A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

356

'KATOLIKUS L'ELKLSigi TÁJÉKOZTATÓ

„Onmia beme fecistí... Fogvaíartásom három éve után ezt a következtetést véglegesnek érzem. Soha nem mondanék le énről a három évről, arról, hogy életem oiirriculumának ilyen három éve van.

ellássam a sebesültet. Makszencia nővér jódot hozott. Biztosítottam a sebesültet, hogy a kutya egészséges. (...)

Végül minden világos lett. Egyikük levette a kabátját, kivett a tárcájából egy levelet, megnyitotta - és átnyújtotta nekem a papírt, mely a Kormány tegnap esti döntését tartalmazta. E döntés értelmében azonnal el kell engem távolítani a városból. Nem szabad folytatnom semmilyen, az általam betöltött funkciókkal járó tevékenységet. Azt kérte, hogy vegyem ezt tudomásul, és írjam alá. Közöltem vele, hogy nem vehetem e döntést tudomásul, mert nem látom a jogi alapját; az ügyintézés módjára való tekintettel nem is vethetem magam alá a döntésnek. A Kormány képviselői sokszor folytattak velem megbeszéléseket - Bierut úr is, Mayur úr is. Ha nincsenek megelégedve a tevékenységemmel, tudták a módját, hogy ezt velem közöljék. A Kormány döntése rendkívül károsan fogja befolyásolni Lengyelország hírét, mert a külföldi propaganda támadásokat indít majd emiatt ellene. A döntésnek nem vethetem alá magam és e házat önszántamból el nem hagyom. A tisztviselő kérte, hogy írjam alá, hogy olvastam. A levél alján átnyújtott tollal azt írtam „Olvastam" és alá az iniciálémat.

Néhány úrral együtt fölmentünk az emeletre. A ház tele volt emberekkel, lent is, a kápolna előtt is. A magánlakásomban felszólítanak, hogy vegyem magamhoz a legszükségesebb holmimat. Közlöm, hogy nincs szándékom semmit sem vinni. Az egyik tisztviselő elkezdi magyarázni, hogy az életnek megvannak a maga követelményei. Azt válaszolom neki, hogy ezeknek a követelményeknek mindenki a saját lakásán tesz eleget. Próbálkozásaira megint tiltakoztam a házam éjszakai megszállása ellen. A tisztviselő győzköd, hogy kezdjem el pakolni a holmimat. Jön Makszencia nővér, és csatlakozik a rábeszélőhöz. Mondom neki: „Kedves nővér, semmit sem viszek el. Szegényként érkeztem ebbe a házba, és szegényként megyek is el. A kedves nővér is tett szegénységi fogadalmat, tudja, hogy ez mit jelent". Az urak kezdenek idegeskedni. Az egyik fogja a bőröndöket és elmegy a hálószobámba. (...) Átmegyünk a ház másik részébe, (a fogadószobámba). Észreveszek néhány aláírásra váró papírt; aláírom és leteszem a szokott helyre. Ettől a perctől kezdve nem láttam már senkit a háziak közül. (...) Elhozták a kabátomat és a kalapomat. Magam-