A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1993. JÚLIUS-AUgUSZTUS 309 fővárosává igyekezett tenni. Levelezett Hruscsovval, Nehruval, U Thant- tal, Titóval... Bejárta a világot mint a béke hírnöke Kairótól Moszkváig és Hanoiig. La Pira meglátta és megvalósította az egyház szociális tanításának lényegét, amelyet a két háború között Maritain és Mounier perszonalista filozófiája megalapozott, és amely átkerült a pápák tanításába: VI. Pál, La Pira nagy barátja és II. János Pál is, aki M. Scheler művén keresztül került kapcsolatba a perszonalizmussal, ugyanezt a szellemiséget hirdetik. La Pira jól tudta, hogy "az imádság: politikai probléma", amint P. Daniélou francia jezsuita egyik könyvének címével jelezte. Az imádság embere volt, de nem menekült el a földi feladatai elől. Az evangéliumi igazságosság és szeretet megvalósulásáért harcolt. Egyik könyvében (Az élő városok) így foglalta össze programját: "A városban mindenkinek kell helyet biztosítani: helyet az imádságnak (templom), helyet a szeretetnek (ház), helyet a munkának (hivatal/gyár), helyet a tanulásnak (iskola), helyet a gyógyításnak (kórház)." La Pira a béke nagy apostola volt; féltette az emberiséget, a mediterrán kultúrát az atomháború pusztításától. 1950 és 60 között kongresz- szusokat szervezett Firenzében, amelyen olyan személyiségek találkoztak, akik politikai ellenfelek voltak, pl. az algériai háború idején De Gaulle-hoz közel álló személyiségek és a Franciaország ellen harcoló FLN algériai képviselői; vagy az arab világ és a baloldali izraeli erők szóvivői. La Pirát a hit vidám merészsége sarkallta tettekre. Hite egyszerű, szinte naív volt. A félénkeknek ezt mondta: "Mitől félsz? Isten létezik, Krisztus feltámadt, Mária a mennyben vár téged. Mit akarsz ennél többet?" "Fehér kommunista", "utópista", "próféta", "a béke misszionáriusa": ilyen jelzőkkel illették barátai és ellenségei. A "szeretet civilizációját" akarta megépíteni, amelyről VI. Pál pápa annyiszor beszélt. 1977-ben, La Pira halálakor VI. Pál ezt írta részvéttáviratában Firenze érsekének: "Megindult szívvel emlékezünk következetes keresztény tanúságtételére: őszintén törekedett arra, hogy hozzájáruljon az emberek közötti béke és egyetértés megvalósításához." Az olasz keresztény demokrata pártnak ma is ilyen "laikus szentekre" lenne szüksége, akik a közéletben is a feltámadt Krisztus tanúi, az Ő békéjének a követei. Hasonlóképpen a magyar politikai életben is következetes, evangéliumi keresztények tudják csak elősegíteni azt az erkölcsi forradalmat, amely nélkül elképzelhetetlen a "rendszerváltás". (Szabó Ferenc)
