A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
í\ SZÍV - 1993. MÁRCIUS 129 Nagyböjti csendes magányom N agyböjt, a visszavonulás, a magány, az önmagamba tekintés ideje. Jézus is ezt tette. És én, mit teszek?! A mindennapok kiáltó gondjait, lázadását, reménytelenségét hurcolom, mint egy súlyos hátizsákot, mely szinte a földre nyom. Öröm, megelégedettség f f talán oly kevés van már benne, hogy az egyik 1VÍFDITÁCIO oldalzsebében elfér. ' ' Nem, így nem indulhatok neki egy sivatagi útnak, ezt senki nem kívánhatja tőlem. Mit tegyek?! Segít talán, ha leteszed képzeletbeli hátizsákodat, és szemügyre veszed, mi is volt benne. Találsz benne olyat, mely bár nehéz, nem dobhatod ki belőle, mégha elviselhetetlennek érzed is. Felfedezel majd hasznosat, értékeset, ezt szívesen hordozod, bármilyen súlyos is, mert életfontosságú számodra. És rátalálsz valamire, amit nem is tudod, hová sorolj: néha oly nehéz, súlyos; néha vágyódsz rá, jó lenne, de nem ismered, mi az értéke, értelme: - ez a CSEND. Ezzel a kérdéssel érkeztek egyszer látogatók egy remetéhez: „Mi a csend értelme a te életedben?” A remete éppen vizet merített egy mély kútból. így szólt: „Nézzetek a kútba! Mit láttok?” - Az emberek belepillantottak a mély kútba. „Semmit” - válaszolták. Rövid idő múlva a remete újra szólt: „Nézzetek a kútba! Mit láttok?” Az emberek megtették. - „Igen, most látjuk magunkat” - válaszolták. Akkor a remete így szólt: „Látjátok, amikor az előbb vizet merítettem, a víz nyugtalan volt. Most nyugodt. Ezt jelenti a csend: az ember láthatja saját magát!” így már igen, erre valóban szükségem van, ezért érdemes helyet hagynom a csend számára a hátizsákomban, az életemben. Sőt, úgy helyezem el, hogy mindig kéznél legyen. Segítségével megláthatom magam, ha görnyedve járok. Csak megállók. Fölösleges terheimtől minél előbb megszabadulok és Isten erejével - mely a csöndben, a magányban csendesen eltöltött - egyszerűen továbbindulok. Tegzes Katalin
