Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)

Források

Ezen eklézsia a nagy pestis előtt nagy Mater eklézsia volt. Kő templo­ma most is üresen fennáll teteje nélkül. Közelebb mellette a gödör felé a schola, innen a gödrön volt a parókia, amelyeknek a helyén már most taxás jobbágyok laknak, úgy vallják mostani református élő tanúk, nemzetes Hor­váth Adám és Imre és nemzetes Somogyi György úr, akik egyszersmind atyjok után referálják, hogy utolsóbb egymás után való prédikátorok voltak Némed Zsigmond, Sallai, Szathmári és Szepesi. Azon említett tanúk vallják atyjok és nagyatyjok után, hogy a Terebesi templomban levő közönséges Isteni tisztelet cum stolaribus functionibus cessalt75 a nagy pestis után, ki­halván a református nemesek és gazdák. Kevés idővel pedig a pestis előtt, maga Terebesi grófné, Homonnai Györgyné asszony maga erejével a templomot renoválta, és két 80 földekbül álló tábla [...?] nevezetű szántó­földdel megajándékozta, darab ideig ususában is voltak az említett prédiká­torok, szinte a pestis által lett pusztulásig, és a közönséges Isteni tisztelet megszűnéséig. Akarták ugyan az öreg Horváték és egyéb megmaradt kévés reformátusok a templomot és usust helyreállítani, de gróf Erdődy Gábor Egri püspök őexcellentiája akkor ottjártában őket inpediálta, így mindeneket tőlök eltiltván és szedvén, által adta a Paulinusoknak, úgymint a templomot, az említett két tábla földet, mind a két parókiát, az azokhoz tartozó parókiális szántóföldekkel, amelyek 34 darabból állottának. A Harditsaiak is referálják atyjok után, hogy Terebesre kijártak Isteni tiszteletre Sepesi prédi- kátorságában, akinek négy fiai voltak, és most is maradéki Szepsiben laknak. Ezen kívül emlékeznek a Terebesiek, hogy az atyjok emlegettek előttök négy parókiális rétet, amelyeket ma is jól tudnak az alsó réten, Rákos nevezet alatt. Az inhibitio alatt fizettek a Migletzi prédikátornak szemes élettel is, de egyéb segítséggel is voltak a Migletzi parókia körül. A stóláért pedig a Paulinusok rendkívül való fizetést vettek: úgy, hogy mostan élő Horváth Ádám atyja temetéséért vettek 6 Rhénes forintot, ezen megholt Horváth János első felesége, és maga anyja temetéséért 40 Rhénes forintot. Esketé- sért 10-11 márjást, Somogyi Györgytől egy aranyat, keresztelésért és beava­tásért 16 poltrát. Most már kívánják, hogy kijárjon hozzájok a Migletzi prédikátor, de a prior úgy segélyére megesküdt nemzetes B. Bessenyei József Migletzi föl­Terebesi árva eklézsia Nemes Zemplény Vármegyében. 75 Megszűnt a a rendkívüli lelkészi szolgálatokkal (esketés, temetés, keresztelés) együtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom