A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-02-01 / 2. szám
A SZÍV 1994. FEBRUÁR S5 A kert nagy vigaszunk volt. Egész télen át mi voltunk a „hóbrigád”, és takarítottuk az ösvényeket. Ez a munka sok energiát követelt tőlünk. Madarakat is etettünk - a „menzát” a tuján és a verandatetőn rendeztük be. A tavasz csodálatos volt: megdöbbentett bennünket a hóvirágok ereje, ahogy a hó kemény rétegét áttörték. A májvirágok és a csillagfürtök színekkel borították le a rétet, amely az ősszel még csak egy szemétdombra emlékeztetett. Amikor megjelentek a pitypangok, és a gyümölcsfák is virágba borultak - a látvány felejthetetlen volt. Lenyűgöztek bennünket a seregélyek: szülői gondoskodásuk, pedagógiai érzékük, és főként a fiatal nemzedék csillapíthatatlan étvágya. Annyi fogyasztói igyekezet, annyi néma kérés a nyitott csőrükben, valamint a szülők fáradhatatlan beszerzési tevékenysége több órás elmélkedés tárgyául is szolgálhatna. Mennyi minden megfigyelni való található a föld kicsiny területén, amikor az ember nem nézhet távolabbra: erről csak Stoczek- ben győződhettem meg. De ha a föld ily kicsi szeletkéje olyan életgazdag, mit mondhatunk az egész földkerekségről? Este meglátogatott bennünket a parancsnokhelyettes, hogy ellenőrizze, előkészítettük-e holmijainkat az éjjeli szállításhoz. Vittek szinte mindent, ami a házban volt, még a szőnyegeket és az ablakfüggönyöket is. Kicsit csodálkoztunk. „Ha csak néhány hétre is, de mindenképp megéri jobb körülmények közt élni” - mondta a helyettes. O bonyolította az egész költözködést, a parancsnoknak a színét sem láttuk, a helyettes viszont nagyon mozgékony volt és a figyelme mindenre kiterjedt. Késő este a mi kápolnánkban megköszöntük Szűz Máriának és Fiának azt a sok-sok kegyelmet, amelyben itt részesültünk. Mindennek megVan az órája és minden szándéknak a maga ideje az ég atalt (Préd 3,1)
