Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak... Református iskolák Felső Magyarországon 1596-1672. - Acta Patakina 4. (2000)

Zempléni Református Egyházmegye

ZEMPLÉNI EGYHÁZMEGYE adták s engedve volt; azelőtt mester uraméknak is hírekkel volt, vélek consentiáltak603 is, hogy el kell adni, melyről magok is testáltak mester uramék. Voltak a primariusok közül olyak, kik a schola seniorának suadeálták,604 hogy Tholnai János uramhoz menjen, de azzal mentette ma­gát, hogy ő nem kíván menni, mert valami Tholnai János uramnak nem tet­szik, akárki mit mond is, semmi az. 2. Ezek után mester uraméknak életek, erkölcsök felől és tanításokban való szorgalmatoskodások felől, tisztekben való eljárások felől examináltatván, lelkek esmeretire kényszeríttetvén, sok szókkal sokat feleltének, mely felele­teknek sommája ez: Semmi praefectus a Pataki scholában nincsen a logicában, a metaphysicában és egyéb philosophiában is, az egész deáki coetus uno ore605 azt feleli felszóval. Veréczi Ferencz uram Pataki mesterségből kimenetele után, négy esztendő- tő'l fogva többire a grammaticum examen606 csak semmi volt a scholában. Tholnai János uram két esztendő alatt az Amesiusban huszonöt caputokat explicált,607 mostan a huszonhatodikban vagyon. A logicát a scholából exterminálta Tholnai János uram. Peripateticam philosophiam conculcálta.608 Keckermannus amely philosophicus terminu­sokkal élt logicájában, ha ki usurpálja, nem szenvedheti, diabolicus terminu­soknak mondja.609 Sokan mondják, ha külső scholákban a Keckermannus logicáját nem tanulták volna, Patakon semmit nem tanulhattanak volna. A mostani Gönczi scholamester is azt mondja, amint némely deákok referálták: Ha a Pataki scholában jövetele előtt másutt logicát nem tanult volna, mos­tan a Gönczi mesterségnek meg nem felelhetne, Patakon való tanítása által nem taníthatna. Némelyek Veréczi Ferencz uramnak köszönik még mostan is, ha mit tudnak a logicában, és ha ő kegyelmétől nem tanultának volna, semmit nem tudnának. Ha ki a Keckermannus logicáját publica repetitióban610 mondani kezdette, véle letétette ezt mondván: depone istas nugas;611 azután ugyanazon deák a psalteriumot612 kezdette repetálni, azt is letétette; azután Wollebiust613 repe- tálta, azt is elhagyatta Tholnai János uram s azt mondotta: Si vis meus esse discipulus, disce meam logicam.614 Disputatióban a derekas controversiákat pápisták és lutheránusok ellen nem igen tractálták, hanem az Amesiusból holmi casualis quaestiókat.615 A deák- ság penig amazt kívánja. A Keckermannus logicáját is és egyetemben a peripatetica philosophiát kí­vánja a deákság, amint hogy a schola törvénye is azont kívánja, de Tholnai János uram a Magyrus physicáját616 akarván explicálni, azt confundálta, akarván mindent a Ramus értelmére vonni. Ha ki a peripateticusok sententiáját tueálta617 (mint egyszer Alexander Huszti physicából publicus respondens618 lévén cselekedte), severissime increpálta,619 minden kevély­séggel graválta.620 A Keckermannus logicáját secundus in schola rector621 vagy collega Kolosi Dániel uram ez elmúlt 1641. esztendőben októberben kezdette ugyan taníta­186

Next

/
Oldalképek
Tartalom