A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-04-01 / 4. szám

148

'KATOLIKUS L'ELKJS'Égi TÁJÉKOZTATÓ

A népek bátran vallják nemzeti önazonosságukat, de erőszakhoz ne folyamodjanak

H

a egy nép önazonosságáról beszélünk, akkor azokra az értékekre gondolunk, amelyeket minden nép a sajátjának tart. Ezek az értékek különböztetik meg a népet más népektől, valósítják meg jellegzetességét. Az „önazonosság" foglalja magába egy-egy adott nép fiainak és leányainak a nemzedékek során tapasztalatokból, hagyományokból, jogrendből, szokásokból halmozódott örökségét.

Fontos szerepe van a nyelvnek, vagy általánosabb kifejezéssel: a nép eredeti és jellegzetes kultúrájának.

A SZENTATYA MÁRCIUSI IMASZÁNDÉKA

Mindez - kétségkívül - nagy gazdagságot képvisel. Nem is szabad engedni, hogy ez a gazdagság elenyésszen, vagy lényegét illetően módosuljon. Féltőn kell őrizni, fejleszteni, drága örökségként áthagyományozni a következő nemzedékeknek.

Mi ennek az örökségnek a magja, a szíve? A felelet nem lehet kétséges: ennek az örökségnek a magját képezik a lelkiségi (spirituális) és erkölcsi értékek. Ezek után következnek csak: a munka, a jog, a költészet, és általában a művészet a maga sokszínűségével és kifejezéseinek sajátosságával. Nem kétséges, hogy ebbe a felsorolásba beleférnek kétes értékű vagy éppen nagyon is elítélendő elemek, például a rabszolgatartásnak vagy a csecsemőgyilkosságnak, mint magától értetődő dolognak elfogadása.

De most inkább a nemzeti önazonosság értékeire összpontosítsuk a figyelmünket. Ezeket egy-egy nép azokban a tapasztalatokban fejlesztette ki, amelyeket a legmagasabbrendű értékekre - az emberi élettel és annak rendeltetésével kapcsolatos értékekre - törekedve szerzett. Tudjuk jól, hogy Isten kegyelme mindig jelen van ezekben a lelkiség rendjébe tartozó kollektív törekvésekben. Más szavakkal: Isten, a Teremtő és a Gondviselő, a különböző fajokat, nemzeteket, társadalmi csoportokat, rájuk jellemző és másokétól eltérő tulajdonságokkal ruházza fel. Ezeket a tulajdonságokat Isten azzal a szándékkal adományozza, hogy a népek között valamilyen igazán gazdag összhang, sokszínű harmónia valósuljon meg Isten nagyszerű kegyelmének dicsőségére. (Vö. Ef 1,6.12).