Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
KILENCEDIK FEJEZET A szombathelyi ferences kolostor vizitátorai, szindikusai, konfráterei és jótevői - Iparosok kereskedők- A kolostor viszonya alkalmazottaihoz
KILENCEDIK FEJEZET A szombathelyi ferences kolostor vizitátorai, szindikusai, konfráterei és jótevői - Iparosok, kereskedők - A kolostor viszonya alkalmazottaihoz Apostoli szindikusok Szent Ferenc rendje az alapítónak drága örökségét: a szegénység úrnőjét igyekezett szolgálni. A rend mint ilyen azért kolduló rend, mert közösben sem birtokolhat semmit. Itt azonban számolni kellett a való élettel. Maguk a rendházak, a kolostorral összefüggő belsőség és egyéb épületek, a pápák jóakarata folytán, átment az egyház tulajdonába. A rend tagjai csak egyszerű haszonélvezői azoknak. Még nagyobb gondot okozott a rend tagjai számára a pénz kezelése, amelyet regulájuk egyenesen tiltott. A rend tagjai nem kezelhettek pénzt. Erre a megoldás az volt: megkértek világi embert, aki a szerzeteseknek juttatott pénzt kezelte. Ő adta-vette be azt. A házfőnök cédulán utalta át neki és ugyancsak cédulán kért tőle egyesek vagy az egész kolostor részére költőpénzt. Ez volt a rendház gondnoka, vagy apostoli szindikus, mert a rend pénzét az apostoli Szentszék nevében adta ki, vagy fogadta el. Ez a pénzkezelés egész embert követelt, mert az illető szindikusnak mindig készen kellett lennie a rendiek szolgálatára. Ez a szindikus, vagy gondnok, avagy mint hazánkban régebben hívták: pater spiritualis, lelki atya a rend képviseletében akárhányszor bíróságon, vagy hatóságok előtt is megjelent. Ilyenkor védenie kellett a rendieknek juttatott pénzbeli vagy egyéb javakat, vagy ő adott túl azokon a rend nevében. A szindikusnak az általános és hazai jogban és a kánonjog paragrafusaiban is járatos egyénnek kellett lennie. Azért legtöbbször jogvégzett, közszolgálatban álló ember, aki jogilag érvényesítette a rend érdekeit, amikor nem engedte javaikat elkótyavetyélni. Szombathelyi vonatkozásban a legtöbb szindikus a privilegizált városnál töltenek be valamilyen hivatalt, leginkább - régebben - jegyzői tisztet. Az újabbak közül, 1853 óta - vagyis Horváth Boldizsár, későbbi miniszter után - kivétel nélkül ügyvédek. Az egyháziak közül két nagyprépost viselte ezt a hivatalt: Bőle András (későbbi megyéspüspök) és Várady József. Az apostoli szindikusok a rendtartomány szabványai értelmében legalább évenként négyszer, kántorböjtök alkalmából a rendház tanácsával számadást tartottak, amelyeket úgy a szindikus, mint a gvárdián és a házi tanácsosok aláírtak. Többször azonban hónaponként is tartottak elszámolást és megállapították: mennyit költöttek, vagyis mennyit adtak ki és mennyi maradt a pénztárban elköl-255
