A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

198

XWTOLIKVS L'LLKJStgi •TÁjt'KpZTATÓ

rendkívüli méltósága mellett is végtelenül szerény volt? Imádságos életéért? - A család elhatározta, hogy még gyűjteni fogja a követendő jótulajdonságokat. (Örömmel látnánk ebben olvasóink közreműködését is.)

Szándékában állt-e Jézusnak, hogy édesanyját közbenjárónkká tegye?

Ha nem, miért rendelkezett volna úgy utolsó perceiben, hogy tanítványának - és ezáltal minden követőjének - édesanyja legyen (Jn 19,25- 27)? Mi másért tette volna első csodáját Mária közbenjárására (Jn 2,1-6)?

Van-e a szó a katolikus egyház imáiban és énekeiben Mária imá- dásáról?

Bár az egész család lázasan kutatott, nem talált ilyet. Elgondolkoztak a „hő imáit gyermekeidnek, nem, Te soha nem veted meg” szövegen, de rájöttek, hogy itt is csak közbenjárásról van szó. Csak Isten jelenlétében, Isten felé megnyílva kapaszkodhatunk Máriába, mint Istenhez vezető erős láncszembe; egyedül Isten léte adja meg a Mária-tisztelet értelmét. A legkisebb gyerek megkérdezte: „Nem értem, miért jó Máriának, hogy annyiszor elmondjuk a rózsafüzért? A nagyobbak már vágták is a választ: „Nem neki jó, hanem nekünk!” És persze az sem volt vitás, hogy ugyanazon Mária jelenik meg a különböző kegyhelyeken.

Mivel a téma bőséges volt, az idő pedig szűkös, megállapodtak, hogy májusban ebben a témakörben lesznek a csivitelések. Beszélnek majd a jelenésekről, a kegyhelyekről, az ott tapasztalható visszásságokról és a kegyelemáradásokról. (Apa mesélte, hogy amikor Lourdes-ban volt, egy csoport vak közül meggyógyult egy fiú, és a többiek ujjongva mondták: „Egy közülünk meggyógyult!" és senki nem sajnálkozott azon, hogy nem ő volt az az egy.)

Sok szent életében is nyilvánvaló, hogy a Szűzanya segítségével jutottak el a szentséghez, Isten közvetlen közelségéhez. (Pl. Szent István, Don Bosco, Kolbe atya... A ma élő szentéletű emberek között is találni ilyet szép számmal, hogy csak II. János Pált említsük, aki jelmondatával - „Egészen a Tiéd” - teljesen Máriára bízta magát.

Az élénk családi csivitelés után a nyolcéves Péter vállalkozott a záróimára:

Kedves Jézus, köszönöm, hogy meg egy Anyukát adtál nekünk. Mi igyekszünk jók lenni, de nem mindig sikerül és akkor nagyon jó, ha Ő megbékít Téged, ahogyan anyu szokta aput. Szűz Anya, Te olyan jó vagy, segíts, hogy mi is mindig jobbak legyünk és ezzel a Mennyei Atyának is örömet szerezzünk. Ámen.