Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)
1951
A mostani szupplikáció tapasztalatai is újra meggyőztek minket arról, hogy az egész népünk életét átformáló mai gyökeres változások között mennyire szükség van a pataki kollégium szolgálatára, Istentől vett hivatása teljesítésére. Köszönjük, hogy ezt megértettétek s imádságaitokkal, adományaitokkal támogattátok. Az Úr hallgassa meg imádságaitokat és térítse vissza Nektek sokszoros áldásával áldozataitokat! Végül hadd kérjünk Titeket továbbra is a Sárospataki Református Kollégium érdekében való egyéni, családi és gyülekezetei sáfárkodásra. Két példát is említünk erre. Az egyik falusi gyülekezetben, amikor szupplikáló diákjaink egy szerény körülmények közt élő asszonytestvérünknél megjelentek, ő azt mondta nékik: „Jaj, azt sem tudom, mennyit fogok adni, mert a tavalyi szupplikáció óta edényekbe raktam és úgy gyűjtöttem össze a piacról, meg egyébként megmaradt pénzecskémet.” S lám: amikor összeszámlálták, kiderült, hogy ily módon több mint 100 forintot gyűjtött össze és tudott odaadni a szupplikációra. - A gyülekezeti sáfárkodásra pedig a mi pataki gyülekezetünk tett példaadó kezdeményezést. A mostani szupplikációtól kezdve egy külön persely is van kitéve a templomban, hogy akiket a szívük indít, az egész év folyamán bármikor beletehessék adományaikat a pataki kollégium javára. Amikor még egyszer hálásan megköszönjük minden hozzánk való jóságotokat, szívből kívánunk kedves Mindnyájatoknak és egész népünknek Istentől áldást, békességet. Atyafiúi szeretettel a Sárospataki Református Kollégium nevében Sárospatak, 1951. december hó. Szabó Gyula kollégiumi igazgató A Sárospataki kollégium fenntartójának: a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek a nevében Isten előtti hálaadással köszönöm a szupplikáló tanárok és diákok iránt megmutatott szívességeteket és áldozatkészségeteket. „Meghajtom térdeimet a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja előtt. Akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, hogy adja meg néktek az dicsősége gazdagságát és hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben: hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben, a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egyben, mi a szélessége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” Áldott karácsonyt és újesztendőt kíván Mindnyájatoknak Miskolc, 1951. karácsony hava Dr. Enyedy Andor püspök 151