A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
A SZÍ1!/ - 1992. TrECEMB-EH 565 Nagyon fontos tehát, hogy a társadalom és az egyház e dologban a család segítségére siessen. Tegye ezt főleg azzal, hogy tudatosítja a szülőkben felelősségüket, mind az életadásban, mind pedig a gyermekek mindenre kiterjedő - és főleg a szeretet légkörében folyó - nevelésében. Szükséges, hogy a szülők meggyőződésévé váljék: a gyermekeknek nem csupán és főleg nem elsősorban anyagi javakra van szükségük. Ők leginkább arra vágynak, hogy szüleik szeressék egymást, szeressék őket. Ennek feltétele pedig az, hogy olyan családi környezetben éljenek, amelyben szilárdság, derű, megértés, a másik felé való nyitottság uralkodik, valamint az Isten, a mennyei atya iránti hűség. A decemberi imaszándék azokra a gyermekekre irányítja figyelmünket, akik éppen ezt a légkört, a családi tűzhely melegét nélkülözik. Imáink hatékonyságát azzal növeljük, hogy mi magunk is nyitottak vagyunk a rászorulók felé, rendelkezésükre állunk, és így az Istentől imában kért kegyelemnek jó eszközeivé válunk. A szétesett családok gyermekei iránt legyen a keresztény közösség- minden család és minden egyén - nagyon megértő. Ajánlják fel a kis szenvedőknek cserébe saját otthonuk melegét, a barátságnak és a bizalomnak olyan környezetét, amelyben a megzavarodott, irányvesztett gyermekek visszanyerhetik a bizalmat és a kiegyensúlyozott személyiség feltételeit. Egyénileg és közösségileg, plébániai szervezetekben, társadalmi mozgalmakon és egyesületeken keresztül a felnőtt, érett keresztények a lelkileg sérült gyermekek lelki, erkölcsi és anyagi támogatói legyenek. Kérjék Istent, hogy áldja meg erőfeszítéseiket is, és ezeket a gyermekeket- az Ő gyermekeit! - is, akiket úgy akarnak szeretni, mint tulajdon gyermekeiket. Családvédelmi Iroda, Róma Egyéni vagy közösségi megfontolásra 1. Ismerünk-e olyan gyermekeket, akikre ez az imaszándék vonatkozik? Mikor fogunk közösen imádkozni érettük? Mit teszünk ezután érettük? Milyen összefüggést látunk imánk és cselekvésünk között? 2. Mit tehet közösségünk azért, hogy az ilyen, bajba jutott gyermekek számára második „családi tűzhelyet” biztosítson? Felelősséget akarunk vállalni... de honnét vesszük hozzá az erőt?!...