Horváth Tibor Antal: Szombathely a XV-XVIII. században - Acta Savariensia 8. (Szombathely, 1933)

13. A város egyházi állapota

Szombathelynek. De a század végén már ott lakik István pap,77 temploma mellett. Ez időben kellett tehát Szent Márton kápolnájának plébánia templommá válnia. Bővítése - legalább részben - bizonnyal a város költségén, hozzájárulásával történt, mert a beletemétkezést még akkor is városi engedélytől78 teszik függővé, mikor már régen a dominikánusok kezére került. Hogy a közbeeső időben nem használták-e fel az 1516-ban Szent Antal tiszteletére szentelt ferences templomot,79 vagy talán a város 1550-ben történt80 leégésekor ez is leégett, nem tudjuk megmondani. 1610 előtt már ez volt a város plébániatemploma, mert 1638-ig minden évben két-két céhmestert (egyházfia) választ a város, egyet a Szent Márton egyházához, a másik kettőt a Boldogasszony egyházhoz. 1638-ban Draskovich György püspök a szentmártoni plébániát - templomot és plébániaházat - a dominikánusoknak adja, plébánia használatra pedig a vártemplomot jelöli ki. A felszerelést megfelezteti. Mivel a földeket is eladományozta a püspök, a szombathelyi plébános jóformán jövedelem nélkül maradt, háza se volt, zsellérségbe kényszerült, míg jámbor hagyatékból végre házhoz jutott. Plébániaház építésére ugyan is se a püspök nem volt hajlandó, se a város, míg végre per útján dőlt el, mit fizet a püspök kárpótlásul a plébánosnak. A máig is fennálló plébániaházat - a szombathelyi plébános és vasvári prépostból püspökké lett - Kazó hagyta a plébániára, amelynek előbbeni háza a sarkon (Payer ház helyén?) állott. Közben, 1610-1665-ig a vártemplom állott és volt használatban. 1660-ban - "ut cultus divinus eo citius in praetacto templo ipsorum parochiali inchoatur et promoveatur" nem kénytelenségből, hanem saját jó szántukból a püspök kérésére ők hordattak valamelyes építőanyagot. 1667-ben már folyik a per az országbíró előtt, melynek egyik kérdése: építette-e szombathelyi város az mostani plébániát vagy sem és ki építette? Parochiális templom 1640. Valaki végrendeletet tesz: a franciscanusok, dominikánusok és Boldogasszony szentegyház szószékére is hagy egy öreg szőnyeget.81 1644. Valaki hagy a ferenceseknek 20 tallért, dominikánusoknak 10 tallért és Várbeli Boldogasszony egyházának 10 tallért.82 77 '' VKH. Litt. Instr. 77. n. 52. "Lucza azzon, Syró Jánosné, Zcnth Marthonnal lakozo István papp Sellyére..." vallomást tesz. 1616-ban a vasvári prépostot engedi beletemetni a város egy miseruha ellenében!!! 79 KARÁCSONYI 1922. 284. 80 KISS 1908. 81 SZV. Prot. 1640/44. 5-13. 82 SZV. Prot. 1640/44. 341, stb. 346

Next

/
Oldalképek
Tartalom