Kapossy János: Maulbertsch a szombathelyi püspöki palotában - Acta Savariensia 3. (Szombathely, 1943)

ratív elvek találkozása, sőt ütközése a díszítőrendszer egészében s a mennyezet tagolásában, a rokokó áradó festői világa a kompozíciókban s a klasszicizmus új formai tisztaságának jelentkezése a részletekben. Már nem a Maulbertsch korábbi alkotásainak színben és fényben tobzódó, mély átélésből fakadó expresszív erejű festőisége, de még nem is a tiszta klasszicizmus nyugodt képszerűsége s a hűvös és józan értelem számító uralma. A szubjektív látomásszerűség ismét tárgyíasabb ábrázolásnak enged helyet s az allegóriák minden szövevényes, rejtett értelme és költőisége mellett is világosabb és áttekinthetőbb a kép. A gyengéd, selymesfényű tört színek pompájában és reflexeiben ott él még a régi világ, a rokokó visszfénye; a korábbi fortissimo elhalkult, csak itt-ott villan fel a középső zónában egy-egy erőteljesebb vörös, kobaltkék és méregzöld színfolt, de az új szépségeszmény inkább csak a kompozíció szövevényéből önállóbb létre kelő alakok klasszikus megmintázásában jelentkezik s nem egyszersmind színfelfogásban is.

Ha Maulbertsch művészi fejlődését nagy vonásokban három korszakra osztjuk, úgy a nagyterem mennyezetfreskója a klasszicizmusba hajló középső korszakának egyik utolsó s a középső mező allegóriájában minden bizonnyal egyik legérettebb s legharmonikusabb terméke Ami előtte volt, a szertelen festői szélsőségek világa, ami freskóban utána következett, elsősorban a két késői főmű, Strachow és Eger, a megfáradt öregkor bágyadt és széteső alkotásai, kihűlő ihlettel s egyre inkább tanítványi kezek igénybevételével. Mühlfraun, Klosterbruck és Pápa mennyezetfreskói jelzik az utat, amelyet bontakozó kiaszszicizmusa során a szombathelyi terem mennyezetéig megtett, a korral haladó belső fejlődés törvényszerűségével s nem éppen külső behatásokra, mecénás-szabta ízlésbeli igények kielégítésével. Ha mégis művészi hatásokat kere-22