Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Bevezető
Poeseos vestis est..."- a költői beszéd csak „ruha", dísz a tartalom kifejezésére, amint a poéták egyik tankönyvében olvashatjuk.7 A költészet felöltözteti az igazságot, a mélyebb tartalmakat, hogy könnyebben hathassanak a kevésbé művelt emberekre. A poéták oktatásával tehát nem költők képzése volt a cél, éppen csak a verstan alapos elsajátítása és begyakoroltatása szerepelt a tananyagban, ahogy Csokonai is felismerte: „A verscsinálás nem poézis; mert ez a gondolatoknak, a képzelődésnek, a tűznek természetében, és mindezeknek felöltöztetésében áll: a verscsinálás pedig csak a szózatok hangjának bizonyos régulákra vételére, s külső lerakására ügyel, hogy azok harmóniával szóljanak az ember fülébe. Ahonnan lehet valaki jó poéta, ha mindjárt verset nem is ír; és ellenben jó verseket írhat valaki, de azért nem poéta."8 A tanítók nem azt várták a diákoktól, hogy valódi költemények szülessenek, a szigorú szabályok, amelyeknek a versírás során meg kellett felelni, meg is gátolták a tizenéves diákok szabad szellemi szárnyalását. A leendő vidéki tanítók és lelkészek a versírás formális szabályait tanulták meg, s azt, hogy ezekre a sablonokra hogyan lehet számos tartalmat egyszerűen ráhúzni. A jó vers nem az egyéni érzelmek egyéni kifejezésmódját jelentette a tanítók számára, hanem a sablon helyes alkalmazását. Ezt mutatja az Artis Poeticae Elementa című tankönyv szerkezete is. Mint a címe is mutatja, a versalkotásnak csak az alapjait kívánta adni. Az első fejezet a magánhangzók és mássalhangzók verstani értékéről szól. A következő fejezet általában mutatja be a metrumokat, míg a harmadik nagy rész a különböző metrumokból felépített legfontosabb strófaszerkezeteket. Külön fejezetet szentelt a szerző a carmeneknek, a leghasznosíthatóbb versformáknak, végül rövid összefoglalót adott arról, hogy a különböző „pogány" történeteket hogyan kell hasznosítani a versfaragás során.9 A praeceptor tehetségétől és irodalmi ízlésétől függ a „poézis" vagy a „verscsinálás" dominanciája a kézirat egyes részeiben - ami nagyon jól mutatja a populáris irodalmi-művészeti-kulturális ízlés alakulását is a 18-19. század fordulóján. Azt máris kijelenthetjük, hogy míg az iskolában az előírt formákhoz való minél hívebb alkalmazkodást oktatták a teheséges és a kevésbé tehetséges tanítók is, a kéziratba válogatott versek egy részében éppen a formai, tartalmi és műfaji sokszínűség a legszembeötlőbb. Ekkor Patakon az Artis Poeticae Elementán kívül Molnár Gergely Grammatikáját10 és Losonczy István Artis Poeticae Subsidium című munkáját11 használták a poétika osztály tankönyvéül, amit bizonyít egyfelől egy Szathmári Paksi Sámueltől származó dictatio az egyik Sárospatakon őrzött Artis Poeticae Elementa könyv végén,12 másfelől pedig a versek technikai szerkesztettsége, amelyet legrészletesebben a Molnár Gergely-féle Grammatikából sajátíthattak el. Magáról a halotti vers műfajáról vajmi keveset szólnak ezek a tankönyvek, Tóth Sándor kutatásai szerint a műfaji követelmények elsajátításánál Vossius munkái szolgálhattak alapul,13 melyek szerint az epitáfiumot általában disztichonokban írták, de ritkábban trisztichonos, többször tetastichonos formát is használtak. Mint minden retorikus alkotást, argumentummal kell kezdeni a halotti verset, amelyben 19
