A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)

1994-03-01 / 3. szám

/1 szív

1994. MARCIUS

103

1. Mindenképpen elejét kell venni a gyermek, a beteg, az egész család elszigetelődésének. Bátran hívjanak vendégeket, mozduljanak ki, még ha körülményes is. A gyerek pedig vegyen részt szakkörön, kortársi kisközösségben, táborozáson, sportoljon.

2. Vonják bele a gyermeket a gondozásba, ápolásba, de csak olyan mértékben, hogy normális gyerek-életét tovább élhesse, különben túlterheltté válhat. De túlterheltté válhat a felnőtt is. Ezért jó, ha minden évben, ha rövid időre is, de átadhatják a súlyos beteg vagy sérült gondozását, felelősségét másnak. Jó, ha az egészséges gyerek egyszer-egyszer sérült testvére nélkül is nyaralhat.

3. A betegségekről, különösen a kisgyerekeknek, sajátos elképzeléseik vannak. Náluk a betegség és fájdalom annyira kézen fogva jár, hogy egy életet nem veszélyeztető nagy fájdalom számukra a halál előszobája lehet. Ezért a gyermek-léptékű, őszinte és szakszerű magyarázat sok indokolatlan félelmet előzhet meg.

4. Soha ne mondják a gyereknek, hogy az ő rosszasága miatt kapott valaki fejgörcsöt, rohamot stb. Egyrészt, mert ez így aligha igaz, másrészt azért, mert aránytalanul nagy felelősséget hárít a gyerekre, túlzott bűntudatot ébreszt benne. S mivel a gyermek saját gondolatainak, kívánságainak gyakran mágikus erőt tulajdonít, előfordulhat, hogy a családtag iránti agresszív gondolatait, kívánságait, azaz önmagát okolja a betegségért, netán a családtag haláláért. Az ilyen téves meggyőződés pedig komoly pszichés zavarhoz vezethet.

5. Fontos a reményteli jövő hite: a közös tervezgetés, családi célok kitűzése. Várakozás az örömre.

6. Emberi környezetünk pedig nem élhet közömbösen mellettük. Segítenie kell nem csak alkalomszerűen, hanem hosszú távon, rendszeresen. Az osztálytárs apja azzal, hogy elviszi a beteg szülő gyerekét is kirándulni. Az eladó azzal, hogy kiviszi az árut a