Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)

HETEDIK FEJEZET A ferencesek művelődéstörténeti vonatkozásai

A húsféleségekkel a rendtagok a következő viszonyban állanak: elsősorban már a XVII. századtól fogva sok juhhúst fogyasztanak, kevesebb borjúhúst. En­nek oka, mert kéregetésükből, gyűjtésűkből szerezték azt. Valamikor a XVI1. és XVI11. században még erősen tartotta magát a közfelfogásban az az ószövetségi előírás: primitias Deo, vagyis a zsengéket, az elsőszülötteket Istennek. Ezért kap­tak Isten szolgái, a kolduló franciskánusok is kéregetési kőrútjukon sok bárányt, itt-ott borjút is, nem is számítva a baromfit, amely szintén rendszeres gyűjtésük, kéregetésük tárgya. Ezenkívül kezdettől fogva sok bivalyhúst fogyasztanak. Ezt a mészárosoktól szerzik be. Sertéshúst a lehető legritkábban élveztek és jobban csak a XIX. század 30-as éveitől kezdve. íme! Ez adatok is bepillantást engednek a ferencesek mindennapi életébe és azt hangsúlyozzák előttünk: a maguk korához viszonyítva a szombathelyi feren­cesek igyekeztek minden téren a felszínen maradni és korukkal lépést tartani. Magyar szavak jegyzéke a számadásoknál Habár latin nyelven vezették a Számadáskönyveket, de elvétve egy-egy ma­gyar szót is belekevertek a latinba, részint mint magyarázó szót, vagy népies meg­jegyzést. A legtöbb magyar szóra azonnal ráismerünk, csak az akkori írásmód ne­hezíti kissé az olvasást. Itt-ott a tökéletlen írásnak okozója az a tény, hogy a be­jegyző gvárdián nem magyar ajkú. A szavak néha régiességük mellett is korfes­­tőek lehetnek. Egypárat idejegyzek, mint érdekességet és talán mint művelődési fejlődés-fokot.- 1674. december 19-én „sieczkát” (szecska) vesznek 95 dénárért.- 1675-ben ily szavakat olvasunk: az Fasokasnak 21 d., stokfis-ért 2 Ft 30 d., czikért (csík) 36 d.- 1679. február 20-án „Balás Deák urnák” halért régebben és újabban 4 Ft 50 d.- 1680-ban olvasható: vakaró, kefe, sechka, Turo Reszelő, fejellés (lábbeli), tartó láncz, ismét „feielés” fordul elő.- 1684. augusztus 23.: pengő karikáért (abroncs) adtak ki és deszkáért 4 Ft-ot. 1684. október 5-én „két lada tonert 1 Ft”.- 1685. április 26-án „Veszü”-ért kiad 45 d-t.- 1686. január 13-án bejegyzés: „Vak Kattus” hagyományozása szentmisékre 4 Ft.- 1686. július 31-én száraz halért, népnyelven Harcsá-ért 1 Ft 50 d.- 1686. november 15-én gombáért, népnyelven varganya 1 Ft 40 d.- 1687. június 19-én Pro Phisellis vulgo szatyor 20 d.- 1691-1692-ben előforduló szavak: Kotofik, ketőfő (kötőfék), júliusban: hoszi oldal 1 Ft 15 d.- 1693. január 6-án: a gondnok átadott a kolostornak egy ékköves „párta” fejé­ben és nyakbavaló drágaságokért 35 Ft-ot.- 1693-ban pocz-ért asztalosnak fizetnek. - Szíjártónak lovak deplő-ért 3 Ft-t.- 1694. március 8-án „Alkermest”-t (álkörmös festőanyag) vesznek. 249

Next

/
Oldalképek
Tartalom