A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

A SZÍV - 1993. ‘H.OVeM'B'E'K.

513

Megújulás avagy a siker vallása?

A karizmatikus megújulás néhány irányzatát a siker vallásának nevezném. Lelkes tanúbizonyságaik hirdetik: add oda Istennek az életedet, a sérelmeidet, a komplexusaidat, mindent, ami sikertelen benned - Ő majd megváltoztatja! Szabad, egészséges, vidám és sikeres leszel, az életed érdekessé válik, sok-sok barátod lesz stb.

Természetesen tudom, hogy Krisztus üdvözítő ereje már most is átölel minket, tudom, hogy Ő valóban megváltoztathatja az életünket, mert irántunk való szeretete így is megnyilvánulhat. De elvetjük az egyház több évszázados hagyományát (melyből például Charles de Foucauld és Edith Stein is merített), ha elfelejtjük, hogy a szenvedés is Isten ajándéka. Isten megengedi a rosszat a világban, mert végső soron Ő uralkodik benne. Krisztus erőt adott nekünk a rossz legyőzéséhez (Lk 24, 49-51), de nem szüntette meg a rosszat. Mi csak Krisztus erejével győzhetünk rajta. A szenvedésről az egyház azt tanítja, hogy a kereszt a feltámadáshoz vezet - de csak az elfogadott és megélt kereszt.

A mai ember nagyon fél a szenvedéstől. Emiatt még az erőfeszítéseket is a szenvedések közé sorolja. Hozzászoktunk a kész termékekhez - megvesszük, amire szükségünk van, felbontjuk a csomagolást - és nincs semmi gondunk. Nem ismerjük már az önerőnkkel való küzdésből és az akadályok legyőzéséből fakadó örömet. Nem is értékeljük, amink van, hiszen mindig újat lehet venni. Ugyanígy viselkedünk emberi kapcsolatainkban - ha nem sikerül a barátság, egyszerűen lecseréljük a barátot. Ha az efféle gondjaink sűrűsödnek, Istennek teszünk szemrehányást: senki nem szeret, hát milyen embereket teremtettél!? Lassan közérzetünk lesz az életünket irányító rendező elv: istenség, amely minden mást eltakar. Ahogyan barátokat, ugyanúgy egy szeretnivaló Istent is választunk magunknak - mégpedig a siker vallásának Istenét. Gyakorló pszichológusként látom ezt így.

Nem vesszük észre, hogy ajándékaiért szeretjük Istent. Büszkén elvárjuk, Isten előre köszönjön nekünk, ha netán valamit a kedvére tettünk. Őszintén hisszük, hogy szeretjük Őt. Mégis mi döntünk arról, mit, mikor és hogyan teszünk a kedvéért, meg arról is, tanítása szerint alakítjuk-e az életünket. Életünk a mi tulajdonunk. Istennek csak azt adjuk át, ami rosszul sikerült, tőle pedig azt várjuk, hogy ezt is sikerré változtassa át. „A siker rajtad múlik, csak meg kell haladnod a gondolkodásodban levő akadályokat." Az ilyen ideológia a kereszténységtől idegen elemeket hor