Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
ELSŐ FEJEZET Letelepedés
letrész kibővítését. 1926-tól fogva rendi teológus kispapok száma a következő növekedést mutatja, a rendtartományi névtárak (Schematizmusok) adatai szerint: 1926-ban 9 teológus lakik a szombathelyi kolostorban, 1928-ban 13, 1929-ben 12, 1930-ban 13, 1931-ben 14, 1932-ben 17, 1933-ban 22, 1934-ben 25, 1936- ban már 31 illetve 32 (egy később jött a felső vidékről) a teológusok száma. Ennek következtében az eladdig 26 cellával rendelkező teológiai stúdium-emelet szűknek bizonyult. Ezért az akkori tartományfőnök, P. Scheurich Bonaventura (1933-1939), a rendtartományi tanáccsal mérlegelve a helyzetet, elhatározta az itteni teológiai emelet kibővítését, és pedig olyanformán, hogy a kolostor déli frontját kelet felé hat cella mérettel, fundamentumtól két emeletig meghosszabbítják. Tette ezt a provinciális annál is határozottabb és biztosabb kézzel, mivel a budapesti rendház elöljárósága (házfőnök P. Pethő Lénárd) készségesnek mutatkozott a gyűjtésen felüli költségek fedezésére. így 1935-ben a terv kivitelezhetőnek kínálkozott. A kolostor kerti szárnyát kelet felé meghosszabbítják. Mivel pedig a megépítendő új két emeletrész mindkét oldalára cellákat terveztek, a teológia ismét jó egypár szobát nyert. Az első és második emeleten 9 szobát vettek fel, ez összesen 18, míg a földszinten három szép tantermet létesítettek, és pedig akképpen, hogy a déli két terem összekapcsolható ünnepélyek, ülések, előadások alkalmával. A tervező mérnök Gruber Imre, helybeli oki. építészmérnök, aki az egész építkezést vezette. A vállalkozó, ugyancsak ifj. Andráskay Müller Ede, a Szombathelyi Építő Részvénytársaság vezetője volt. P. Scheirich Bonaventura tartományfőnök 1935. augusztus 10-én reggel - a rendház házi krónikája szerint - ünnepélyes szentmisét celebrált az ügy áldozatos sikeréért. Ezen a napon meg is kezdték a földmunkálatokat. Megásták a fundamentumot, a cement alapozási munkák augusztus végére befejeződtek. Hamarosan ezután a falak fölhúzásába fogtak. A déli szárny meghosszabbításával a kolostor kert felöli szárnya kb. 100 méter hosszúvá vált. Ugyanebben az időben a rendház vezetősége a kolostor általános tatarozását határozta el. A kolostor jelenleg Derkovits Gyula utcai (akkor Brenner János, később Szabó Dezső utca)137 része teljes renoválásban újult meg. A tetőzet cserepe átrakva-kijavítva, a falak bevakolva, a bolthelyiségek ajtajai átfestve, az ablakok kicserélve kerültek ki. A kolostor folyosóinak szimpla ablakai helyett dupla ablakokat rakattak. A kolostor belső udvara (kvadrum) szintén javítást kap, főleg a vízlevezető csövet a föld alá rejtették a cementcsatomákba. Restaurálták ugyanakkor a templom melletti folyosót és a gyóntató helyiséget is. Az új épületrész emelése oly szépen haladt előre a tervek szerint, hogy szeptember 4-én a földszinti falak már állottak. Szeptember végén pedig mind a két emelet falai fönn voltak. A bokréta ünnepély szeptember 28-án ment végbe, amikor is körülbelül 50 munkás a rendház vendégeként a klastrom refektóriumában ünnepi ebédben részesült. 137 Ma: Aréna utca. 68