A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

518

‘KATOLIKUS L'LLKJSigi TÁJÉKOZTATÓ

formáját valósította meg a kereszten, ahol üldözőinek megbocsátott és utolsó szavaival Istennek ajánlotta lelkét. Minden esetben teljesítette az Atya akaratát, és értünk, emberekért áldozta életét. Ezért az Atya megdicsőítette, feltámasztotta halottaiból és örök élettel jutalmazta meg Jézus emberségét. Benne valósult meg először az Isten elgondolása és terve szerinti ember, ezért minden ember mintája - Isten tervei szerinti ember szentsége.

3. Jézus embersége az emberiség szentsége Isten előtt. Jézus Krisztus az emberiség nevében mondott igent az Atyának. Ő az elsöszülött, az emberiség feje, aki azáltal, hogy igent mondott az Istennek, megdicsöítette az Atyát és kiengesztelte az emberiséggel. „Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés tanítását" (2Kor 5,19). Az Ő igenjéhez csatlakozik a mi igenünk, mert őáltala, ővele és őbenne mondunk igent az Atyának. Mivel Jézus Krisztus képviseli az egész emberiséget, ezért mondhatjuk, hogy Ő az emberiség szentsége.

Újra Szent Ágostont idézzük, aki szerint Isten magának teremtett bennünket és nyugtalan a szívünk, míg benne meg nem nyugszik. Nemcsak ezt a belső vágyat, az állandó Isten-szomjazást oltotta belénk Isten (ami sajnos a bűn következményeként sokszor félresiklik, és nem Istent, hanem gazdagságot, hírnevet, elismerést, egyszóval önmagunkat keressük) nemcsak belső sugallattal, hanem külső, emberileg felfogható jelekkel, a szentségek útján hív magához. Az Istentől jövő hívás és az emberben élő vágy az Isten után, egyidejű az emberiséggel. Isten hívása történeti valóság, ami kezdetét vette az emberiség hajnalán és Jézus Krisztusban érte el a csúcspontját. Benne Isten hívása és az ember igenje tökéletes összhangba került. Ezért számunkra ö az egyetlen közvetítő Isten és ember között. 0 „az út, az igazság és az élet" (Jn 14,5). Számunkra Jézus az emberi módon felismerhető út Istenhez - az Atya szentsége. (Folytatjuk)

önnyes meghatottsággal olvastam A Szív 1993. július-augusztusi

számában, a 323-326. oldalakon E Tüli Alajos egykori írását A JÓ BÁCSI-ról, Fr. Galina Ernő Béláról, az 1966-ban elhunyt jezsuita szerzetesről. Ha késéssel is, de annál nagyobb hálával és szeretettel óhajtok néhány sort hozzátenni.

Még egy vallomás „a Jó Bácsiról"