Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
245 helyről származtak oda.1 Maga a falu a viz torkában feküdt. Vásárhely felől rengeteg nádasok és mocsarak, ezeken túl pedig a Tisza környezték, s nehezen megközelíthető fekvésénél fogva nem egyszer szolgáltatott biztos menhelyet Vásárhely bujdosó lakosainak. 172(1 táján szerkesztett Catalogusunk ezt mondja Gyeviről: „locus desolatus“. Azonban ha a török világ végén sokat szenvedett is, de a község és ref. egyház ekkor még fennállt. Végpusztulása az utóbbinak az 1751-dik évben következett be, s okozója Erdődi Sándor gróf országbíró s harsmegyei főispán volt, kinek uradalmához akkor tartozott. A földesúr, mint erősen katholikus, de családi hagyományainál fogva is nem örömest szívelvén jobbágyai református hitét: egy durva és kegyetlen tiszttartó kezébe adta őket, ki a vallásukhoz erősen ragaszkodókat sokféleképen sanyargatta és zaklatta. E tiszttartó neve Bezár Ferenc, a mindszenti uradalom praefektusa volt; — egy embertelen és elbizakodottan a törvénynyel is dacoló ember, ki ellen erőszakoskodásai miatt épen ezen időtájban Szeged város is vizsgálatot kért, s kit midőn a mindszenti jobbágyok formaszerű lázadásban törtek ki ellene, maguk a katonák fogtak el. A gyeviek is már 1750 végén panaszkodtak a vármegyén Bezúr ellen, de azt nyerték vele, hogy „ez a zsarnok, ki szent vallásunkat a legdühösebben üldözte és nevét örökre infámissá tette“: őket 1751-ben saját házaikból kiverette s a faluból is elkergettette. A szerencsétlen jobbágyok ekkor, pünkösd harmadnapján hajókba szállva Vásárhelyre eveztek és zsoltárok éneklése közben kötöttek ki a Hód-tava partján, hol a helybeliektől, kikhez egy részüket vérségi és sógorsági viszonyok fűzték, vendégszeretettel fogadtattak. A földesuraság Károlyi Ferenc gróf, kinek csak haszna volt a jobbágyok szaporodásából, nem tett ellenvetést a letelepedést illetőleg. A menekülőkkel együtt ment tanítójuk Nyíregyházi Bálint is, kinek a vásárhelyi egyház hivatalt adott, a tarjám leányiskola tanítóságát bízván rá. A menekültek elvitték magukkal egyik úrasztali aranyos poharukat is, mely az új otthonban is ugyanazon célra használtatott 1809-ig, a mikor ellopattatott. Az üldözöttek állandóan megtelepedtek Vásárhelyen s velük — kiknek maradéki még most is élnek s nevük előtt a „gyevi“ jelzőt egyrészben használják — jóval szaporodott az ottani gyülekezet. A gyevi református egyház azonban, honnét a prédikátor hihetőleg már előbb elhúzódott, örökre megszűnt. *4. Szolnok. A török 1552-ben elfoglalván az itteni várat, a protestáns vallás hívei, kik a fogoly Szegedi Kis Istvánt kikönyörögték Mahmud bégtől, hogy nekik magánhajlékaikban prédikálná az igét, nagyöbbrészint elszéledeztek. A kevés meg-Szeremlei S.: „Szőnyi Beniámin és a Vásárhelyiek.“ 26—28.
