a parochus házanként járva zálogokat csikart ki a kálvinistáktól a maga kielégítése végett. E zaklatás és erőszakoskodás évekig tartott, míg aztán a kátaiaknak ő Felségéhez benyújtott többrendbeli folyamodványára meghagyatott a megyének, hogy azok a parochusnak való semmiféle fizetéssel ne terheltessenek és a mit eddig illetéktelenül behajtottak rajtuk, téríttessék vissza.3 Azonközben, míg ügyükkel Helytartótanács és megye foglalkozott,4 földesuruk Keglevics József gróf vette őket párt-1 Pesti Comm, j. k. I. k. 1105. lap. ®d£ecskemeti prot. közlönyé 3 LascTazegész peres ügyre vonatkozó s számos ívre terjedő iratokat Pestmfigye levéltárában. PqIíí. akták 1701—1725. csomag. 4 Egyh. kerületi levéltár Sz, St j. köteg 29. sz. okm. 19*