A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
már megkezdődött a ma» 'gyár parlamentben a magzati élet védelmével, ill. az abortusszal kapcsolatos törvényelőkészítő vita. A SZÍV idei márciusi számától buzdít» ja Olvasóit, imádkozzanak, hogy legyen a törvényhozásnak imaháttere. Mert Isten Országa nem a test és a vér, nem az önzés, a kényelem vagy a kilátástalanság és kétségbeesés, egyéb gyengeségeink törvénye szerint épül, hanem az önátadás, a szolgáló szeretet, a lemondás, a vállalás, az emberi élet mélységes tisztelete, a megváltó és növelő Isten törvénye előtti föltétien hódolat jegyében. Az emberiség történelme, az egész világegyetem története abban a titokban van otthon, abban a titokban szabadulhat meg a lappangó vagy nyűt rettenettől, a nagyon is valódi félelmektől, abban a feszítő misztériumban haladhat előre felszabadultan és otthosan, amit Isten Országának nevezünk. Isten Országának építése mindnyájunk hivatása, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Valódi jövője annak a szónak, cselekedetnek, törvénynek van, amelyik befogadja és szolgálja ezt a titkot; minden más átmeneti, üres és unalmas, szánalmas kiegyezés a pusztulás erőivel. A valóban hívő ember kovásza a történelemnek, mert rajta keresztül a Titoknak egyenes útja van a világ, a dolgok, az emberek szívébe. Milyen természetes volt a rabszolgatartás a művelt ókori római számára (egyeseknek a gyakorlatban ma is az). A vadság különféle megnyilvánulása a cirkuszokban és a római jog, a mélyen szántó megfontolások hogy megfértek egymás mellett. Akárcsak ma nem kevés kiművelt, kulturáltságára büszke kortársunk tudatában és életében megférnek a humanista, demokratikus elvek (és nemcsak szólamok) a barbárság olyan vaskos megnyilvánulásával, amilyen az abortusz. Sokan képtelenek (vagy nem hajlandók) a maga véresen kegyetlen, durva és primitív valóságában látni a közönséges gyilkosságnak ezt az előre megfontolt változatát, a „magzatelhajtást", a „művi vetélést". Sokféle vakságban szenvedünk Ne szűnjünk imádkozni, hogy a Titoknak, Isten Országának fénye lassan beragyogja egyéni és közös világunkat.
