A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-04-01 / 4. szám

164

,%ISSZÍV" - SZ-EfMnyÁWpSVOqÁlK_

sen, mintha egy egészen közeli ismerőse volna, aki átverte. Valahogy így: Te Isten, te Isten, hát miért csinálod ezt velem?! Bántottalak én? Nincs igazság már nálad se! Törődsz is te velem... És mondja, mondja, zsörtölődve és panaszosan, szemére vetve a jó Istennek a legkülönbözőbb dolgokat. Eleinte fejemre húztam a takarót, egyrészt hogy ne halljam, másrészt hogy hangosan nevethessek. De aztán a takaró alatt valami érdekes jutott az eszembe. Akármit mond is, úgy beszél Istennel, ahogyan ritkán tudunk imádkozni. Az ő számára sokkal élőbb, mint amikor én mondom a Miatyánkot és közben egész máshol kalandozik az eszem. Másnap vittem neki egy almát, amit ugyan nem tudott megenni, mert alig van foga, de nagyon örült neki és azóta sokat beszélgetünk. Elmesélte, hogy a felesége nemrég halt meg, öt gyereke vidéken él, négy még kiskorában meghalt. Egyik fia börtönben van késelésért, őt meg az apa ütötte el készakarva, akit az ő fia megkéselt.- Jézusom, kész krimi!- Ez még semmi ahhoz, amiket a cigányok életéről mesélt! Hihetetlen dolgokat. Különös világ. De nagyon szép és hősies életek is vannak. Szeretem hallgatni Gazsi bácsit, annyi érdekes története van. És amióta nekem mesél, kevesebbet pöröl éjjel a jó Istennel. Úgy látszik, csak el kellett valakinek mondania. Mikor István atya bejött hozzám áldoztatni, odakül- tem Gazsi bácsihoz is, és sokáig beszélgettek. Utána olyan meghatottan szorongatta a kezemet: „Te Zsiga, te Zsiga, miket ki nem találsz!” Rájött, hogy a „Zsiga" majdnem olyan, mint a „Gazsi", ezen aztán sokat tréfálkoztunk. Ne nevessetek ki, de úgy érzem, kár lett volna, ha nem találkozom Gazsi bácsival. Sokszor furcsa, amit mond, mert annyira más, mint mi, de valahogy mégis tiszteletreméltó.- Csodálatosan rátapintottál a lényegre! Csak úgy tudunk keresztény módon együtt élni azokkal, akik más fajúak, nemzetiségűek vagy csak más gondolkozásúak, mint mi, ha tudomásul vesszük és tisztelettel elfogadjuk másságukat. Ezzel a mássággal együtt kell szeretni őket, beleélve magukat az ő helyzetükbe. Arra persze vigyáznunk kell, hogy mindig megőrizzük önazonosságunkat, de ezzel nagyon jól megfér, sőt egyenesen hozzátartozik a mások elfogadása.- A nővérekről is más lett a véleményem. Azelőtt azt hittem, mind fehér ruhás angyalok, akik szeretettel és fáradhatatlanul ápolják a betegeket. Rájöttem, hogy ahány, annyiféle. Van, aki tényleg csodálatos, akit már várunk, hogy bejöjjön és már akkor is könnyebb, ha ránk mosolyog. Van viszont, aki kelletlen és türelmetlen, csúnyán beszél és csak a pénzesekkel