Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
189 megírta s vendége még nála mulatott, felhasználva az időt s alkalmat — mint említi — még könnyű tanúságokat is írt nekik, paraszt-főkhöz valókat s olyakat, hogy köztök ne is találtathatnék oly temérdek fejű és késedelmes elméjű, ha csak eszében szinte meg nem bontakozott volna, ki azoknak erejét s igazságát által ne láthatná, érthetné. E tanúságokban röviden elmondja, hogy a keresztyén községnek dolga nem a disputálás, hanem, az isteni szolgálat s imádság. Azután a hitben megmaradásra a főorvosság a hitetők, ámítok eltávoztatása. Hogy a prédikátorok a hit dolgában szóitokban nem szavahihetők. Végül szájukba adja mindazon válaszokat és cáfolatokat, melyekkel a hitujítók ellenvetéseire megfelelniük kell, s ez által egyszersmind ő maga cáfolja meg azokat, ha netalán bátai alattvalói elhinnék stb. Mire azonban Veresmarti a levelet és tanúságokat azon ember által a bátaiaknak elküldte, elméjébe ötlék — mint írja — azon gondolat, hogy azokhoz hasonlókat és többeket is ír. Hozzá is fogott az Intő és Tanítólevél címe alatt több ily tanúság megírásához, melyek száma negyvenhat fejezetre szaporodott s egy egész könyv lett belőlük. Érdekes, a mit könyve zárszavaiban, mintegy a bátaiaknak szóló levele folytatásakint mond: „Forog pedig ezeket irtomban nekem eszemben, a mint ti szoktátok mondani, hogy hosszú nyelű kapával nem jó kapálni. Melylyel azt jelentitek, hogy távolról a gondviselés nem oly hasznos, hanem örökségéhez gazdának közel kell íorgódni. Ugyanis a lovat is a gazda szeme hizlalja. A mezőnek is legzsirosabb ganéja a gazda lábanyoma. .Mint a kapálás pedig, meg a szerint az orvoslás is nem oly hasznos: a tanítás is messziről nem oly foganatos. Noha hiszem azért, hogy nekem is közietek élőszóval tanításom foganatosabb volna, mindazáltal ne engedjétek, hogy messze földről Írásba foglalt oktatásom is nálatok haszontalan legyen.“ stb. Könyvét e szavakkal végzi: „írtam s a pécsi pátereknek1 commendáltalak, azokra bíztalak. Azoknak közietek rendelkezé1 Veresmarti itt a jezsuita pátereket érti, kiknek !629-ben egy missiója ment a csaknem egészen protestáns Pécsre a katholicismus fentartása végett. Az egyházi szolgálatot kivették a licentiátusok kezéből, kik szenteletlen létükre papokul szolgáltak, miséztek, sőt úrvacsorát is osztottak — protestáns módra,. Két páter világi ruhában iparkodott az istentisztelet rendbehozásán. Iskolát is nyitottak, honnan az ifjakat szétküldötték a közel helységekbe kath. istentiszteletek tartására. Nem sokáig maradhattak azonban Pécsett. Az osztrák páterek szertelen tizeiméin maguk a magyar katholikusok botránkoztak meg s följelenték a török hatóságnak őket. Mehemet bég 1641. ápr. 7-én tartott ügyükben vizsgálatot, s a vádakra annyira fölindult, hogy megesküdött az egybegyiilt népsokaság előtt, hogy másnap mind karóba vonatja a jezsuitákat. Utödnapra azonban 1000 írtért futni engedte őket. Haas: Baranyamegye 288, 258. Századok 1869. 31 — 32. Tud. gyűjtemény 1833. II. k. 5—15.. Fraknói: Pázmán F. és kora. III. 237.
