A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

238 KATOLIKUS L'LLXlS'tgi TÁJÉKOZTATÓ A dacos, Tőled távoli évek ellenére, Te, Mindenek Ura, a bűnből is jót tudtál fakasztani. Kialakult emberi megértésem a bajba jutottak iránt, és kaptam nagyon tiszta, világos látást, hogy mit hibáztam, s hogy mit kell hirdetnem. Tudatában annak, hogy mi az akaratod szerint való, s mi az, amiben én elbuktam. „Éviké" ügyében sok mise mondatott, sok ima elhangzott. Sok asszonnyal hoztál össze, kiknek bűnét imával próbáltam engesztelni - együtt a sajátommal. Soha többet nem adtál gyermeket, mikor már „megtartottam volna" sem, s hordtam magammal a magam gyártotta keresztet. Uram, csodálatos volt, mikor megértettem, mikor mcgvilágosítottál Szcntlelkeddel, hogy bűnömet én jóvátenni nem tudom, de Te értem is szenvedtél a kereszten, égbe kiáltó bűnömért égbe kiáltó szeretettel adtál jóvátételt. Most, hogy már őszül a fejem és fáradok, a régi szerelem varázsa meg­fakult, az akkor lázasan vallott értékrend, mely hibásnak bizonyult, térdre kény­szerít s imára. Kérlek azokért, kiket elvakít a Sátán hazug csillogásával, akik az ÉLETct összetévesztik az életben elérhető javakkal. Adj nekik tisztánlátást és adj segítőtársakat, akik földi szemmel látható kilátástalanságukban segítő kezet nyúj­tanak nekik. Mindenekelőtt adj lányainknak, asszonyainknak mindent elsöprő életszerctetct, kimerülésükben erőt, a kételyekben bizonyosságot, hogy szereted őket. Add, hogy abban a bizonyos órában Rád tekintsenek, aki az Élet szerzője vagy. Kérlek, hogy a hozzám hasonló gyötrött életűek bátran menjenek hozzád bocsánatért, hogy merjenek szembenézni önmagukkal, a világgal és Megvál­tójukkal - hiszen értünk szenvedtél, értünk jöttél. Add, hogy ne eldugva, bcporolva, clhazudva igazoljuk bűneinket, hanem észrevegyük, hogy Te jártad ki keresztutaddal reménytelen vétkeink reményteljes bocsánatát. Te, aki személyesen megváltottál, akinek a testét az ostor jobban sebezte, mintáz enyémet a nőgyógyász fájdalmas műszere. Az én fájdalmam halált hozott - a Tiéd életet. Hiszem, hogy valahol az Évikék nem bosszúért, hanem megbocsátásért, kiengcsztelődésért könyörögnek. Hogy anyáink, ha hibáztak is, legyenek valódi édesanyák test szerint, vagy jóvátevőszeretettel lélekben anyák mások számára. Köszönöm Uram, hogy csodálatos irgalmadból letérdelhetek... ( ~ N Katolikus hírügynökség alapítását tervezik a spanyol püspökök. A püspöki kar sajtófelelőse elmondta, hogy az írott sajtó jelentőségének növekedése miatt, valamint a „torzításmentes” tájékoztatás érdekében alapítják meg a hírügynökséget. J V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom