Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)

KILENCEDIK FEJEZET A szombathelyi ferences kolostor vizitátorai, szindikusai, konfráterei és jótevői - Iparosok kereskedők- A kolostor viszonya alkalmazottaihoz

kedeteinek részesévé avatja és folyton imáiba foglalja életükben éppúgy, mint holtuk után. A konfráteri kinevezést a mindenkori provinciális eszközli a rend generálisának nevében. A mariánus rendtartomány névtárai 1860 óta sorolják fel a tartományi kinevezett konfrátereit. Az 1866-i rendtartományi schemetizmus mondja el jegyzetben,501 hogy a szerzetesrendeknél ez nagyon régi szokás. Felhozza erre, hogy a jeruzsálemi Szent János lovagrendiek II. Endre magyar királyt fogadták imáikban és jócselekedeteikben részesülő konfráterükké. A ferencrendből utal a rendtartomány levéltárában meglévő (pozsonyi) okmányra, amelyben Kapisztrán Szent János 1451. március 5-én bizonyos Chithnandi László lovagot, nejét, fiait és lányait a rend fraternitásába felveszi, „s a jelen okmány erejénél fogva részt engednek kegyelmeteknek mindazon lelki kincsekben, imákban, zsolozsmában, böjtökben, önmegtartóztatásokban, zarándoklatokban, ájtatosságokban és általában mindazon jókban, amelyeket az Üdvözítő szent kegyelme a hegyen innen élő s Szent Ferenc rendjéhez tartozó összes szerzetesek és szerzetesnők, valamint a harmadik rendbeli világi testvérek által művelni s tőlük kegyesen fogadni méltóztatik”. Vagy, mint P. Greguska Antal provinciális a már említett Bőle András szindikus kinevezésének okmányában írja (1822. május 20.) a nevezett nagyprépost és általános helynökhöz: „Főtiszt. Uraságodat mariánus provinciánk érdemeinek és imáinak (suffragiorum) közösségébe fogadom és fölveszem.”

Egész véletlenül bukkantunk arra a Kapisztránói Szent János okmánynál még régibb konfráteri kinevező okmányra, amelyben P. Szombathelyi Péter magyar provinciális 1428. március 25-i, Kanizsán kelt leiratában épp szombathelyi vonatkozásban. Domonyai Pálfia Adalbertét és családját konfráterré nevezi ki és megengedi, hogy a szombathelyi kolostor-templomban temetkezhessék családjával együtt.502 Ennek a legrégibb konfráteri oklevélnek idevonatkozó szavai a következők: „Önt, feleségét és gyermekeit konfraternitásunkba fölveszem szerzetünk összes és mindenegyes imáira, úgy éltében, valamint halálában, minden jókban való teljes részesedést jelen okirat erejével engedélyezve, amelyeket Magyarországon szerzetes testvéreim által az Üdvözítő kegyessége méltóztatik művelni. Ezenfelül külön kegyből hozzáadva, hogy amidőn az Úr hívására e világból leköltözik és szombathelyi templomunkban, amely Szent Antal hitvalló tiszteletére épült, tetemei eltemetésére odavitetnek, ahol élő szóval sírhelyét kiválasztotta, annak a kolostornak szerzetesei tisztességesen fogadni és az istentiszteletet elvégezve a föld kebelébe elhelyezni tartoznak. " Az itt olvasható szavak elárulják azt a mélységes hálát és kegyeletet, amit a rend illetékes közegei viseltek a jótevők irányában. A jelen provinciálisi leiratból azt is megtudjuk, hogy a templomnak védőszentje a középkorban nem Szent Erzsébet, hanem Páduai Szent Antal volt.

A rendház szindikusait rendesen konfráterré is ki szokták neveztetni. (...)

501 SCHEMATISMUS 1866 112-113. p. jegyzetben.

502 EP. Ipolyi oki. gy. Az okmányt Prokopp Gyula főlevéltáros úr közölte velem. E helyen is hálás köszönet nagy szívességéért. (Közlése 1962. március 30-ról kelt.)

259