Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
34. Szabó Dávid HALÁLOS APOKOPE, az az ALBERT JÓSEFNEK mint kilenczedik Músának édes Annyától és a' több Músáktól, az halál által lett szomorú el szakasztatása. Hol vagytok setéttel habzó öltözetek! Mór, fátyol, bakatsin, 's persás prémezetek, Hol vagytok! Tsak hamar mind ide gyűllyetek, Setettségtek közzé engemet rejtsetek. Én én Mnemosyne én mondám ezeket, Ezeket, 's magamban ezeknél többeket; Mert érzek szivemet badjaztó sebeket. O kin! ó fájdalom! Ki szenyved Hlyeket! Én egy hassal kilencz szép lánykákat szültem, A' kik is, mellyen még magam is el hűltem, Már pelyhes korokban hárfáztak körüliem, Úgy hogy az örömbe tsak nem nyakig dűltem. Egynek, szintén mikor pengetné hárfáját, Hogy jattzaná rajta ékes áriáját, Fel kapván3 Atropos a' vágó bitskáját, Hirtelen el mettzi trillázó gégáját. O véletlen fatum! ó szomorú óra! De nagy bánat szállott rám öreg anyóra, Mindenik nénnyére, de kivált Klióra, Szintúgy az atyafi ugrós skansiora Már a' kilencz számból nyóltz szám jaj! igy leve, Mert eggyet el nyele a' Flegeton leve; Mnemosyné-nak is tsak Mnemosyn' neve. Egy betűt végéről az halál meg eve. O kin! ó fájdalom! ó jaj! Már mit tegyek! Vigasztalást vallyon hol és kitől végyek; Lányimat nézem; 's hát tsak kéttzer négyek, S jaj! Egy oda van! sírni fére mégyek. MDCCLXXV Észtbe holló pennával irta Szabó Dávid mpr. 1 1 kapná<o>n - ráírassál javítva 88
