A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
a. SZÍV - 1993. 'HoVEMWE'K. SIS Egy év Franciaországban az Ecole de Clunyben- Bonjour, c'est Elisabeth... emlékszel, nyáron az újság kapcsán találkoztunk. Említetted akkor, hogy érdekel az iskolánk. Most tudnánk fogadni, gyere ki, nézd meg, szívesen látunk... A kéthetes látogatás alatt nemcsak az iskola mindennapjaiba tudtam bepillantani, hanem az elsőéves diákokkal együtt részt vettem egy Ember-Kultúra-Társadalom elnevezésű antropológia tanfolyamon is. A beszélgetések, előadások mélyen felkavartak és régóta bennem lévő érzéseket hoztak felszínre. Rákényszerítettek, hogy elhagyjam saját kis zárt világomat és rádöbbentettek az emberi kapcsolatok fontosságára, arra, hogy csak mások befogadásával lehetek egyre inkább önmagam. Az élmény azért is meghatározó volt, mert éreztem, hogy itt a közösség életét meghatározó „játékszabályokat" nemcsak az órákon idézik, de meg is valósítják: a jelen pillanatot a maga teljességében éljük meg, mindig tudjunk másokra figyelni, nekik időt szentelni. Az iskolát 15 évvel ezelőtt hozta létre a Cluny Kulturális Szervezet, amelynek sajátos hivatásuk a kultúra megújítása és az ember kiteljesedésének szolgálata keresztény felfogásban. A két hét alatt szerzett benyomásokat szerettem volna elmélyíteni, éreztem fontosságukat és azt, hogy a közösségi élet hosszabb ideig való megtapasztalása egy életre szóló aranytartalékot jelenthet. így kerültem vissza januárban és kapcsolódtam be immár hosszabb időre az Ecole de Cluny első ciklusának képzésébe. Az ott eltöltött nyolc hónap szinte minden pillanata emberi, lelki és kulturális gazdagodás forrása volt mindannyiunk számára. A nemzetközi iskolában - a franciákon és rajtunk, a három magyar diákon kívül kanadai, chilei és argentin diákok tanulnak - a mindennapi életben, a ház körüli teendőkben, a közös munkában megtanultuk elfogadni saját egyéniségünket és áthidalni a kultúrák különbözőségéből adódó nehézségeket. A képzés szerves részét alkotó színházi műhelymunka is ebben az irányban alakított bennünket. Az iskolában nem művészképzés a cél, hanem hogy megtapasztaljuk, színpadra lépni annyi, mint a reflektorfényben őszintén megmutatkozni és megosztani másokkal, a közösséggel mindazt, amik vagyunk. A három hónapos előkészítő munka során beigazolódni láttuk, hogy a színház az élet parabolája és lépésről lépésre követktóberi este, cseng a telefon:
