A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1993. JtlLIZLS-avgZlSZTUS 32S tudott engedelmeskedni, megítélése szerint értelmetlen, méltánytalan elöljárói utasításoknak is. Szerette a szerzetesi szegénységet, gyakorolta is, és észrevette, ha mások is gyakorolták. Legszebb betegápoló erénye önfeláldozó szolgálatkészsége volt. Hátizsákkal, két kezében teli bőröndökkel, gyengülő szíve miatt egyre jobban fulladozva tette meg az utat Győrbe menet az állomásig és onnan hegynek föl hazáig. Néha hetente többször is. Az otthon ezer apró igényét igyekezett kielégíteni. 1964. április 9-én az SZTK-rendelésen az elekt- rokardiogram szívtrombózist állapított meg. A főorvos azonnal a kórházba utalta, de amikor a telefonhoz \ nyúlt, hogy a mentőket hívja, a testvér azért a kegyért — könyörgött, hogy vállalt kötelességeinek eleget tehes- s sen. Mikről volt szó? Ennek mazsolát kellett vásárolnia, a másiknak cérnát, szalagot, amannak könyvet, az irodának 50 db űrlapot. Egy női fodrásztól meg kellett tudnia, mikor találja meg egy nővér. Majd ezeket a holmikat gyorsan a vasútállomásra kellett cipelni. A holtfáradt ember ámulatba ejtette az ügyeletes orvost, ijedtében hordágyra tétette, azt sem engedve meg, hogy az utat a liftig a maga lábán tegye meg. Betegsége miatt nem nyugtalankodott. Megható gyermeki bizalommal, Isten akaratában megnyugodva mondogatta: „Tégy velem, amit akarsz, mert tudom, hogy szeretsz. En Uram, én Istenem!" Amikor hetekre mozdulatlanságra ítélték, kórházi ágyán imádkozott meggyógyulásáért, és a bibliai Lázár testvérének, Mártának a szavait ismételgette: „Uram, akit szeretsz, beteg!" Gyermeki Mária-tiszteletét mutatja: utolsó kérésének egyike a vezető betegápoló nővérhez az volt, hogy egész életén át féltékenyen őrzött Mária Kongregációs diplomáját helyezzék koporsójába. Halála napján, 1966. augusztus 22-én búcsúvételre fölkereste szobájában a belgyógyász főorvost, és megköszönte gondos kezelését. Átadott neki egy csomag kávét azzal, hogy szegénységétől több nem telik, és bejelentette neki, hogy ő még ezen a napon meg fog halni. A főorvos ellenkezőjéről igyekezett őt meggyőzni, hiszen állapota ekkor nem látszott súlyosnak. Halálsejtelme azonban valóra vált. Roppant lelkierejére, mélységes hitére, Isten atyai irgalmába vetett bizalmára jellemző volt magatartása az örök élet kapujában. Mit sem sejtő két szobatársának ebéd után derűs hangulatban azt indítványozta, látogassák meg a sebészeti osztályon műtétre készülődő ferences testvért. Ellátogattak hozzá. Vidáman elbeszélgettek. „Gyerünk a kertbe!" ajánlotta *
