A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A szív - 1992. JÚ'Hl'US 245 A DOLOG LÉNYEGE MÉGISCSAK A SZERETET TVenka Magdolna Beszélgetés a Pax Romana 1992. évi, lillafüredii kongresszusán Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság elnökével- Elnök Úr! Örömmel vettük, hogy számos elfoglaltsága ellenére fontosnak tartotta, hogy eljöjjön közénk, a katolikus értelmiség konferenciájára.- Magam is keresztény értelmiséginek tartom magamat. így természetes, hogy szívesen jöttem ide. Ezen túl a Pax Romana véleményem szerint különös jelentó'séggel bír. Mert befogadó, magához ölelő. Ezen a találkozón szabadon ütközhettek a legkülönbözőbb ellentétes vélemények. Az előadók névsorából látom, hogy a konzervatív beállítottságútól a liberálisig, a kereszténytől a nem keresztényig sokféle ember kapott meghívást. Ebben az a leggyönyörűbb, hogy itt ez természetes. Az itt talált légkör legalább annyira liberális, mint keresztény.- Az előbb szóló Surján miniszter úr előadásában elmondta, hogy Önök közt történt egy beszélgetés, melynek keretében Ön azt a kijelentést tette, hogy két dologról nem fog soha lemondani: a katolicizmusról és a liberalizmusról. Ez felkeltette az érdeklődésemet, mert ma Magyarországon sokan úgy gondolják, hogy aki liberális, az nem lehet keresztény. Az ilyen vélemények néha egészen türelmetlen módon is megnyilvánulnak. Ezért szeretném, ha elmondaná, Ön hogyan tudja személyes életében összeegyeztetni a kereszténységet a liberalizmussal.- Amint azt rövid hozzászólásomban már mondtam, keresztény lehet valaki, ha politikus, de attól, hogy politikus, még nem keresztény. Még akkor sem, ha keresztény pártban politizál. A kereszténység lényege szerintem az, hogy valakinek viszonya van Krisztushoz. Ezt a viszonyt jelzi, leképezi az embertársakhoz való viszony. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Aki emberellenes, annak Krisztussal való jó viszonyában enyhén szólva kételkedem. A liberalizmus lényege számomra: Senki ne vitassa el tőlem az autonómiához való jogomat. Ebből egyenesen következik, hogy én sem vitatom más autonómiáját. Mindez a közösségekre is áll. A kereszténységből fakadó emberszeretet, humanizmus és a más autonómiájának tiszteletben tartása gondolom nem áll egymással ellentétben. Még személyesebben azt mondhatom, nehezen tolerálom az embertelenséget és a kirekesztéseket. Abban a pillanatban, ha kirekesztő hajlandósággal találkozom, akkor azt kell mondjam, ez álcázott kereszténység és nem valódi. Mert véleményem szerint a kereszténység lényege a befogadás. A keresztény magatartásban pedig először a saját lelkiismeretünket kell vizsgálni, csak azután a másikét. Azon ne csodálkozzék, hogy néhány százesztendős alattvalói gondolkodásmód és negyven év kommunizmus után az emberekben megmaradnak a kirekesztő gondolkodás kövületei, zárványai. Időbe telik, míg ezek eltűnnek a szívekből. Aztán ahhoz, hogy valaki keresztény legyen, meg kell küzdenie a hitével. A XX. században szerintem nem lehet istenhívő az, aki nem vallja be magának a kételyét és nem küzd hitéért. Ugyanígy a türelemért és az előítéletekkel szemben is küzdeni kell. Aki nem képes küzdeni a hitéért a türelmetlensége
