Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)
1950
néhány felvételt. Istentisztelet előtt még egy rövid próbára gyűlünk össze A délelőtti istentiszteleten Vizi István hirdeti az Igét a Ján. 19: 25-27. és I. Kor. 2: 2. alapján népes gyülekezet előtt. A szupplikációs szolgálatunkat sem hallotta még eddig ilyen nagy gyülekezet, mint itt. Annak ellenére, hogy Dudás Jóska és Juhász Imre betegségük miatt csak „félszívvel” énekelhetnek, az énekszámok elég jól sikerültek. A nagytiszteletü úr zárószavaiból azt érezzük meg, hogy így beszélni Patakról é? Patakért csak pataki diák képes. - Ebéd után indul a gyűjtés öt csoportban. Dudás Jóska már kiesik a gyűjtésből, mert betegségével orvoshoz kerül, Pálóczy Berci meg a délutáni igehirdetésre készül. A délutáni istentiszteleten „Paci” szolgál a Ján. 1: 16. alapján. Az istentisztelet után temetés van a gyülekezetben, ahová Béres Balázzsal együtt elmegyünk. Délutánra még gyülekezeti bibliaórát is hirdettünk. Igen sokan egybesereglenek erre az alkalomra is. Alig férünk a gyülekezeti teremben. Jól esik látni a sok figyelő tekintetet. Vizi István a Márk 2: 1-12. alapján tolmácsolja az evangéliumot. A bibliaóra végeztével még a helybeli gyülekezeti közösség összejövetelén veszünk részt a csoportból néhányan, akik a pataki gyülekezeti közösségnek tagjai vagyunk. Ezt az órát Juhász Imre vezeti be a Gál. 4: 1-20. alapján. Közben Dudás Jóska meg Gál Zoli visszagyalogolnak Bükkzsércre, mert csak ott veszi fel őket a hajnali autóbusz, amely Mezőkövesdre viszi az utasokat. A többiek még itt töltik az éjjelt, hogy a délelőtt folyamán visszainduljanak Sárospatakra. A szupplikáció ezzel számunkra véget is ér. Az Úr legyen áldott az áldásokért, amelyeket a gyülekezetekben kaptunk és Neki legyen hála az anyagi eredményekért is, amelyekkel református híveink drága főiskolánkat támogatják. Bartus András lelkipásztor: „Hálával gondolunk Istenünk jóságára azokért a sokáig emlékezetes, mély nyomokat hagyó szolgálatokért, melyeket vasárnapi istentiszteleteken, a bibliaórán és a közösségben végeztek a gyülekezetünkben járt pataki diákok. A zuhogó esőben és nagy sárban megtett útnak fáradalmai nem, de az meglátszott rajtuk, hogy állandó kapcsolatban vannak a szolgálattal és bizonyságtevést adó Istennel. Szolgálatuk nyomán bűnbánó könnyek hullattak, s ezzel együtt az Ige magvai is. Jó reménységgel vagyunk, hogy ezt gazdag gyümölcsözés is fogja kísérni. Mi sokat kaptunk, s keveset adtunk. A sokért is, a kevésért is Istené a hála. A gyűjtés eredménye összesen: 677,59 Ft.” Pénztárnapló Sor Kelet Bevétel Kiadás 1. okt. 28. Vizi István útiköltsége (Sp.- Makiár) 19,20 2. okt. 30. A makiári gyűjtés adománya 380 3. okt. 30. Értesítés Egerbe (útiköltség) 2,60 4. okt. 31. Egri út (7 x 2 Ft) 14 5. okt. 31. Várostanulmány 5 6. nov. 1. Az egri gyülekezet adománya 1177,30 7. nov. 1. Cukorka 4 8. nov. 3. A noszvaji gyűjtés végösszege 716,06 9. nov. 4. A bükkzsérci gyűjtés végösszege 606,85 10. nov. 5. Dudás József orvosi költsége 4,50 11. nov. 5. A cserépfalusi gyűjtés eredménye 677,59 12. nov. 6. Autóbusz (Cserépfalu-Mezőkövesd) 29 13. nov. 6. Autóbusz (Bükkzsérc - Mezőkövesd) 14,80 14. nov. 6. Útiköltség 120 15. nov. 6. Csekken elküldve 3200 16. nov. 9. Fizetendő 144,70 Összesen: 3557,80 3557,80 138