A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
536 XSVIÖLl'KJdS L‘LL%lSÍQl lÁjtXOZTWIÓ újra cserélhesd!" jelszava szerint. Szóval azt kérdezem, érdemes-e ma olyasmiről beszélni, ami látszólag hiánycikk? A. - Én úgy gondolom, hogy ez a helyzetkép talán túl sötét. A látszat csal, mert mostanában - kivéve talán az októberi nemzeti ünnepeinket - szinte senki sem ír a hűségről, nem forgatnak róla filmet, a tömegkommunikációban sem látni példákat a megbízható hűség mindennapjairól. Hőseiről és hőstetteiről is ritkán. Azért gondoljuk úgy, hogy ma ez az érték már nem időszerű. G. - Igen, van olyan vélemény, mint például: régebben a hűséget - teszem azt az elvhűséget vagy a hazaszeretetet - főleg az adott közösség igénye, elvárása kényszerítette ki az egyénből, aki nehezen tudott volna kibújni abból a szerepkörből. Vagy a házassági hűségről állítják, hogy azt főleg gazdasági kényszer és a nőknek a létbizonytalanságtól való félelme kényszerítette ki. így aztán sokan azt hiszik, a hűség nem időszerű, mert a közvéleményt úgy befolyásolták, hogy a nők munkábaállásának és a válások megkönnyítésének következtében a nő kvázi „felszabadult" a kényszerű házastársi hűség „bilincséből". Az ember már-már csodabogárnak érzi magát, ha kijelenti, hogy hű a feleségéhez. Engem emiatt többen baleknak néznek. Akar-e szent lenni? Ha az utcán járókelő emberektől ezt megkérdeznénk, vajon milyen arányban válaszolnának igennel? Talán néhányan jogosan visszakérdeznének: „Mit jelent az, hogy szent?” Félreértésre adhat okot a szenttéavatás szokása: mintha csak különleges emberek kiváltsága lenne. Nekünk pedig nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk a szentségre törekedni. (,,Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!" Mt 5,48) A másik félreértés, hogy a szentséget a szemlesütő, ájtatatos magatartással azonosítják. A szentek színes sokfélesége mutatja, hogy ez nem igaz. A legközelebbi példa erre Teréz anya nővéreinek mindennapi mosolya. Egy magas, nehezen megközelíthető hegycsúcs felé bátrabban merünk elindulni, ha már kitapostak néhány ösvényt előttünk. Bizonyára a szentek is kemény küzdelmek árán jutottak el az életszentségnek azokra a magaslataira. Az erőfeszítést nem spórolhatjuk meg, de a lépések irányát elleshetjük. A személyiség az öröklött alkatra mint alapra hosszú éveken át még csak ösztönösen építkezik, később egyre tudatosabban válogatja „téglánként” azokat a tulajdonságokat, viselkedési elemeket, amelyekkel találkozik vagy vonzzák, s amelyekből kialakul értékrendje. Az ösztönös szakaszban döntő jelentőségű a szülői modell szerepe. Ha ez hiányzik, vagy maga a minta is ellentmondásos, torzulást okozhat a gyermek fejlődésében. A későbbiek során nehéz ezt helyrehozni. A pozitív példa is csak akkor hiteles, ha a szülő szavai és tettei összhangban vannak. Ha a gyermek már kicsi korától észreveheti, hogy a szülő maga is próbálja
