A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-03-01 / 3. szám
A SZÍV 1994. MÁRCIUS 99 odaadással ápolta és ma is ápolja az egyetlen pillanat alatt tehetetlenné vált férjet és apát. Többször meglátogattam őket. Gábor tudata tiszta maradt, érthetően beszélt, még mosolyogni is próbált, de azért mindig el is sírta magát látogatásaimkor. Nagy megpróbáltatás számára, hogy tehetetlen és családjának csak terhére van. Távolabb élő, 90 éves édesanyját megkímélte balesetének hírétől, ám amikor a néni csendesen jobb létre szenderült, mégis el akart juttatni a temetésére néhány, a koporsóba szánt búcsúszót. Megpróbálta ezeket a japán írásjeleket szájába vett ecsettel megfesteni. Sikerült, és ettől kezdve Gábor rendszeresen festett a szájával - japán lakkba mártott ecsettel - képeket. Pedig a japán lakkal úgy festenek, hogy azon javítani nem lehet. Már az első vonalnak tökéletesnek kell lennie. Gábor pedig egymás után festette könnyek között mosolygó képeit: játszadozó gyermekeket, Jézust ölében tartó Máriát, békával társalgó kisfiúkat. Sokkal maga- sabbrendű műalkotásokat, mint azelőtt bármikor. Tavaly kiállítást is rendezett képeiből Tokióban. Valamennyi képét megvásárolták és elárasztották megrendelésekkel. Vége a tehetetlenség érzésének: ha Gábor ma elfárad, a munkájába fárad bele. Visszanyerte életkedvét és humorát. Mindketten sajnáltuk, hogy hazautazásom miatt elmaradnak találkozásaink. Karácsonykor kaptam tőle egy számomra festett képet. A rajta lévő japán betűk értelme: Útban Emmausz felé. Nem a szokásos módon ábrázolta Gábor ezt a jól ismert jelenetet (Lk 24,13-32), hanem szimbolikusan: Jézust, és az őt követő két tanítványt is japán öltözékű gyermekként festve meg. Jézus halad elöl imára kulcsolt kézzel, hátrapillantva tanítványaira, kissé fájdalmas arckifejezéssel, a tanítványok közül az egyik repeső szívvel, a másik pedig kissé félénken követi őt. A keresztségi szertartás alkalmával és a fölkészülés alatt is gyakran énekeltünk egy kedves japán dalt, amelynek egyik szakasza így szól: Jézusom, az Emmauszba vezető úton taníts engem is az élet igéire, amelyre tanítványaidat tanítottad. Ezek a krisztusi életigék adták az erőt Szatani Gábornak, hogy hordozza keresztjét, és hogy az őt sújtó csapásból új életre támadjon fel. * T X ;r - / i? vf-v **1 A £k ■ Já* J t:.. . Nemeshegyi Péter